Kiadó:
InsideOut/Century Media

Honlapok:
www.headspaceonline.com
facebook.com/headspaceonline

Volt idő, amikor az Egyesült Királyság hard rock/metal élete – a még ma is aktív nagy öregeket leszámítva – konkrétan egy fabatkát sem ért. Mára szerencsére oda jutottunk, hogy arrafelé izgalmasabb dolgok történnek, mint a közönybe és újabb, lemezkiadók által diktált trendekbe ájult tengerentúlon. A brit legújabb hullám egyik legígéretesebb formációja – mindjárt a Haken után – az Adam Wakeman által életre keltett Headspace. Nomen est omen. Adam átvette híres édesapjától a stafétát, és nem meglepő módon éppen a Yes által kitaposott progresszív rock ösvényre lépve akar saját történelmet írni.

Az én szemszögemből vizslatva elég szerencsés fejlemény, hogy az ifjú Wakeman nem kényelmes retro hangulatra, rizikótlan nosztalgiára alapozva akar érvényesülni, s ebben óriási segítségére van Pete Rinaldi gitáros, aki visszafogott, intelligens játékot, de ha kell, kőkemény, metálos csikorgást kölcsönöz a vállalkozásnak. Érdekes módon, számomra ő jelenti a Headspace legüdébb színfoltját (bár a szólóiért nem lelkesedem különösebben), na meg persze a Thresholdban új életre kelt Damian Wilson, aki ránézésre mostanság csak hosszas mustra után különböztethető meg Russal Allentől – jóllehet orgánumuk fényévnyi távolságra van egymástól (itt nem minőségre, hanem karakterre gondolok).

Az előző, sikeresnek mondható debütáció óta mindössze annyi változott az együttes háza táján, hogy Adam Falkner személyében egy új, fiatal arc került a dobok mögé, így a ritmusok – ha lehet – még feszesebbek lettek. A Headspace zenei értelemben egyébként is elég szögletes jelenség, sokszor a dallamok is inkább ritmizáltak, mint simogató, rádióbarát ízlés szerint formáltak. Akit ez, vagy a szinte végig jellemző merengés idegesít, nem fog elájulni a banda új lemezétől sem.

Nem könnyű falat, azt készséggel beismerem, bár azért akadnak rajta könnyebben emészthető pillanatok, mint pl. a Wilson olykor kísértetiesen Robert Plantes hangjára ügyesen bazírozó, bluesos "Polluted Alcohol", vagy az akusztikus címadó. A Headspace jellegzetesen brit jelenség, sem a kontinentális Európára, sem Amerikára nem jellemző ez a merész, art rockos önfejűség. Egyelőre úgy tűnik, az első nagylemez nekem jobban tetszik, de sok-sok hallgatásra, ismerkedésre van még szükség ahhoz, hogy a végső ítélet megszülessék.

Tartuffe