Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.dynazty.com
facebook.com/dynaztyband‎

Általában úgy készülök egy recenzió megírására, hogy – amennyiben van ilyen – átolvasom az adott előadó korábbi lemezeinek kritikáját. Most nem jutottam tovább a Dynazty legutóbbi, 2018-as albumánál (Firesign), mert egy kicsit még engem is megdöbbentett, hogy mennyire zaklatott voltam a cikk megírásakor. Nagyon kikaptak akkor ezek a svéd arcok! Van úgy, hogy elragad a hév, főleg, ha egy olyan előadóról van szó, akit korábban kifejezetten kedveltem.

Szerettem ugyanis a Dynazty korai időszakát, amikor még nosztalgikus retró fölfogásban, nagy loboncot rázva nyomták a glam/sleaze dalokat (Sultans Of Sin, 2012), bejött a szálkásítás is, amikor épp keresztény power metal bandaként akartak újjászületni (Renatus, 2014), de ami azóta folyik náluk, számomra már érthetetlen, de főként emészthetetlen. A "glam" és a "power" föliratú két szék közül sajnos alighanem a földre huppantak, és ott a talajmenti kipárolgásoktól megszédülve rátaláltak a skandináv pop-rock eurovíziós fazonigazításon átesett, ellenszenvesen digitalizált hangzására.

A "The Dark Delight" tétje most az volt, hogy van-e kiút ebből a diszkó-csapdából. Részemről nagyon szurkoltam nekik, Nils Molin énekes – ahogy ez már csak lenni szokott – promóciós jelleggel áradozva nyilatkozgatott az új anyag érettségéről és sokszínűségéről... Hát persze, de az egymillió dolláros kérdés továbbra is az: sikerült-e kimozdulni a holtpontról? Nos, a "The Dark Delight" se nem "dark", se nem "delight". Igaz, megpróbálnak szigorkodni egyet pl. a "From Sound To Silence"-ben, illetve az "Apex"-ben, de ezzel csak azt érik el, hogy összezavarják a hallgatót. Ez azért továbbra is diszkó metál, és ha erről valaki pár pillanatra megfeledkezne, gyorsan kap a nyakába néhány techno ritmusra ültetett Sabaton refrént némi ABBA áthallással (pl. The Black, Heartless Madness, Waterfall, The Road To Redemption).

OK, nem "dark", de ami még nagyobb baj, nem is "delight", mert lehetetlen élveznem ezt a zagyva, ide-oda kapkodó, középszerű dalcsokrot. Régen hallgattam már ilyen identitászavaros és minden őszinte ihletet nélkülöző muzsikát. Ez pedig azért is kiváltképp bosszantó, mert mindenki tudja róluk (hiszen korábban már bebizonyították), hogy többre is képesek. A Dynazty nagyszerű zenészek kollektívája, az instrumentális részekben ez egyértelműen át is jön, egy-két dal még jó is (From Sound To Silence, Hologram, The Dark Delight), de sürgősen lépniük kellene valamit: menedzsert, producert vagy kiadót váltani, mittomén...

Szomorú ez, és csak annyi vigaszunk lehet, hogy egy volt Dynazty tag, John Berg gitáros és két jelenleg is a bandában muzsikáló fószer, Georg Härnsten Egg dobos és Jonathan Olsson bőgős alapítottak egy progresszív metál formációt is, amely egykor The Paralydium Project néven futott, most pedig Paralydium néven készül a Frontiers égisze alatt kiadni bemutatkozó albumát, amelyről már az első dal is meghallgatható. Alighanem ide szivárgott el minden inspiráció...

Tartuffe