Kiadó:
InsideOut/Century Media

Honlapok:
www.kaipa.info
myspace.com/kaipa

Aki követi Túrisas kolléga  írásait (már amikor még érdemben hozzájárult a blogon folyó munkához), tudhatja, hogy nem igazán szimpatizál a brit-skandináv neo-progresszív rock csapatokkal. Ennek ellenére ő volt az, aki anno lelkesen ajánlgatta nekem a Kaipa "Angling Feelings" (2007) című lemezét. A stílus torkosságra hajlamos fogyasztójaként nem is kellett nagyon kínálgatni nekem a cuccot, hiszen amiben Jonas Reingold (The Flower Kings, Karmakanic, The Tangent) bőgős zseni valamilyen formában közreműködik, már eleve nem lehet szar.

Szinte hihetetlen, de a Kaipa közel 40 éves zenekar, immáron 11 lemezzel.  Az egyetlen fix tag Hans Ludin billentyűs-énekes, de itt kezdte karrierjét mindössze 17 évesen Roine Stolt gitáros is (The Flower Kings, Transatlantic). El kell ismernem, az alapvetően progresszív folk-rock-jazz fúziót játszó együttes nem tartozik a kedvenceim közé, őket nálam mérföldekkel beelőzi a Karmakanic és a Magic Pie, de stílusalapítóként kijár nekik a köteles tisztelet, ráadásul Reingold és Per Nilsson gitáros (Scar Symmetry) csatlakozása óta sokat nőttek a szememben.

Nilsson ékes bizonyítéka annak, hogy csak azért, mert egy gitáros dallamos death metal-t játszik, még nem föltétlen agyatlan tekerőgép. Döbbenetesen változatos, élvezetes, sokszínű, amit itt csinál. Valójában leginkább miatta hallgatom ezt az albumot is, nem pedig Patrik Lundström és a tucathangú Aleena Gibson sokszor hisztérikus dallamai miatt. Éppen ez az a terület, ahol a Karmakanic és a Magic Pie köröket ver a Kaipára.

Ettől eltekintve a "Vittjar" - a zenészek erre garanciát jelentenek - hangszeresen kifogástalan, elképesztően jól szól, s annyiban mindenképpen egyedi, hogy rengeteg skandináv folk zenei elemet hallhatunk rajta. Valójában én már évek óta egy ilyen magyar zenekarról álmodom, ahol a népi motívumok nem egy talajmenti, 4 akkordos punk muzsika díszítőelemei (pl. Kárpátia), nem hagyományos heavy metal dalszerkezetekre van ráaggatva (pl. Dalriada), nem egy hatásvadász pop-rock nép-nemzeti ömlengés részei (pl. Kormorán), de még csak nem is a kétségkívül zseniális Both Miki eszement szólóit kísérik (Napra), hanem egy izgalmas, ideológiáktól mentes, kiegyensúlyozott fúzióhoz járulnak hozzá, amúgy Kaipa módra. Ez kéne itthon is: irgalmatlan hangszeres fölkészültség, hagyományos rock-pszichedélia, némi metálos feszesség, sok jazzes borulás, és turáni buzgalom nélküli népzene modern köntösben.

Visszatérve a Kaipára, beismerem, hogy igazából csak a kétezres évek második fele óta kísérem figyelemmel a munkásságukat, de a "Vittjar" talán az eddigi legjobb albumuk. A keretként szolgáló instrumentális "First-" és "Second Distraction" nagy borulás, de a "The Crowned Hillsides" is briliáns. Mehet az idei The Flower Kings mellé...

Tartuffe