Az amerikai Pennsylvania államban alakult, eredetileg Sorcerer néven futó, majd Shadow Galleryre keresztelt progresszív metál formáció (ma ismert nevük az Alan Moore íróhoz és David Lloyd rajzolóhoz köthető és ma már klasszikusnak számító V mint Vérbosszú című képregénysorozatból származik) többszörös félreértések áldozata. Lévén, hogy a komolyabb áttörésük és relatív nemzetközi ismertségük a kétségkívül prog-alapműnek számító 1998-as "Tyranny" albumhoz köthető (melyen James LaBrie is vendégszerepelt), sokszor még a legjobban informált kritikusok is második vonalas, Dream Theatert utánzó bandaként emlegették/emlegetik őket. Pedig erről szó sincs.

Az 1985-től Sorcererként alkotó, elsősorban progresszív rock és Malmsteen földolgozásokat játszó együttest a rovatunk első részében is emlegetett Mike Varney fedezte föl, akit a srácok annyira lenyűgöztek, hogy azonnal leszerződtette őket az éppen akkor alapított új kiadójához, a Magna Cartához. A Shadow Gallery első lemeze mindössze kb. fél évvel a Dream Theater stiláris értelemben korszakalkotó "Images & Words" albuma után jelent meg, bár igaz, hogy a debütáció (Shadow Gallery, 1992) még afféle útkereső, ifjonti zsenge volt (mint ahogy a DT első lemeze is). Aki viszont lelkiismeretesen végighallgatja a SG bemutatkozó anyagát, rögvest rájön, hogy nem Dream Theater kópiáról van szó, a Petrucciékkal majdnem totális párhuzamban alkotó pennsylvaniai muzsikusok már akkor saját, markáns stílusjegyekkel, hangzással rendelkeztek.

Az 1995-ös "Carved In Stone" lett a Shadow Gallery nyilatkozat jellegű (deklaratív) alkotása, amely már a banda alaposan kidolgozott formanyelvét, kiérlelt, kiforrott kifejezésmódját, azaz lényegi összetevőivel készre formált arcát mutatja. Ez az arc pedig nem a Dream Theater (de még csak nem is a hónapokkal később megjelenő SymphonyX klasszikus, a "The Damnation Game") vonásait mutatja, hiszen sokkal közelebb áll a Queensryche két ünnepelt remekműve (Operation: Mindcrime, Empire) által képviselt progba hajló rockszínházas teatralitásához, illetve a Kansas klasszikus és folk elemeket vegyítő karakteres muzikalitásához (csak a hegedűt kell hozzáképzelni). Néhány kritikus a Queent hozta föl példaként: "A Shadow Gallery az a metálban, mint ami a Queen volt a rockban." Jóllehet a Queen befolyását nem kell sem lekicsinylenünk, sem teljesen elvetnünk, meggyőződésem, hogy a több jó torokkal is megáldott "árnyékbrigád" hatalmas kórusainak és komolyzenei fordulatainak valódi és elsődleges inspirációja az amerikai prog óriása, a Kansas volt. Lásd: kétbillentyűs fölállás, szövegszerű és személyes keresztény kötődések (Chris Ingles pl. teológiát végzett) stb.

Ha egyáltalán emlegetik még valahol a Shadow Galleryt, a 71 perces "Carved In Stone" alig-alig kerül szóba, pedig a "csúcsteljesítményként" kezelt "Tyranny"-nál talán még progosabb, változatosabb anyag, amelyhez ők maguk is többször visszanyúltak, pl. az albumot indító "Cliffhanger"-nek a "Legacy" albumon (2001) született egy második része, sőt ugyanezen a lemezen az öt fejezetre osztott "First Light" is eszünkbe juttatja a hasonlóképpen grandiózus, közel félórás "Ghostship"-et. Az utóbbi valóban fenomenális darab, kár, hogy a végén az általam annyira utált "hidden track" (elrejtett szám) eszközéhez nyúltak, amelyben hosszú csönd, majd idegesítő, szűnni nem akaró kopogás után következik egy totálisan jelentéktelen álszimfonikus lezárás.

A "hidden track" mellett van még egy kevésbé szimpatikus vonása az albumnak, bár ez nem kimondottan csak erre a kiadványra, hanem általában az összes Shadow Gallery anyagra jellemző: a kicsit vékonyka gitár- és dobhangzás. Tekintve, hogy a vastagabb, röfögősebb, metálosabb sound (hasonlítsd össze a majdnem egykorú "Awake"-kel a Dream Theatertől!) kerülése náluk egészen biztosan a koncepció része volt (bár kíváncsi lennék - ha ez egyáltalán még lehetséges -, hogy hogyan dörrennek meg élőben), értelmetlen ezen pörögni. A "Carved In Stone" ezzel együtt is vérbeli mesterremek, méltánytalanul elfeledett és méltányosan remekműnek minősülő, etalonértékű alkotása egy olyan formációnak, amely manapság sajnos már csak elvileg létezik.

Tartuffe