Előrebocsátom, hogy fele annyira sem értek a borokhoz, mint Kotta kollégám, de nemes-nemzetes bacchusi (dioníszoszi!) nedűket ajánló szösszenetei engem is megihlettek, bár a tényleges ihlet közvetlenül inkább néhány finom bor szertartásos kóstolgatásából fakad. Borissza laikusként - szégyen, nem szégyen - sokszor idegesítenek a valódi szakemberek tudálékos, groteszk szakmai műnyelvre támaszkodó beszámolói, ezért jómagam is hálás vagyok azért, ha kifinomult ízlésű, igényes amatőrök közérthető nyelven, képtelen hasonlatok nélkül ajánlanak nekem jófajta itókát.

A rekkenő nyári hőségben eszembe sem jutnak a vörösek (mármint a borok), meg egyébként is alaphangon fehérboros vagyok, nagy ritkán - leginkább gasztronómiai okból, azaz ételekhez való pászintás céljából - ruccanok át a rozék világába. A cirfandli (zierfandler) nagyon szép labanc hagyomány, bár származása nem teljesen tisztázott. Kizárólag az osztrák sógoroknál található meg, össz-vissz kb. 50-100 hektáron, a Bécstől délre eső, ún. Thermenregionban. Ezen kívül csak a szlovénok (zerjavina) és mi magyarok bíbelődünk ezzel a sok tekintetben igényes szőlőfajtával, nálunk kizárólag a mecsekaljai borvidék pécsi körzetében termesztik. Ide a pécsi egyházmegye káptalanja hozatta a 19. század elején.

Feltételezett őshazájában, az alsóausztriai Gumpoldskirchen környékén gyakran házasítják közvetlen rokonával, a rotgipflerrel, s árulják spätrot (kései piros) néven az így nyert zamatos fehéret. A "piros" ne tévesszen meg senkit, ez elsősorban a levelek elszíneződésére utal, illetve a világospiros érett szőlőszemekre. Gyakran járok a "sógoroknál", és egyszer sem állom meg, hogy a régió heurigerjeit (újbort kínáló vendéglőit) Traiskirchentől Pfaffstättenig ne járjam végig. Nekem ott mondták, hogy a "borgenetikusok" szerint mindkét fajtát, azaz a cirfandlit és a rotgiplert is, a piros veltelini és a tramini keresztezéséből nyerték.

Az eredmény egy szeszélyes, időjárásra érzékeny, munkaigényes, késői érésű, aszúsodásra, rothadásra hajlamos szőlő lett, de főleg jó években kitűnő zamatos bor készíthető belőle, amely ízben, alkoholban és savakban igen gazdag. Pár hete ajándékozás útján került hozzám a Radó pincészet Pécsi Czirfandli-ja. (Köszönjük szépen Sanyinak, de ez most kivételesen nem H. Sanyi, hanem G. Sanyi!) Árban középkategóriás, száraz, de a tramini rokonság miatt fűszeres-virágos illatú és aromájú itóka, amit elsősorban borjúsültekhez, baromfihúsokhoz, és vaslapon grillezett zöldségekhez ajánlok. Tipikus példája a "hosszú" boroknak, amennyiben érdemes hosszabban dekantálni, hogy kellőképp kinyíljon, másrészt aromája és illata sokáig megmarad.

A cirfandli, bármikor és bárhol vállalható öröksége a békebeli Monarchiának, és éppoly furfangos, kacifántos jelenség, mint Mohai Tamás arcszőrzete és muzsikája. Ezért hazánk nagyobb köztiszteletre és hírverésre érdemes gitárosának "Őskor: olykor ókor" című nótáját linkelem most be ide, amihez sikerült egy tényleg zseniális klipet készíteni.

Tartuffe