Kiadó:
Vortexan Music

Honlapok:
www.ericjohnson.com
facebook.com/OfficialEricJohnson

Eric Johnson az egyik kedvenc gitárhősöm, s ebben osztozom elég sok olyan kivételes képességű húrnyűvővel, aki Johnsonra meghatározó hatásként, igazi úttörőként hivatkozik. Ezt szerintem elég világosan kifejtettem a 2017-es "Collage" című lemez kritikájában. Hősünket mostanság - úgy tűnik - inkább a meditatívabb jellegű akusztikus darabok mozgatják meg, az év elején ugyanis megjelentette második szinte teljes egészében akusztikus albumát. Az első ilyen lemezről (EJ - 2016) említést tettem a már hivatkozott recenziómban, de a jelenség igazán megérdemli, hogy külön is foglalkozzunk vele.

Az első "EJ" lemezt nem is olyan régen, több éves késéssel szereztem be fizikai valójában, és ahogy betettem az "audiofil tornyomba", totálisan lenyűgözött letisztultságával, ragyogó, bársonyos hangzásával. Piszkos jól tud esni egy kemény, hangosra kevert zúzda után egy ilyen szellős, habkönnyű és hangulatorientált muzsika! Olyan érzése van az embernek, mintha valamiféle tisztítókúrán esne át - ez az én zenei jógám, amelynek hallgatása közben újra megtalálom a "közepet".

Mondanom sem kell, hogy a "Vol. II" - nevéhez híven - egyenes folytatása az első "EJ" lemeznek, még akkor is, ha ez már nem teljesen akusztikus, hiszen alkalomadtán előkerül a villanygitár és az erősítő - na meg az ún. lap steel is. Az album (csakúgy, mint elődje) nemcsak saját dalokat tartalmaz, de két földolgozást is (pl. a "Hide Your Love Away"-t a Beatlestől), de úgy, hogy Johnsont nem érheti a szolgai utánzás vádja - jóformán csak a refrénből derül ki, hogy mi szól éppen. A másik "kölcsönzés" a Jimmy Page által is "földolgozott" hagyományos darab, a "Black Waterside" (lásd Led Zeppelin: Black Mountain Side).

Johnson "tettestársai", Roscoe Beck bőgős (Leonard Cohen, Robben Ford, Dixie Chicks) és Tom Brechtlein dobos (Kenny Loggins, Chick Corea, Wayne Shorter, Robben Ford) régi, sokat látott muzsikusok, akik zenei kompetenciában egy jottányit sem maradnak el a "mestertől". Amit itt hallunk, nem más, mint lenyűgöző hangszeres tudás, megérintő, letisztult zeneiség, lélekig hatoló, simogató, varázslatos hangulat, amely úgy melankolikus, hogy egy pillanatra sem unalmas.

Tartuffe