Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.kaipa.info
facebook.com/Kaipa.music

Ha valaki azt mondja nekem: Te, hurka, van itt egy lemez, amelyen együtt játszik a gitárhős Per Nilsson (Scar Symmetry, Nocturnal Rites) és az egyik abszolút kedvenc basszered és zeneszerződ, Jonas Reingold (Karmakanic, The Flower Kings), akkor gondolkodás nélkül rávágom: Hoci, ide vele! Ha ezt még tetézi, hogy a stílus is az egyik favoritom: skandináv prog-rock és e stílus egyik alapító atyja, Hans Lundin billentyűs a zenei agytröszt, akkor még hozzáteszem: De mán!

A '70-es évek első felében alakult banda lényegében reinkarnálódott 2000-ben, és mióta Per Nilsson velük van, azaz 2006 óta az egyik kedvencemmé avanzsált. A "Vyttjar" (2012) és a "Sattyg" (2014) közel tökéletes lemezek voltak, de a legutóbbi, 2017-es "Children Of The Sounds" már nem fogott meg annyira. Nem is bánkódtam túlságosan amiatt, hogy most egy valamivel hosszabb szünetet tartottak. Persze a látszat csal, hiszen az "Urskog" legtöbb szerzeménye még 2018-ban született, csak éppen Lundin egyéb elfoglaltságai és a pandémia miatt megcsúsztak a dolgok.

2018-ban egyébként Lundin éppen a korábbi szólóanyagainak 6-lemezes újrakiadásával molyolt, így azok zenei hatása könnyen tetten érhető az új lemezen. Persze radikális váltásról szó sincs, a helyzet inkább az, hogy egy lazább, gitárhangzásban jelentősen visszafogottabb anyag született. A közel hetven perces album most is csak 6 tételt tartalmaz, melyek közül három is 10 perc fölötti, így elmondhatjuk, hogy a megalomán hangszeres orgia és az epikus kifejtés maradt a régi.

Azért annyi változás mégiscsak beállt, hogy a zseniális dobos, Morgan Ågren most nem ért rá, így Londonból importáltak egy brit csodaütőst, Darby Todd néven. Nekem a név nem mondott semmit, pedig a csákó már játszott Devin Townsenddel és Gary Moore-ral is.

A lemez koncepcióját és tematikáját az szolgáltatta, hogy Lundin nagy természetjáró, pontosabban komoly biciklitúrákat tesz a végeláthatatlan svéd erdőségekben. A skandináv táj érintetlen szépsége ihlette tehát a lemezt, amit zeneileg viszont sajnos most nem érzek olyan erősnek. Kétségtelen, hogy a második felére határozottan följavul: a "Wilderness Of Excursion"-ben Darby Todd brutális meggyőzőerővel demonstrálja, hogy helye van egy ilyen formációban, az "In The Wastelands Of My Mind" a Kansas áthallások miatt jön be nagyon (erről Elin Rubinsztein hegedűs gondoskodik), a több mint 15 perces zárótétel (The Bitter Setting Sun) pedig "szimplán" az album legjobb - és egyben legösszetettebb - szerzeménye, amihez megint csak sokat tesz hozzá a vendégmuzsikusként szereplő szaxofonos, Olof Åslund.

Nem ez a kedvenc Kaipa lemezen, de simán előfordulhat, hogy a "The Bitter Setting Sun" lesz az egyik kedvenc Kaipa dalom. Gyanús, hogy még egyszer "ügyeletes kedvenc" is lehet belőle.

Tartuffe