Merthogy a zenekar honlapján közzétett nyilatkozat szerint a zenekar neve 2011. augusztusa óta Solaris Tribute Band, a Periferic Records ennek ellenére Tompox néven jelentette meg első lemezüket 2012-ben, ami egyébként logikusabb is, önálló anyagról és nem feldolgozáslemezről lévén szó. De most nem a lemezről akartam írni, hanem a koncertről, ott pedig egyértelműen Solaris Tribute Band-ként funkcionáltak.

 

Érkezéskor szinte csak mi voltunk és ez a későbbiek során sem nagyon változott. Szomorú, hogy erre a zenére ennyire nem kíváncsiak az emberek. Én magam, miután a soundcheck-en szembesültem a számomra ismeretlen arcokkal (kivéve az egyetlen Pócs Tamást), bosszankodtam, hogy vajon a honlapon volt rafinált a reklám, és Solaris koncertként hirdették meg a bulit, vagy én olvastam figyelmetlenül. Mindenesetre nem ezt vártam, de ha már befizettem a Tesco-gazdaságos 1000 forintos belépőt, akkor maradtam, és egy Miller sörrel vígasztalódtam. Persze jó társaságban nem volt hiány, hiszen ott volt Kotta és a Pestre látogató Garael, ezért is említettem szerkesztőségi összeröffenésként a cikk elején, valamint a HRM szerkesztőségből Adamwarlock, csak hogy a baráti kapcsolatokat erősítsük, valamint Popo barátunk és lelkes olvasónk, Budaörs színeiben. Sok más dolog között szóba került a felszabadulásunk évfordulóján, április 4-én (mellesleg Gary Moore születésnapján) megtartott Gary Moore emlékkoncert, amelyről kénytelen voltam beszámolni a társaság azt a bulit elsunnyogó tagjainak.

 

Elmondtam, hogy a T Rogers megalapozta ugyan a hangulatot, de nem dobtam hátast tőlük, ahogy a rövid akusztikus blokktól sem, amit az Ian McDonald, Sergei Voronov, Harrisen Larner-Main trió vezetett elő. Ezután azonban igzgalmasabbra fordult a buli. Cliff Moore zenekara nélkül érkezett, ezért Vámos Zsolt és barátai kísérték néhány számos blokkját, majd bejött Kiss Zoli és elénekelte nekünk az "Empty Rooms"-t. Na, ezért már érdemes volt eljönni! Megjegyzem, hogy a Vámos Zsolt és barátai formáció szinte egy az egyben a Vámos Zsolt korabeli Rock Band volt (Vámos Zsolt, Borbély Zsolt, Lőrincz Viktor, Mészáros Péter), ez egészült ki Kiss Zolival, ami minőségi csere volt, ha Zeffer énekéhez viszonyítjuk (akit egyébként szintén szeretek, de ahogy a mondás tartja, suszter maradjon a billentyűknél). Szóval, ha Kiss Zoli zseniális énekére rácsodálkoztam, Vámos Zsolt "The Loner" interpretációjától egyenesen leesett az állam. Csak azt sajnáltam, hogy e két nótát követően lementek a szinpadról. Ezzel Gary Moore hard rock korszakára emlékezés is véget ért, pedig egy "Out In The Fields", egy "Over The Hills...", vagy egy "Run For Cover", netalántán egy "I Can't Wait Until Tomorrow" még feldobhatta volna a programot.

 

Főműsorszámként Henrik Freischlader blues-gitárost hirdették meg, aki Gary Moore ex-zenésztársaival (Pete Rees, Vic Martin, Steve Dixon) lépett a reflektorok fényébe és röpke másfél órás összefoglalót tartott Gary Moore blues-korszakának gyöngyszemeiből. De amikor elhangzott a záró triumvirátus ("Still Got The Blues", ismét Kiss Zoli csodálatos énekhangján - hogy ez a pasas bármit el tud énekelni a heavy metaltól a stoner rockon át a bluesig, az valami félelmetes! - "Walking By Myself" Takács Tamás tolmácsolásában és minden Gary-koncert csúcspontja, a "Parisienne Walkways"), akkor elbizonytalanodtam, hogy mi jöhet még a ráadásban! Először is jött egy Hendrix feldolgozás, a "Fire", amit Gary az 1999-es "A Different Beat" című lemezén követett el, így kicsit furcsán, de jogosan került bele a koncertprogramba, majd az "After The War" lemez CD-bónusza, a "The Messiah Will Come Again", ami a "The Loner"-hez hasonlatosan gyönyörű gitármegríkató dal, végül egy össznépi "The Blues Is Alright", ami viszont bár kötelező (minden eddigi közreműködő a szinpadra), de kicsit erőltetett, így felejthető volt. Henrik azonban felejthetetlen élményt nyújtott, bár nekem a gitársoundja nem tetszett, de a játékában hiba nem volt. Talán nem véletlen, hogy 2011-es lemezén Joe Bonamassa is közreműködött, ami azért nem fordul elő minden kutyaütő gitárossal.

Mire beszámolóm végére értem, a Solaris Tribute Band is belekezdett a műsorába. Garael, mint igazi szobarocker, pánikszerűen távozott (ezt ő katonanyelven úgy mondaná, hogy megtámadta a kijáratot), mi többiek viszont odasétáltunk a keverőpult elé és élveztük az "örökzöld" Solaris dalokat. Volt itt "Los Angeles 2026", "Mickey Mouse", "Óz", "M'Ars Poetica", "Legyőzhetetlen", "A viking visszatér", "Ellenpont", szóval minden, mi szem-szájnak ingere. Kottában feltámadt a légbillentyűs, bennem a léggitáros, Adamwarlockban meg a törpe vízműtelep, elvégre egyedül ő nem volt sofőr a csapatban, így helyettünk is ő ivott. :)

 

2012-ben élőben Solaris számokat hallgathattunk. Ez már önmagában felér egy orgazmussal, hát még, ha hozzávesszük, hogy kellemes társaságban. Amikor a zenekar névadójának számító 'Solaris' című dallal (ami a mai napig megvan még bakelit kislemezen is, a "Vén csavargó halálá"-val [Hit Rock] a másik oldalán) búcsúztak, már valamennyien elfelejtettük kezdeti csalódásunkat, hogy ez csak egy tribute band. A zenekar tagjai nagyon profik voltak, a két legfiatalabb muzsikus is, a gitáros Berdár Gábor és a fuvolás Tasi Ádám is maximális teljesítményt nyújtottak a minimális közönség előtt. Még egy-egy rövid szóló is belefért a programba, hogy külön-külön is megvillanthassák tehetségüket.

 

A műsorba becsempésztek néhány saját szerzeményt is, ezeket kicsit laposabbnak éreztem, de Kotta szerint csak azért, mert még nem ismerem úgy, mint a bakeliten agyonhallgatott régi slágereket. Talán ha a Tompox megdobna az új CD-jével, arról is írhatnánk kritikát!

 

Amikor a Solarist követően visszajöttek egy egyszámos ráadásra, csak ennyit mondtam Kottának: Nem tudtam, mi hiányzott! Hát az egyik legjobb szerzeményük, az "Apokalipszis"! Ez tette fel igazán az i-re a pontot. A nyári szezonban többször fellépnek majd a városligeti Sörsátorban, reményeim szerint nagyobb létszámú közönség előtt. Én mindenesetre ott leszek!

Végezetül álljon itt ezeknek a nagyszerű zenészeknek a névsora, akik a zene feltétel nélküli szeretetéről és az iránta való alázatról tettek tanúbizonyságot, amikor a nyilvános próbának is tekinthető estén teljes erőbedobással végigjátszották a programot.

 

Solaris Tribute Band:

 

Balla Endre – billentyűs hangszerek 

Berdár Gábor – gitár 

Pócs Tamás (Tompox) – basszusgitár 

Szula Péter – dobok, ütőhangszerek 

Tasi Ádám – fuvola 

 

És aki e sorokkal tiszteletét lerótta:

 

CsiGabiGa