A "Concerto..." legújabb megjelenése kapcsán írt bejegyzésem utolsó mondata nem olcsó retorikus fogás volt, tényleg hiányzik a Mester. Ezen a melankolikus őszi napon szinte akaratlanul is azon kaptam magam, hogy Lord 2010-es "To Notice Such Things" című lemezének utolsó darabját hallgatom. A Thomas Hardy verset (Afterwards) Jeremy Irons mondja el, miközben Lord csodaszép dolgokat zongorázik alá. Nem tudom elfogódottság nélkül hallgatni ezt a hátborzongató, megrázó költői próféciát...

Ha majd remegő ittlétem után becsukta kemény kapuját a jelen,
a szomszéd szól-e, ha május rezgő szárnya kikelt,
víg zöld levelekkel hamvas, mint mikor új a selyem:
"Ő olyan ember volt, aki erre figyelt?"

Ha eljön az alkony, s mint pilla, ha rezzen nesztelenül,
röpül az árnyakon át a széltől görbe bokorra az ölyv,
fenn a hegyen – gondolja-e majd, akinek szeme ebbe merül:
"Őneki kedves volt ez a kép, ez a föld"?

Ha elmúlok egyszer, fekete és meleg éjben, s űzi a pille a fényt,
s látják a gyepen át sebesen gurulni a sünt,
mondják-e: "Azt akarta, ne bántsák az ilyen kicsi lényt,
de nem tehetett sokat értük, s most immár tovatűnt"?

Ha meghallják, hogy végül elcsöndesedtem, s állnak a kapuk előtt,
bámulják, hogy a csillaggal teli mennybolt csöndesen ég,
akik arcomat nem látják soha már, majd szólnak-e ők
"Sok ilyen misztikus fény bűvölte szemét"?

S lesz-e, ki szól, ha kong a sötétben a búcsúharang,
és miután zengése a szélben egy pillanatig szünetelt,
hallatszik újra, mintha újonnan kondul a hang:
"Most nem hallja már, de míg élt, ugye, erre figyelt"?

(Vas István fordítása)