Slash: Living The Dream (2018)

 y_192.jpg

Kiadó:
Snakepit/Roadrunner Records

Honlapok:
www.slashonline.com
facebook.com/Slash

Elképzelésem sincs, hogy Slash és Miles Kennedy mikor találtak időt arra, hogy megírjanak egy lemezre való nótát (a feat. Miles Kennedy...-t csak lustaságból és helyspórolási szándékkal hagytam le a címből). Slasht az utóbbi időkben teljesen lefoglalta a Guns N' Roses bámulatosan sikeres világköri koncertkörútja (és persze a válópere), míg Kennedy az Alter Bridge-dzsel adott ki lemezt (The Last Hero, 2016), majd szólóban is megmérette magát (Year Of The Tiger, 2018). Persze nem elképzelhetetlen, hogy a brutálisan hosszú, 17 számos "World On Fire" után is maradt pár nóta a tarsolyukban, ráadásul mindketten elég termékeny dalszerzők, akik egy ilyen 53 perces albumot már-már rutinból összeraknak.

Azért nem maradt következmény nélkül az elmúlt négy év "rohanása". A legutóbbi albumot egyesek ekézték azért, hogy túlságosan hosszú, mégis úgy érzem, hogy kevesebb volt rajta a töltelék, mint ezen. Nem leszólni akarom a "Living The Dream"-et, mert így is frankó rock n' roll gyűjteménynek gondolom, de a fülemnek kedves, tipikus Slash szólók ellenére akad itt néhány szürkécske darab, pl. a szinte már countrys "The One You Loved Is Gone", vagy a taszítóan lakodalmas bevezetővel agyonvágott lapos ballada, a "The Great Pretender".

Jobban szerettem volna, ha a lemezindító "Call Of The Wild", vagy az AC/DC Bon Scottos korszakát idéző "Mind Your Manners"-féle pörgős, direkt rock n' roll témák uralják az anyagot, de a szerzőpáros most kicsit merengős hangulatba került, főleg az album közepe felé. Érződik tehát az elmúlt évek leterheltsége, de (remélhetőleg) az is, hogy Slash talán egy új Guns N' Roses anyagra tartalékol. Hogy ebből lesz-e valami, most még nem tudjuk, de ettől a "Living The Dream" még alapvetően jó lemez, pár kimondottan erős fej- és ökölrázós nótával (és egy – mondjuk ki! – botrányosan szar borítóval). Nincs izzadságszaga, nem terhelte megfelelési kényszer, egyszerűen csak ez jött ki most belőlük. Szeretném, ha belőlem "downtime"-ban, lazán és rutinból fele ilyen jó muzsikák buggyannának elő.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika