Kiadó:
Steamhammer/SPV

Honlap:
www.running-wild.net

A nosztalgia a kritikus egyik legnagyobb gyengéje: képes teljesen szubjektív irányba eltolni azokat a fránya érzéseket, melyek a zene hallgatása során feltörnek. Különösen veszélyes állapot ez akkor, ha az emlékezet abba az életszakaszba repít vissza, amikor legfogékonyabb voltál az újra – esetleg a felvillanó pillanatok, órák, napok egy boldog vagy örömteli időszakot ölelnek fel. S mi lehet szebb, mint az ember kamaszkora, esetleg fiatal felnőtt évei, amikor már kilépett a gyermeklétből, és először tapasztalja meg az önállóság felelősségét! Ilyenkor aztán a felcsendülő dallamok – főleg, ha nem sokat változtak az évek során – retrospektív jelegük ellenére óhatatlanul is tévútra vihetik az ítészt, hamis értékelési attitűddel ruházva fel az embert, amire a fiatalabb korosztály legjobb esetben is csak a vállát vonogatja, rosszabb esetben pedig egyszerűen lehülyeségezi a leírtakat. Ez az értetlenség természetesen nemcsak az ifjúságra vonatkozik, hanem mindazokra, akiknek nem fűződik kellemes emlék a hallottakhoz, vagyis zenei szocializációjukban nem játszott szerepet a recenzió tárgya.

Ennél fogva aztán ne is várjon tőlem a kedves olvasó komoly szakmai értékelést, még akkor sem, ha a Running Wild új lemeze valóban hosszú idő óta a legjobb Kasparek főgereneralisszimusz életművében, minden hibájával, szerethető sutaságával egyetemben. Hát persze, hiszen én is egyike voltam a nyolcvanas évek végén azoknak, aki a Guns N' Roses "Appetite For Destruction"-jától felfűtve lázas keresésbe kezdett a keményebb zenék világában, és a kutakodás – úgy gondolom, nem csak nálam – hamar a kalózok zenei vizeire evezett (még akkor is, ha a kalóz lét csak pár albumig tartott ki, onnantól fogva aztán a militáris katonalét határozta meg az egyre önfejűbbé váló zenekarvezető elképzeléseit, addig hadakozva, míg saját zenésztársait is sikerült a boldogabb mezőkre, a civil létbe, vagy más együttesbe penderíteni.)

Az öntörvényű Kasparekről aztán sikeresen többször is lemondtak a valamikori hívők, valljuk be, könnyű céltábla volt a repedt fazékhangzás, a dobgép és a túl ismerősen újra és újra felbukkanó énektéma, ráadásul Rolf még önmagát is kirúgva a bandából, elkövette a metal zenészek legnagyobb bűnét, és az elektronikus zenék, vagy a dallamosabb AOR világa felé kezdett kacsingatni.

Szerencsére a korral aztán nemhogy elment, de megjött hősünk esze, és pár bemelegítő album után ismételten képes volt egy olyan lemezt összetrombitálni, ami "méltó régi, nagy híréhez". Ideje is volt, hiszen a nemzetközi kalózvizeken felbukkant Rolf fiatalabb, életerősebb, frissebb kiadása, és Blazon Stone néven sikeresen aratta le azokat a babérokat, amiket Kasparek mester már csak a babfőzelékben talált meg.

Mit is írhatnék tehát a "Blood And Blood"-ról? Hát azt, hogy, olyan, mint a többi, mármint az aranykorszak albumai, melyek olyan alkotásokkal örvendeztettek meg minket, mint a legendás "Under Jolly Roger", a "Death Or Glory" – amivel Rolf tulajdonképpen megalkotta az epikus, militáris heavy metal azóta is koptatott sémáit – a "Pile Of Skulls", vagy a "Black Hand Inn". (Igazából egy pillantást visszatekintve, a "The Rivalry"-val vagy a "Victory”-val sem volt semmi gond, pusztán rossz időben készültek, és hasonlóan sok pályatársukhoz, elveszve kavarogtak a grunge mindent elborító deheroizáló hangulatában.) A dalokat hallgatva aztán rögtön visszaröppen az ember lábára a fehér, magasszárú Puma csuka, a szűkített farmernadrág, és előbújik a szekrényből a több mint harminc éves mellény is a Saxon-Running Wild-Helloween-Stormwitch felvarrókkal.

Külön örömömre szolgált, hogy ismét sikerült egy nagylélegzetű csatakrónikát hangjegyekbe préselni, a harminc éves háborúról regélő "The Iron Times (1618-1648)" a legszebb kaspareki hagyományokat idézi meg, könnyfakasztó heroikus epikával örvendeztetve meg a nosztalgiában fürdő öreg rockert.

Gyenge hangzás? Igen! Ismerős megoldások? Igen! A nyolcvanas évek óta változatlan dallamfordulatok? Igen! De álljunk meg egy pillanatra, és hangosan harsogjuk a világba az igent arra a kérdésre: ismét fiatal lettél az albumot hallgatva? S ha ez megvolt, igyunk egy kupica rumot a saját, és Rolf Kasparek egészségére.

Garael