Kiadó:
Kubicki Entertainment

Honlap:
facebook.com/bicioleo

Még nekem is nehezen hihető, hogy Fabrizio Leo, vagy ahogy ismerősei és rajongói általában emlegetik, Bicio, eddigi összes szólólemezéről jelent meg itt, oldalunkon kritika: Túrisas, Jack Rose (alias: Mádi N.), majd én gondoltuk úgy, hogy érdemes erre. Ez persze nem volt tervezett, Leo sem tömte teli a zsebünket 100 eurós bankjegyekkel, hogy promózzuk már meg egy kicsit a CD-it. Egyszerűen csak így alakult, de nyilván önmagában beszédes tény, ha egy nemzetközileg nem túl ismert vagy elismert művész nálunk töretlen figyelmet kap szinte a teljes stábtól.

Bicio mester nem ver négyemeletes hullámokat, szorgalmasan dolgozik, kivételes zenei képességeinek rendszeres adagolásával mossa alá minden esetleges kétségünket vagy ellenállásunkat. A taljánokra tipikusan jellemző kivételes dallamérzékkel és tökéletes technikai fölkészültséggel megáldott gitáros, aki nem magamutogatásban, nárcisztikus villongásban éli ki magát, hanem Satriani-féle megállapodott, intelligens instrumentális muzsikában gondolkodik. Ebben az értelemben kicsit régisulis: nincs djentes ritmizálás, a stíluskitekintések ellenére nincs csapongás sem: alázatos zenélés folyik itt, kérem szépen... magas színvonalon.

Leót "anno Domini" a Shrapnel Records atyja, a gitárhős-vadász Mike Varney fedezte föl, de azóta sok víz lefolyt a Pó folyón (hősünk lombardiai születésű), és bár a kiváló gitármágus a világot párszor körbeturnézta Eros Ramazottival és Laura Pausinival, most mégis visszatért oda, ahová mindig is húzta a szíve, az instrumentális gitármuzsikához, i.e., hazaért (lásd: Coming Home).

Az új lemez mixelését és maszterelését most is a nálam nagy kedvencnek számító, zseniális billentyűs, Alex Argento végezte, ennek nyilván örülünk. Annak viszont nem, hogy hangszeresként egyáltalán nem szerepel az albumon, sőt a promo anyag szerint minden egyes hangszerért maga Leo a felelős. Abban nem vagyok biztos, hogy a dobokat is ide kell érteni, sőt, inkább az a benyomásom, hogy szemplerekkel lett a dolog megoldva (kiváltva). Ez bosszantó, de szerencsére nem túl nyomasztó.

A majdnem másodpercre pontosan 45 perces lemezen 13 szerzemény kapott helyett, ebből következik, hogy a témák nem lettek túlbonyolítva vagy hosszúra nyújtva. Ennek ellenére bőven lehet itt csemegézni olyanoknak, akik szeretnek tobzódni a dallamokban, szépen, lebegtetve megfogott hangokban. Nem túl korszerű a dolog, én talán Argentót (meg mondjuk egy jó dobost is) bevontam volna a fölvételekbe, de ez még így is abszolút minőségi zeneművészet.

Tartuffe