Kiadó:
earMUSIC/Edel

Honlapok:
www.circle2circle.net
facebook.com/CircleIICircle

Nagyon nem szeretek negatív kritikát írni, főleg ha olyan zenekarokról van szó, akiknek munkásságát régóta követem, megbecsülöm, sőt szeretem is. Ilyen a Savatage örökséget csodálnivaló következetességgel fölvállaló és ápoló Circle II Circle, Zak Stevens (egykori Sava énekes) power metal formációja, akik már többször jártak hazánkban is (a 2009-es koncerten az első sorokban csápoltam, de sajnos a 2013-as "Edge Of Thorns" emlékbulit ki kellett hagyjam).

Úgy ítélem, hogy a dicséretes igyekezet ellenére a Circle II Circle sohasem tudott tökéletes, minden igényt maradéktalanul kielégítő Savatage pótlékká válni. Ennek ellenére készítettek legalább két lemezt, ami nálam etalon értékű a műfajon belül (The Middle Of Nowhere, Delusions Of Grandeur). Amióta pedig Andy Lee gitáros helyett a Futures Endből igazolt Christian Wentz lett a prímás, érezhető hanyatlás indult be a szerzemények minőségét illetően. Ezt nem igazán értem, hiszen a muzsikáért továbbra is kizárólag a Stevens/Stewart szerzőpáros felel! Megjegyzem, ami számomra ennél is érthetetlenebb az, hogy Andy Lee azóta egy Mississippi államban pénzért bérelhető “lakodalmas” bandának (Isis) penget rádiósláger földolgozásokban. WTF!?

A korábbi, Matt LaPorte (RIP) és Andy Lee által fémjelzett albumokhoz képest már a 2013-as korong (Seasons Will Fall) is erős visszaesést jelentett, de a "Reign Of Darkness"-ről most sokadik hallgatás után sem maradt meg bennem egyetlen dalfoszlány sem – mintha elfogyott volna a puskapor, vagy mi. Pedig a körítés megint nagyon lelkes: "eddigi legjobb anyagunk", "az új kiadónál végre valódi otthonra találtunk", "a múlt előtt tisztelegve, de egy friss és energikus lemezt készítettünk". Hát én pont nem ezt hallom; amit én hallok, az meglehetősen fáradt, és még a zenekarra egyébként kezdettől fogva jellemző aránytalan hangzás sem javult. Régen az ének volt hangos stb., most meg gyakorlatilag csak a gitárok sistergő zsongását és a ritmusszekció dübörgését hallom.

A legfőbb kifogásom mégsem a sound, hanem a nóták középszerűsége, a dallamok gyakori esetlegessége és a gitárszólók jellegtelensége: nekem úgy tűnik, Wentz elődeinél nem képzetlenebb gitáros, egyszerűen csak gyengébbek a szólói (a pontosan kipengetett, szélsebes tekerés még nem gitárszóló!). Elképzelhető, hogy idővel (ha van türelmem hozzá) néhány számot jóra hallgatok, pl. a bevezető instru tétel és az azt követő "Victim Of The Night", valamint az albumot záró "Solitary Rain" nem reménytelenek. Szerencsére ígéretünk van arra, hogy a Wackenben új életre kelt Savatage új albumot készít, és – ha hihetünk egyáltalán Stevensnek – Oliva hosszú idő óta most írja a legjobb dalokat.

Tartuffe