Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.hakenmusic.com
facebook.com/HakenOfficial

Az előzetes nyilatkozatokból már kiderült, hogy a "Virus" (amelynek inspirációja – a banda sietett leszögezni – nem a COVID-19 járvány volt) egyenes, koncepcionális folytatása lesz a két évvel ezelőtti "Vector"-nak. A sztori még 2013-ban indult az igazi áttörést hozó "The Mountain" album harmadik nótájával, a "Cockroach King"-gel. Ezt kezdték el kibontani a "Vector"-on, s ez nyer végre kiteljesedést az idei kiadvánnyal. Tudvalévő rólam, hogy az ilyen erőltetett történetek, ál-irodalmi és fél-intellektuális ambíciók engem nem nagyon érdekelnek, így mindjárt rá is térek a zenei tartalomra.

A "Vector"-ral érezhetően új fejezetet nyitottak a brit proggerek. A muzsika direktebb, keményebb, metálosabb lett, amelynek hátterében talán nem alaptalanul sejtem Mike Portnoyt, a Haken zenészeinek bálványból haverrá és többé-kevésbé rendszeres munkaadóvá avanzsált múzsáját (és rajongóját). A brutálisabb hangzás mögött persze ott rejlik a Periphery bőgős, Adam "Nolly" Getgood is, aki már a második Haken album keveréséért, hangzásáért felelős.

Több mérvadó és véleményformáló erejű külföldi oldal kritikáját is elolvastam a "Virus"-szel kapcsolatban, és azt kell mondjam, hogy nem egyértelmű a lelkesedés. Nem egyértelmű, mert bár gyakorlatilag mindenki dicséri a lemezt, sokan úgy érzik, hogy 2018-ban egy olyan folyamat indult el a zenekarnál, amelynek eredménye minimum megosztó. Míg a Haken sok új rajongót szerzett az egyszerűbb, metálosabb megközelítéssel, rengeteg régi fan úgy érzi, hogy az izgalmasabb, kísérletezősebb, egyénibb kezdetek után kezdenek mind a hangzás, mind a dalszerzés tekintetben belesimulni a zeneipar által diktált trendekbe.

Itt nyilván fölmerül pár kérdés: pl. hogy létezik-e még zeneipar, vagy vannak-e még meghatározó trendek a műfajon belül (egyáltalán létezik-e még ez a műfaj). Bármit is gondolunk ezekről a fölvetésekről, a kritikusok észrevétele jogos. Hol vannak már az intelligensen adagolt Genesis, Yes, Spock's Beard hatások, a brit prog-rock hagyományok, a szellős, elszállós-lebegős pszichedélia? Amit ezen az albumon hallunk, már sokkal közelebb áll a Dream Theater vagy a Periphery (lásd: hangmérnök) progresszív metál vénájához (a "Messiah Complex IV: The Sect" című dalban még némi blast beatet is hallhatunk).

A lemez most sem lett hosszú, kb. 52 perces, 11 dallal, ami valójában csak 7, hiszen a "Messiah Complex" öt összefüggő tételből álló (nomen est omen!) komplex szerzemény. A "Virus" a Haken eddigi legkeményebb, legmetálosabb albuma, ami a korábbi hangzáshoz és stílushoz képest érezhető jelentős elmozdulás miatt bizonnyal többeknek okoz majd némi csalódást. Ami engem illet, az új irány nem idegenít el, nem irritál; így az én szememben a "Virus" minden várt vagy váratlan fordulat ellenére az év egyik legjobb albuma. Kíváncsi vagyok, hol fog végezni az évet záró toplistámon. Ahhoz viszont még sokkal több hallgatás szükséges.

Tartuffe