Kiadó:
Spitfire Music

Honlapok:
www.thedeaddaisies.com
facebook.com/TheDeadDaisies

A "Százszorszépek" történetét mintha a nápolyi Frontiers kiadónál írnák (pedig nincs közük Perugino istállómesterhez): adott ugyanis egy ötletgazda (aki inkább amolyan manager/producer, mint gitáros/dalszerző), az ausztrál David Lowy, aki békésen elpilickázgat a háttérben, miközben körülötte forgószélként pörögnek, cserélődnek, jönnek-mennek a zenészek. A bandát megjárták már olyan többnyire egész jól csengő nevek, mint: John Stevens, John Corabi, Marco Mendoza, Richard Fortus, Dizzy Reed, Brian Tichy, Frank Ferrer, Darryl Jones és Tommy Clufetos stb. Jelenleg Lowy mellett Glenn Hughes (ének, bőgő), Doug Aldrich (szólógitár) és Deen Castronovo (dobok) alkotják a formációt.

John Corabi 2015-ös csatlakozása sokakat megörvendeztetett, a kiváló torkú énekes végre tartós "otthonra" lelni látszott, de úgy tűnik, itt sem húz(hat)ta sokáig. Előttem tisztázatlan okokból le lett cserélve az örökmozgó Glenn Hughesra, akiről hosszú évekig tartó kemény drogfüggősége ellenére a fizimiskája és a hangja alapján ember fia meg nem mondja, hogy idén 70 éves. Az biztos, hogy a 2018-as "Burn It Down" már szembetűnően a fáradás jeleit mutatta, ez azonban Lowy számára nem jelent különösebb problémát: fogta, alaposan megkeverte a kártyát, és újraosztott.

Nyilván jól gondolkodott Lowy, amikor Hughest "fölbérelte", hiszen nemcsak egy ügyes bőgőst és világklasszis énekest nyert vele, hanem egy jó tollú szövegírót és dalszerzőt is. Persze volt ebben nem kevés rizikó is, mivel Hughesról tudvalévő, hogy stílusa, hangja, zenei világa annyira karakteres, hogy ahol megjelenik, ott mindjárt minden "hughsosan" kezd szólni. Nos, ez most is így van: a The Dead Daisies új albuma egészen olyan, mintha Hughes "Resonate" című szólólemezének lenne a folytatása, vagy egy új Black Country Communion anyag lenne, melynek fölvételei alatt megmondták Joe Bonamassának, hogy most tessék elfelejteni a hagyományos bluesokat, csumára tekerni a torzítót és a szólók közben intenzívebben használni a kisujjat.

Személyes álláspontom az, hogy nem volt nehéz Hughesnak leuralni a terepet, ugyanis akármilyen nagyszerű zenészekkel van körülvéve, közülük egy sem igazán karakteres és sikeres dalszerző. A lényeg, hogy a százszorszépekbe - most, hogy szent földbe ültették át őket - új vitalitás költözött, és kiadtak egy tök élvezhető, bár nem különösebben kiemelkedő hard rock albumot. A "nem különösebben kiemelkedőt" úgy értem, hogy a korábbi The Dead Daisies anyagokhoz képest kifejezetten erős, de a tekintélyes Hughes diszkográfiában szerényen megül a derékhaddal.

Ezúttal sem maradt el a kötelező földolgozás: Deen Castronovo énekével meghallgathatjuk az 1972-es "30 Days in the Hole" című Humble Pie nótát (melyet annak idején a Mr. Big is játszott). A hangzás továbbra is dögös, erőteljes, Hughes bőgője majd' leszakítja az ember fejét. Mindent egybevetve nem lehet panaszunk, bár hátast sem dobunk tőle.

Tartuffe