Kiadó:
Season Of Mist

Honlapok:
www.voyager-australia.com
www.voyager.bandcamp.com
facebook.com/voyageraustralia

Viszonylag későn ismerkedtem meg ezzel az ausztrál prog metal bandával. A "V" 2014-ben meglepetésként ért, kicsit szoknunk is kellett egymást, de miután "elköteleződtünk", még mindig úgy éreztem, hogy nem tudok "teljes szívvel szeretni". Azután a "Ghost Mile" 2017-ben már káprázatos és szívmelengető magabiztossággal lépett föl a toplista dobogójának harmadik helyére. Ott és akkor minden kétségem elillant... Nem csoda tehát, hogy türelmetlenül vártam a folytatást, mert bizony a Nap színeiben akartam fürdőzni...

Nehéz a csapat zenéjéről szabatosan fogalmazni, mert afféle sikamlós angolnaként csúszik ki az egzakt műfaji határokhoz és jól beazonosítható hatásokhoz, találó hasonlatokhoz szokott kritikus markából. Igazi modern, szinkretikus jellegű muzsika ez, ahol bámulatos módon tök jól megfér egymással a progresszív rock, a djent, a metalcore, sőt az újhullám és a szintipop is. A közös nevező, az egyesítő tényező mindig a frontember, énekes-dalszerző, Daniel "Toothgap" Estrin, olyannyira, hogy bizonyos fokig egyet kell értsek azzal a külföldi kollégával, aki az egyik kritikai jellegű megjegyzését a következőképpen fogalmazta meg: "Néhány nóta azt a benyomást kelti, mintha csak Estrin énekét hallanánk némi lemeztelenített riff-munkával, és az ő hangsúlyos jelenléte nélkül az ilyen dalszerzés nem is működne." Szigorúsága ellenére azért van ebben igazság... Nekem továbbra is az a lényegi kifogásom, hogy megint nagyjából a negyedik számig kell várni az első valamirevaló gitárszólóra... (Szerencsére búcsúzóul, az utolsó számban kapunk egy billentyűszólót.)

A kb. 44 perces album összesen tíz számot vonultat föl, amelyek közül a német szöveget is tartalmazó "Now Or Never" (Estrin német bevándorló) mindössze másfél perces és olyan, mintha egy Yazoo lemezről hagyták volna le annak idején. Az "Entropy"-ban (számomra érthetetlen okból) vendégszerepet vállalt Einar Solberg, a Leprous énekese. Róluk mostanában (pl. az új lemez apropóján) azért nem írtunk, mert Kotta "Illetékes Elvtárs" kolléga a rock zsurnalisztikából évekkel ezelőtt kivonult, mint Zrínyi... Elcsábította a zenétől Dionysos istenség másik, cseppfolyós ajándéka, a bor...

Visszatérve a "Colours In The Sun"-ra, ezt most kevésbé erősnek ítélem, mint az elődjét. Nincs bajom a lemez rövidségével (kb. 44 perc), rövid idő alatt is lehet sokat és tartalmasat mondani, az se gond, hogy talán még sohasem voltak ilyen dallamosak, de az Art Nationhöz és hasonló csapatokhoz hasonlóan itt is elszaporodtak a popzenére jellemző ritmusok és hangzások, amivel nagy rizikót vállalnak (erről bővebben ITT).

Érdekes egyébként, hogy Estrin sajátos orgánuma és stílusa miatt eddig Nils K. Rue-t (Pagan's Mind), Simon Le Bon-t (Duran Duran), Peter Steele-t (Type O Negative) emlegettem, a dalokról pedig sokszor beugrott az INXS és a Tears For Fears, most pedig az vette a fejembe magát – cáfoljon, aki tud! –, hogy Estrin korábban tuti sok Depeche Mode-ot is hallgatott. A Voyager ettől még ízig-vérig metál zenekar (lásd ezt a ProgPower-es koncertfölvételt), ráadásul a kedvenceim között. Meglátjuk, hogy az év végi összesítéskor ez mire lesz elég...

Tartuffe