Kiadó:
Silver Lining Music

Honlapok:
www.soenmusic.com
facebook.com/SoenMusic

Van valami - jobb szó hiányában - bájos abban, ha az extrém műfajok felől érkező muzsikusok a dallamos prog rock felé elmozogva a kifejezőerő új csapásait kezdik kitaposni. Ezen a "röppályán" mozog pl. a véleményem szerint sokkal több figyelmet érdemlő Nightingale és Wolverine is. Éppen ezért volt furcsa, hogy csak egymás hosszas és bizonytalan méregetése után sikerült a svéd Soenre rákattannom, mondjuk ehhez kellett a nagyszerűen sikerült és elődjeinél egyértelműen könnyebben megszerethető 2019-es "Lotus". Velem együtt több kritikus is úgy nyilatkozott arról az albumról, hogy az együttesnek sikerült vele szintet lépnie.

A Soen keménymagját Martin López dobos (ex-Opeth) és Joel Ekelöf (Willowtree) alkotják, López felelős a fifikás ritmusokért (hallga' csak az "Antagonist"-ot!), Ekelöf pedig a melankolikus, de könnyen emészthető dallamokért. A végeredmény egy Leprous-féle modern prog rock, fiatalos hangzással, nem túl domináns progresszív elemekkel, ropogós-harapós riffekkel, lüktető groove-okkal és elszállós középrészekkel.

Elcsépelt szófordulat, de igaz: az "Imperial" tényleg egyenes folytatása a "Lotus"-nak. Nekem ugyan szörnyen sablonosak ezek az egyszavas számcímek, de a rövidke (kb. 42 perces) lemez 8 nótája úgy pörög le, hogy szinte észre sem veszi az ember. Ebből a kicsit depis muzsikából talán elég is ennyi, viszont ha éppen elkap valakit a megfelelő hangulat, bizton számíthat egy tartalmas "utazásra".

Kb. fele-fele az aránya a groove-os, pattogósabb nótáknak (pl. Deceiver, Dissident) és a lassabb, elégikus hangvételű daloknak (Monarch, Illusion), egyedül a doomos hangulatú záró tételt (Fortune) nem tudom hova tenni. Nyilván jól esne valamivel több életkedv és hangszeres szóló, de el kell fogadnunk, hogy a Soen elsősorban a hangulatteremtésről szól - és annak nagy mesterei. Nem gondolom, hogy toplistás anyag, de garantáltan minőségi muzsika.

Tartuffe