Honlap:
Azonkívül

Pécs, ’80-as évek. A helyi klubéletet, Rudán Joe Led Zeppelin emlékzenekarán (Coda) kívül, a szintén blues-rock feldolgozásokat játszó Gyökerek, a Kispál és a Borz, valamint a Klán (korábban Item Klán) mozgatja. Utóbbi, Mokos Tibor vezetésével – Quimby-t messze megelőzve – intelligens szövegekkel felvértezett, enyhén alternatív, alapvetően mégis populáris rockzenét játszott, nagyjából a U2 környékéről. Hozzájuk csatlakozott ekkortájt gyerekkori haverom, Szűcs “Boszi” Tamás dobosként.

Hamar összehaverkodtam a banda tagjaival, mindkét fél (ők is, én is) nagyon tudtunk akkoriban inni, bulizni. A partizáson túlmenően azonban – mivel életkorunk igen fogékony, személyiségformáló szakasza volt ez – komoly hatást is gyakoroltunk egymásra. Pátosz nélkül jelenthetem ki, hogy bár a kapcsolat később megszakadt, Tibor zenéje és az abban leképződő világnézete jelentős nyomot hagyott az enyémen. Később én a fővárosba kerültem, a család- és karrierépítést előtérbe helyezve tébláboltam a mindennapokban, ő ugyanezt tette Pécsett. Közben a Klánból Holnapután lett, a közös emlékekből pedig tegnapelőtt.

Boszi barátom is, a művészi ambíciókat némileg háttérbe szorítva, leginkább haknizásból egészítette ki a családi kasszát, hogy az egy nyomdász és egy tanári fizetésből fel tudják egyáltalán nevelni a két gyereket. Teljesen félre azonban sosem tette azokat, a fenti CD éppenséggel a legújabb csapatának az alkotása. Amely zeneileg komoly hasonlóságot mutat a Klán és a Holnapután világával – de ez nem lehet igazán meglepő, hiszen a két dalszerző, a két Tamás (Szűcs és Vámosi) korábban Tibivel együtt muzsikált. Ők is azt az érzékeny-értelmes-sejtelmes (metaforikus) szövegvilággal ellátott, dallamos, nem túl bonyolult, enyhén alteros rockzenét művelik, amely a tini korosztályból már kinőtt, de a zenébe és a hétköznapi nyűglődéseken túlmutató, mélyebb gondolatokba még bele nem öregedett korosztályhoz, korosztálynak szól.

A másik fontos igazodási pont (a már említetteken kívül) a No és a Bikini lehet. Ez a fajta muzsika, jellegénél fogva akár piszok sikeres is lehetne, lásd még Quimby, Kiscsillag. Ehhez azért - gondolom én – kell némi szerencse, rohadt sok kitartás és nem kevés hátszél, ismeretség. Egy biztos, az itt szereplő 8 számból 3-4 simán megállná a helyét bármelyik kereskedelmi rádió műsorán, leginkább a szolidan rappelő „Nőj már fel”, melyben nagyon ügyesen játszanak a tempóval, dinamikával. Összességében ez az egész – bár nem vagyok a stílus avatott szakértője – egy igen tisztességesen összerakott produkció, ha valami hiányzik belőle, akkor az maximum a (stúdiós és koncert) rutin. Mert az ugyan hallatszik, hogy képzett zenészek játszanak itt, nem hiszem, hogy – a próbákon kívül – evvel a műsorral gyakran lett volna lehetőségük fellépni. Így kicsit steril az egész, picit kockás a hangszerkezelés, hiányzik belőle a le- és összecsiszolódást jelentő élőben-élesben együtt muzsikálásba beletett idő.

A gitárszólók például érezhetően jól ki lettek találva ehhez a felvételhez, de a lazaság, a fíling éppen ezért némi csorbát szenvedett. Én rockerként amúgy is elviselnék hosszabb szólókat (olyanokat, mint ami a „Nőj már fel”-ben van), talán többet is – nem utolsó sorban pedig picit ösztönösebbeket. Amit meg kell még említsek, hogy a billentyűs helyenként igen ügyes témákat hoz – máshol viszont alibizik… (pl. a „Megvan” szólójában). Viszont most állítom le magam, mert egy bemutatkozó, saját kiadású koronggal szemben kezdek igazságtalanul magas elvárásokat megfogalmazni, bocs. Szóval fasza ez, na, rá lehet kattanni könnyen!

Rusnya egy év volt ez valóban, egyet kell értsek Tartuffe-el. Nálam az tette be végleg a kaput, amikor karácsony másnapján megtudtam, hogy Mokos Tibor, a pécsi zenei élet prominens személyisége, a Pécsi TV nagyra becsült tagja, nem utolsó sorban pedig ifjú kori barátom, gyors lefolyású rákbetegség következtében elhunyt. 46 évesen. Szenteste. Tudom, hogy ennek a lemeznek semmi köze őhozzá, és csak véletlen egybeesés, hogy éppen ekkortájt jutott el hozzám, de számomra ez a fajta zeneiség amúgy is szervesen összefonódott vele. Tisztában vagyok azzal is, hogy az AzonKívül zenekar nem vele szembeni tisztelgésnek, megemlékezésnek szánta ezt az anyagot, a körülmények összejátszása folytán számomra mégis azzá nemesedett. Tibi semmilyen formában nem szerepel az „Egy másik ember”-en, de a szelleme, szellemisége igen. Ő ezentúl már csak ebben a nem-materiális formában marad köztünk sajnos. R.I.P. Tibor, és köszönöm!

(AzonKívül számot nem találtam a tecsőn, de egy réges-régi Klánt igen. Álljon itt most ez Mokos Tibor emlékére!)