Treat: The Endgame (2022)

yyy_80.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/treatofficial

Lehet, hogy ezt a bandát Főnixnek kellene nevezni, nem pedig Treatnek. Amikor a svéd dallamos hard rock egykor legígéretesebb, a Europe-pal simán egy lapon említhető csapata 2010-ben, 18 év hosszú hallgatás után kiadta a "Coup de Grace" albumot, mindenki teljesen elképedt. Úgy tolták, mintha huszonéves, sikerre éhes kezdők lennének, nem közel két évtizedig inaktív, ráncos veteránok. Néhány év múlva (2013-ban) bejelentették, hogy ennyi volt, nem csinálják tovább. Szerencsére ezt annyira kellett komolyan venni, mint a Scorpions sokadik búcsúturnéját. Azóta két stúdiólemezt is kiadtak (Ghost of Graceland - 2016, Tunguska - 2018), sőt, 2017-ben koncert DVD-jük is jelent meg (The Road More Or Less Traveled).

A Treat azon csapatok közé tartozik, akik maximálisan igazolják Serafino Perugino és kiadója, a Frontiers sokat vitatott üzletpolitikáját. Szó se róla, képesek csúnyán mellényúlni, de a Treat fölkarolásával tényleg nagy szolgálatot tettek a műfajnak és a közönségnek. A legutóbbi Treat anyag, a "Tunguska" szerintem nem ütött már olyan nagyot, mint az újraalakulás utáni első két lemez, így a legújjabb kiadvánnyal szemben már nem voltak bennem túlzó elvárások. Pont ezért töltött el olyan jó érzés, amikor végre túlestem az első néhány hallgatáson.

A "Végjáték" címet (félrevezető módon) viselő album hál' Istennek nem a Treat hattyúdala; erről szó sincs, egyáltalán nem kelti ezt az érzetet. Valójában egy egészen friss hangzású és a fáradtság minden jelétől mentes dalcsokrot kapunk, ami talán még közvetlen elődjénél is energikusabbra sikerült. Ez leginkább az album első felére (régiesen szólva az A-oldalra) igaz. Sajnos a B-oldal, voltaképp a "My Parade"című, kicsit country hangulatú (vagy inkább Night Ranger ihletésű?) számtól kezdve már nem hozza ugyanazt a színvonalat. Ez alól talán csak a "Dark To Light" című középtempós tétel képez kivételt.

Mindazonáltal a Treat ezzel a kiadvánnyal (is) megőrizte bérelt helyét a dallamos hard rock élbolyában. Továbbra is a műfaj arisztokráciájához tartoznak, s ennek fényében alighanem fölül kell vizsgálnom azt, amit a bevezetőben mondtam. Nem kell őket átnevezni Főnixre, jó ez a Treat név, hiszen ennek az angol szónak magyarul a "csemege, ínyencség, nyalánkság" is helyes fordítása.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika