Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Gotthard: Silver (2017)

2017.01.12. 08:47 | Dionysos | 2 komment

y_84.jpg

Kiadó:
Pias

Honlapok:
www.gotthard.com
facebook.com/Gotthard

25 év és 12 lemez, ez a svájci rockerek mérlege. A negyed évszázados évfordulóra emlékeztet az új anyag címe is (Ezüst), de félve teszem föl arra a bizonyos mérlegre, mert tartok tőle, hogy nem fog nagy súllyal esni a latba. Steve Lee 2010-es halála a személyes tragédián túl a bandának "intézményesen" is hatalmas megrázkódtatás volt. A svájci-ausztrál Nic Maeder énekessel készített két legutóbbi album ("Firebirth" és "Bang!") meg sem tudta közelíteni a korábbi éra színvonalát (mondjuk a "Domino Effect" és a "Need To Believe" elég magasra helyezte a lécet!).

A Gotthard igazi európai hard rock legenda (volt), de mindig jellemezte egy kis amerikás hangulat, most viszont olykor kimondottan tolakodó  a "Western" modor, de sajnos nem úgy, mint annak idején a Damn Yankeesnél, vagy Jon Bon Jovi "Blaze Of Glory" albumán. (Utóbbiról hadd jegyezzem meg gyorsan, hogy manapság illik nyálas, agyonjátszott közönségkedvencként jellemezni, valójában azonban briliáns munka – hányan tudják például, hogy Jeff Beck gitározott rajta, plusz olyan zenészek járultak hozzá tehetségükkel, mint Little Richard, Elton John és Kenny Aronoff?!)

A Gotthard sajnos Steve Lee halála óta halovány árnyéka önmagának, a "Bang!" szerintem egyenesen hervasztó produktum lett, így elég nagy tétje volt az ezüst évfordulós folytatásnak. Őszinte bánatomra most sem sikerült kimászni a gödörből, de nem tudom igazán, kire lehetne ráverni a balhét! Maeder pl. néha zavaróan Coverdale klónként viselkedik (pl. Stay With Me), de egyáltalán nem rossz énekes: nem állítható, hogy az ő szakmai teljesítményén csúsznak el. Leo Leoni sem felejtett el gitározni, és az új német producer, Charlie Bauerfeind is javarészt power metal bandákkal dolgozott eddig (Helloween, Blind Guardian stb.). Akkor honnan ez a bágyadt pop rock attitűd, a megannyi kínos áthallás és unalmas sablon?

Talán nem véletlen, hogy a Nuclear Blast pattintotta őket és egy kis belga, hard rockban ultra-light kiadó (Pias) gondozza lemezeiket. Nekem úgy tűnik, hogy ez az album egy hajszálnyival jobban sikerült két közvetlen elődjénél, vagy legalábbis akad rajta néhány tetszetősebb dal (pl. az ordas James Bond nyúlással indító, Hammonddal megtámogatott "Customized Lovin'"), de ez még így is méltatlan a banda régi nagy híréhez. Ha már svájci hard rock, maradok inkább a Shakránál...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7412119853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2017.01.12. 17:53:14

Egyetértek! Egyrészt azzal, hogy a Blaze Of Glory egy príma album, másrészt a csapat produktuma színvonalának jelentős lejtmenetével. Én nem is tudtam végighallgatni az albumot, a Shakra erőteljes heavy rockja megeszi reggelire az új énekessel készített lemezeket.

Dionysos 2017.01.12. 18:05:59

@garael: Tényleg gáz, ami a Gottharddal Lee halála óta történt. Akad itt azért kb. 6 egész hallgatható nóta, de nem ehhez vagyunk szokva... Persze ettől még a svájci eladási listák élén fog szerepelni (mint a Gotthard mindig), de ezt betudjuk a helvét nacionalizmusnak... :)