Kiadó:
Periferic Records

Honlap:
www.tompox.hu

Mint a Dionysos csapat legpopulárisabb vonulatának vezérszónoka, igen ritkán szoktam prog-rock albumról írni. Igen kevés progresszív zene jut el a szívemig, azok, amelyek a dallamvilágukon keresztül közel tudtak férkőzni hozzám, hogy aztán felismerjem a bennük rejlő egyéb zenei szépségeket is. Ilyenek voltak a Queensryche, a Saga, vagy a magyarok közül a Solaris. Nemrég jártam a Solaris Tribute Band (korábban Tompox zenekar) koncertjén, s a beszámoló végén abbéli óhajomat fejeztem ki, hogy "ha a Tompox megdobna az új CD-jével, arról is írhatnánk kritikát!" Nos, ekkora szerencsém azért nem volt, de egy barátomtól megkaptam, és bőszen bele is feledkeztem.

Tompox = Tom Pocs, alias Pócs Tamás. A szójátékot mindenki ismeri, aki meg nem, annak most én elsütöttem a poént. Pócs Tamás szereplése azonban önmagában még nem elegendő a Solaris-érzés visszaadásához. Hiszen ott volt a később Nostradamusra keresztelt Solaris Fusion. A lemezük jó-jó, de mégsem ugyanaz. Aztán előkerült, szinte a semmiből ez a Balla Endre, a "gallaipéteres" frizurájával, akinek a billentyűjátékából végre nem érzem azt az erőltetettséget, mintha a fogam húznák (hehe, eredetileg fogorvos, de nem albán), ráadásul még humora is van ("Ez a CD kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekem!"), és olyan "igazi" Solaris dalokat írt Pócs Tamással közösen, hogy szinte szégyellem magam, amiért a koncertbeszámolómban azt írtam, hogy a "műsorba becsempészett néhány saját szerzeményt kicsit laposabbnak éreztem". Bezzeg a bölcs Kotta már akkor is megmondta, hogy csak azért, mert először hallom a dalokat, a Solarist meg már bakeliten is rongyosra hallgattam.

Itt van hát ez a lemez, ami bátran belevág egy 17 percesbe nyitónótaként, amúgy "szolariszosan". Bevallom őszintén, én annak idején a 3-4 perces rádiófelvételeiken keresztül szerettem meg őket, és kicsit féltem a "Marsbéli krónikák" A oldalát feltenni. Aztán persze szépen lassan beleszerelmesedtem. Most megint elfogott a félelem, hogy mernek egy ilyen tételt nemhogy megírni, de a lemez elejére pakolni? Nos, a félelem megmaradt nekem, a dicsőség meg nekik, mert olyan remek érzékkel sikerült a progresszív muzsikát a jól megjegyezhető dallamokkal párosítani, a precízen megkomponált muzsikában elrejtve itt-ott egy-egy virtuóz szólót, hogy a végeredmény kapcsán csak azt mondhatom, le a kalappal!

A "Napkitörés" igazi csemege, az említett 3-4 percesek stílusában, és még a szinpatizátor hangszínét is sikerült "apokaliptikussá" tenni! A harmadik helyre került a 17 perces intró miatt a lemez elejéről lemaradt "Nyitány". Ezen némileg hard rockosabb alapokat kapott a zene (kicsit a Scorpions "Coast To Coast"-jára emlékeztet), meg is ijedtem volna, ha ezt kapom először a képembe. De a fuvola-basszus felelgetés már újra az az íz, amit vártam a lemeztől. A "Surf mentén" megint csak Balla humorát dicséri. Nemcsak a címválasztásban, de a zenei blickfangok ötletes elővezetésében is, csak úgy "szőrmentén".

Van két dal a lemezen, amelyik szívemhez még közelebb áll, mint a többi. Az egyik egy dzsesszesre vett fuvola-zongora párbaj, ahol Tasi Ádám is kicsit bővebben megvillanthatja tehetségét (mindig imádtam a hangszer-hangszer, vagy a hangszer-ének felelgetéseket, a Deep Purple sokszor ki is aknázta az ebben rejlő lehetőségeket), míg a másik egy megemlékezés a Solarisról, néhány régi slágerük vezérdallamának egybeolvasztásával egyetlen zongoraversenybe, amúgy "vedrescsabásan".

Egyedül a King Crimson feldolgozást nem szeretem az albumon, de azt meg Pócs Tamás szereti. És az is valami. Nekem valahogy kilóg a sorból. Nemcsak azért, mert énekes nóta az instrumentális lemez közepén, de zenei világában is teljesen elüt a lemez többi szerzeményétől.

Ez a lemez XXI. századi megközelítésben óvatosan továbbgondolva a Solaris muzsikáját, nem akar kísérletezgetni, "csupán" visszavarázsolja a rég elfeledett hangulatot, amikor még "Egészséges optimizmus" uralkodott a szívünkben, és a nap is másképp sütött ránk, nem ilyen agresszíven, bőrrák-okozóan, hanem selymesen, lágyan, mint a borítón lévő tojásnak a sárgája.

CsiGabiGa