Mivel nem vagyok irodalmár, sem magyartanár, így kutatási-nevelői célzat, vagy a szakmai kiátkozás kockázata nélkül állíthatom, hogy a magyar nemzeti eposznak tartott Zalán futása, esetleg a Buda halála – bármennyire is megfelelnek az irodalom eposzok előtt állított követelményeinek – nem igazán versenyképesek Arany János egyik fő művével szemben, már ha az eposznak valamilyen formában sugallnia kell a nemzeti tudat, illetve értékrendszer lényegét, kortól, időtől függetlenül. A magyar "hőslélek" összetettségét és az uralkodó értékrendszer változásának egyénre gyakorolt (romboló) hatását a Toldi trilógiájánál jobban nem sikerült a műfajban megragadni: ennyire időtálló, a mai viszonyoknak is teljes mértékben megfelelő – és metaforikus, vagy direkt értelmezéssel pontos reflexiót adó – világképpel egyedül Móricz "Rokonok"-jában találkoztam: a kapcsolati-politikai tőkét elvtelenül felhasználó, ügyeskedő, uram-bátyám rendszer mára vonatkozó párhuzamait mindenki megvonhatja, és biztos vagyok benne, hogy a bal és jobboldali egyenesek – egyelőre és sajnos – nem fognak találkozni, még a végtelenben sem. (Ismétlem, ne átkozzon el senki, aki – akár egy más műfajban – a magyar társadalom hajtóerőinek irodalmi képfestő mesterét Mikszáth helyett Adyban, vagy József Attilában látja – biztos vagyok benne, hogy feltétel nélkül elfogadnám példáikat.)

Jómagam a jelenlegi "magyar psziché" – vagy tömeglélek – fő jellemvonásainak gyökerét a Mohács utáni, a nagyhatalmak szorító nyomásában vergődő, és a valamikori nagyhatalmi státusz után sóvárgó, ám (egységesen) tenni nem nagyon akaró (tudó) időszak vezető társadalmi rétegének (akár kényszer szülte) viselkedésében vélem felfedezni, ám a Toldiban ábrázolt paradigmaváltás közben a saját gyengeségeitől vergődő hős egyéni tragédiája, bukásának tragikumában is nagyszerű és felemelő módja, illetve az életét alakító szereplők által kidomborodó önmarcangoló hősiessége olyan tükör lehet, amiből egy egész ország térképe rajzolódhat ki, itt, a Balkán mellett, ám a kereszténység felvétele utáni történelmében végig Európához tartozva. (Igen, még abban az átkos negyven évben is.)

Természetesen nem célom a Toldi trilógiát elemezni – megtették azt nálam szakavatottabb, hozzáértőbb emberek – és különösképpen nem akarom untatni az olvasókat sem, mit is jelent számomra a mű, bár a taglalt film ismertetését tisztán ezek nélkül nem tudom megejteni – az esetleges egyéni nézőpont tévedéseit bocsássa hát meg nekem a kedves érdeklődő.

Nem tudom, hogy az animációs filmek műfajában született-e hasonló technikával készült alkotás: a Daliás Idők, ami tulajdonképpen a Toldi trilógia másfél órába sűrített története ugyanis nem egyszerűen rajzfilm: olyan festmények egymáshoz fűzött – néha animált – változata, amilyennel én nem találkoztam életem folyamán. A film alkotói a források alapján több tízezer olajfestményt készítettek a XIX. század romantikus-naturalista stílusában, mondanom sem kell, hogy mindent ki is használtak, amit a festés adta eszköztár biztosít a hangulat megteremtésében. A színek, árnyékok, különböző perspektívák – esetleg torzítás – használata, a festmények kivetítésének ideje, tempója - ami valamilyen formában akár a klipkészítés metódusát is megelőlegezi - túlmutat a megszokott rajzfilm "dimenzióin", és olyan művészi ábrázolásba csap át, ami akár hang nélkül is képes lenne a nézőt belevonni a cselekménybe. (Eredetileg csak zenét terveztek hozzá, de az akkori "műsorbizottság" úgy döntött: a szabad adaptáció adta lehetőségekhez idomulva narrátora is legyen a történéseknek. Szabó Gyulát, a nemzet elhunyt színészét talán még a fiatalabb korosztálynak sem kell bemutatni, hiszen legendás hangját akár Ady karácsonyi verséből, akár a honi animáció hőskorának filmjeiből is ismerhetjük: a Magyar népmesék, vagy a Fehérlófia – ami a Daliás Időkhöz hasonlóan szintén művészi kísérlet (is) volt – szenzációs mesélőjeként azok számára is plasztikussá teheti az etalon fogalmát, akik filmszerepekben esetleg nem látták, bár a Tenkes Kapitánya Buga Jakabjaként, vagy a Józsi és az úthenger kultikus főszerepében még gyakran találkozhatunk vele a magyar csatornákon.) 

Azon persze lehet vitatkozni, hogy a művészi megközelítés nem ment-e a szórakoztatás rovására – bár kinek mit jelent a fogalom –, ám én ha tíz éves koromban tátott szájjal néztem az egymás után felbukkanó hatalmas táblaképek monumentális csatajeleneteit, vagy az udvari életképeket, akkor úgy gondolom, már magában a látvány is le tudja kötni akár a kiskamasz közönséget is. (Az eposzokra jellemző "történet a történetben" a film talán egyik csúcspontja: az egyébként külön Arany balladában is feldolgozott Szent László (halld a pompás Dalriada feldolgozást) jelenésének legendája mind katonai, mind hitbéli aspektusában is hátat borsództató.)

Ugyan a megvalósítás csodája önmagában is "elvinné" a filmet - és ne feledjük, a készítés folyamatának idején még messze volt a digitális forradalom, legalábbis az animáció területén -, ám a történet szó szerint klasszikus volta borítékolja a sikert mindazok körében, akik hajlamosak az eposzok jellegzetességeinek csodálatára, a felemelkedés és bukás időtől független, de generalizált mozgatórugóira. Arany a Toldiban nem csak egy egyszerű hőstörténetet vetett papírra – olyan pszichológiai látleletet tár elénk, ami tökéletesen ábrázolja a genetikai gyengeségekből – itt Miklós hirtelen természetéből, és féktelen haragjából – és a környezeti hatásokból – a lovagvilág értékeinek devalválódása (vagy általános értelemben az egyes történelmi korszakok egymásutániságát okozó paradigma-változás – származó tragédiát, ami önmagán túlnyúlva mégis felemelő és értékteremtő.

Az alkotók tökéletes egységet teremtettek a vizuális, verbális és zenei összetevők között, melyek egy megvalósításában tökéletes nemzeti sorsdrámát – még ha az egyén személyén keresztül is - elevenítettek meg a képzőművészet – és itt nem véletlenül az animáció szót használtam – segítségével, így aztán tökéletesen alkalmas arra, hogy akár gyermekként, akár felnőttként megismerjük a magyar – és a világirodalom – egyik legnagyobb eposzának képbe, hangba és zenébe oltott értékeit, a magyarság tudatalakulásának perszonális hősénekbe varázsolt okait és következményeit. (Azért kíváncsi lettem volna és leszek az el nem készülő Toldi filmre valamint a készülő Toldi rajzfilm-sorozatra.)

Tervező-rendező: Gémes József, forgatókönyv: Arany János Toldi-trilógiája alapján Gémes József, kísérőszöveg: Nepp József, operatőr: Varga György, zene: Decsényi János, ének: Csengery Adrienne, mesélő: Szabó Gyula, gyártó: Pannónia Filmstúdió.

 Garael