Kiadó:
Verycords/Nightmare Records

Honlapok:
www.myrath.com
facebook.com/myrathband

Nálunk egy Myrath lemez megjelenése mindig piros betűs ünnep, nem csak azért, mert igen komáljuk a tunéz prog-metál üdvöskéit, hanem mert gyakorlatilag ilyenkor üljük a születésnapunkat. Amint azt a legutóbbi album kapcsán is siettem megjegyezni, ezt a blogot 2007-ben a Myrath "Hope" című debütációjának recenziójával indítottam. Nem fényezni akarom magam, de akkoriban hazánk "szakmai közönsége" még csak azt sem tudta, hogy a Myrathot eszik-e, vagy isszák. Jó pár évnek el kellett telni, míg rájöttek, hogy hallgatják.... de még mennyire, hogy hallgatják! Ahhoz képest különben, hogy 2010-11-ben, kb. egy éven belül két lemezt is kiadtak, most öt évet ültek az új anyagon. Ezt a körülményt figyelembe véve talán nem volt alaptalan a reményem, hogy ezúttal egy hosszabb lemezt kapok a kezembe. Ebben a tekintetben (is) csalódnom kellett, az amerikai kiadónak (Nightmare) fönntartott bónusz nótával (Other Side) sem érik el a 60 percet.

Az idén eddig három lemezt rendeltem meg előre, "látatlanban", hetekkel a hivatalos megjelenési dátum előtt. A Dream Theater új dupla CD-jét (hagyjuk is!), a Myrathot és Victor Smolski Almanacját (utóbbitól az eddig meghallgatható egy dal alapján egyelőre nem vagyok lenyűgözve). A Myrath új albumát meglátván a nyakamat behúzva kezdtem el szűkölni: "Atyavilág! Még egy minimál borító, még egy öndefiniáló lemezcím!" (a myrath ugyanis örökséget - legacy - jelent). A belbecs alapos vizsgálata után azt kell mondjam, hogy ijedtségem aránytalan volt ugyan, de nem teljesen alaptalan. Az új anyag természetes, szerves fejleménye a Zaher Zorgati énekes csatlakozásával beindult folyamatoknak: a fergeteges bemutatkozó lemezhez képest (ami nálam alapvetésnek számít) kevésbé progresszív, puhább, dallamosabb és arabosabb. Nem tagadom, hogy ez nekem személy szerint negatív előjelű változás, boldogabb voltam a fémesebb, progosabb orientális SymphonyX inkarnációval. Ugyanakkor elismerem, hogy a Myrath mostanára lett igazán önmaga, immáron saját "hangján énekel".

A fölvételeket most is Kevin Codfert (Adagio) hangmérnök fölügyelte, de a keverés és maszterelés Svédországban történt a neves producer, Jens Bogren irányításával. Sajnos ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a kicsit kellemetlen, műanyag, agyontriggerelt dobhangzás megváltozzon. A gitárok relatíve halk mivolta viszont könnyen magyarázható a szinte folytonos, burjánzó nép- és komolyzenei aláfestéssel. Iszonyú munka lehet benne.

Szerintem a "Legacy" a hosszas munkálatok ellenére valamelyest gyöngébb lett elődjénél, nagyjából a "Desert Call" színvonalát hozza - mondjuk, az is simán megsüvegelni való, toplistás teljesítmény! Ebben a stílusban ezek a srácok továbbra is verhetetlenek. Elképzelhető, hogy az arab világot és konkrétan Tunéziát is kínzó, de az egész világra kiható konfliktusok nehezebben eladhatóvá teszik a Myrath szellemi termékét, de szeretném a lehető legegyértelműbben kijelenteni: nem szabad a szezont a fazonnal keverni! Amit a Myrath istenáldotta tehetséggel és kemény munkával elért, igazi közkincs, kultúrától, nyelvtől, vallástól, politikai hovatartozástól függetlenül.

A végén azért mégis kénytelen vagyok dühöngeni egyet: hogy a viharba lehetséges az, hogy mi, magyarok megint lemaradunk egy olyan álomturnéról, mint a SymphonyX "Underworld Europe 2016" koncertkörútja, ahol éppen a Myrath szerepel majd különleges vendégként???!!! Ki a felelős azért, hogy amennyiben látni akarom ezt a varázslatos kombót élőben, Milánóba vagy Varsóba kell utaznom???!!! Hm???!!! Bárki? Akárki?

Tartuffe