Conception: State Of Deception (2020)

y_288.jpg

Honlapok:
www.conceptionmusic.com
facebook.com/conceptionmusi2

Az albumok hosszúsága nem olyan dolog, amit ideológiai alapon szoktam kezelni, lehet egy nagylemez kb. 45 perc, mint ahogy azt régen a bakelit LP-k indokolták, de lehet simán 70 perc körül, ahogy arra a CD-k már lehetőséget biztosítanak. Egyetlen dolgot várok el, ha lehet, ne legyenek rajta üresjáratok. Persze az új Conception anyag 39 perces hossza, amiben benne van egy közel két perces újrahasznosított instrumentális intró és egy 2018-as kislemezes remaszterelt ballada (Feather Moves), azért meglepett. Elvégre is 23 éve adtak ki utoljára nagylemezt, és a bemelegítésnek szánt EP megjelenése óta is eltelt már két év! Csalódás no. 1.

Az öt nótás (de a fönt említett intró miatt hat track-es) "My Dark Symphony" EP után magam sem tudom, hogy miben reménykedtem. Ott már hallható volt, hogy az egykor legendás banda második "fogantatása" most egészen más csillagzat alatt történt. Noha leginkább a sokáig hattyúdalnak gondolt, 1997-es "Flow" kínálkozik összehasonlításként, valójában már azt is maguk mögött hagyták. Ez inkább egy művészieskedő, introspektív art rock anyag, ami magasról ejt le minden trendet, elvárást, és – igen! – rajongót. Ez a "maverick" hozzáállás még szülhetne valami egészen egyedülállót és varázslatosat is, de – ó, fájdalom! – nem ez a helyzet. Csalódás no. 2.

Rendben, kb. nettó 36 perc a lemez (ha levonjuk a remasztert, csak 30), de hogy még ebbe is belefértek olyan töltelékek, mint a "The Mansion", amit csak Tore Østby Gilmour-ízű szólója ment meg a totál unalomtól és az "Anybody Out There" (amit nem ment meg semmi), hát ez már kicsit erős. Sajnos ezt a jobban sikerült dalok sem tudják ellensúlyozni, méghozzá azért nem, mert bizony a "No Rewind" és a "By The Blues" sem egy "And I Close My Eyes", "Missionary Man", vagy egy "Gethsemane" (hogy a '90-es évek klasszikusait idézzem). Csalódás no. 3.

Meggyőződésem, hogy ez az eredmény nem volt törvényszerű. Van nekünk idén egy másik nagy visszatérőnk, a Psychotic Waltz, akiknek legújabb anyagára ugyancsak huszonvalahány évet kellet várni. Nekik bejött. Már elnézést a közönséges stílusért, de nekem erről az a csúfondáros gyermekkori mondóka jut eszembe: "Japán és kínai elmentek fingani, a japánnak sikerült, a kínai elterült."

Tartuffe

Címkék: lemezkritika