Kiadó:
Dissonance Rising Publishing

Honlapok:
www.vangough.bandcamp.com
facebook.com/officialvangough

Ez a Vangogh nem a hollandiai Groot-Zundertben született, hanem Oklahoma állam fővárosában, és látomásait nem festővásznon, hanem hanghordozón jeleníti meg. Ez a Vangogh nem is van Gogh, hanem Clay Withrow: énekes, gitáros, billentyűs, aki egy akusztikus EP (Accoustic Scars, 2012) után most teljes albummal jelentkezik. Az utolsó ilyen kísérlete a 2011-es "Kingdom Of Ruin" volt, amiről mi is írtunk egy hozzánk képest bőbeszédű recenziót.

A Vangough lényegében Withrow egyszemélyes projektje, de ezúttal egy elég stabil ritmusszekciót gyűjtött maga köré; Jeren Martin bőgős és Kyle Haws dobos nagyon szikár alapokat biztosít Withrow zavarba ejtően skizoid önkifejezéséhez (erre még visszatérünk). A lemezen vendégzenészek is szerepelnek (senki olyan, akit ismerhetnénk), köztük egy hegedűs és egy csellista is. A szórványos "komolyzenei" jellegű betéteket nekik köszönhetjük.

Korábban úgy nyilatkoztam Withrow-ról, hogy az Amerikai Egyesült Államok Daniel Gildenlöw-je, azaz a kvázi tetszhalott állapotban pangó Pain Of Salvation pszichedelikus progresszív rock/metál hagyományait ápolja. Ezt most is fönntartom, de azzal a pontosítással, hogy Gildenlöwnek azért még mindig vitathatatlanul jobb a dallamérzéke.

A "King Of Ruin" érdekes fölépítésű anyag volt, gyakorlatilag elfelezte egy "nagyzenekari" betét, az első rész kifejezetten metálos volt, míg a második adag inkább amolyan borongós alternatív rockra sikeredett. A "Between The Madness" sokkal egységesebb zeneileg, a "skizofrénia" most a számokon belül kap teret (véletlenül akad is egy ilyen című dal a lemezen), rendkívül nehezen emészthetővé téve a lírikusan (szövegében) is kifejezetten félelmetes megjelenést. Nyomasztó mennyiségű szorongás és elfojtott düh szorult ezekbe a dalokba, ami zeneileg is alaposan meg van támogatva.

A viszonylag "derűsen" indító "Afterfall"-t hallgatva még nem alakul ki bennünk az a jeges balsejtelem, ami az album végére elhatalmasodik rajtunk: lehet, hogy Withrow lesz a következő Timothy McVeigh (aki 1995. április 19-én Withrow szűkebb pátriájában, Oklahoma Cityben fölrobbantotta az Alfred P. Murrah Federal Building-et, 168 ember halálát okozva ezzel)? Ez persze durva túlzás, de az biztos, hogy a "Between The Madness" nem könnyed, életvidám hallgatnivaló. Csak az kezdjen bele, aki kezelni tudja a fortyogó indulatokat és a torokszorító gyötrelmet. Persze akadnak lazább pillanatok (pl. a címadó), amelyek oldják a feszültséget.

Érdekes anyag, szorongó tizenévesként biztos közelebb érezném magamhoz, de így 40 fölött már inkább rémisztőnek találom, annak ellenére, hogy zeneileg egyáltalán nem rossz. Gruftik, gótok és Tim Burton rajongók előnyben…

Tartuffe