Kiadó:
RN Records

Honlapok:
www.gatheringofkings.se
facebook.com/gatheringofkingssweden

Az "Enigmatic" szótári meghatározása: talányos, rejtélyes, titokzatos. Bizonyos szempontból biztosan ráillik a lemezre a választott cím, de ha magát a formációt, illetve annak genezisét nézzük, egészen biztosan nem találó a névválasztás. Ahogy a 2019-es és 2020-as albumokkal kapcsolatban már elmagyaráztam, a Gathering Of Kings körülbelül olyan messze van a talányosságtól, rejtélyességtől, titokzatosságtól (na meg a spontaneitástól), mint az egysejtűek az emberszabásúaktól az evolúciós ranglétrán. A projektből időközben fix "együttessé" avanzsált svéd csapat mérnöki aprólékossággal, rajzasztalon megtervezett konstrukció, melynek születésénél két producer, Ron és Nina Dahlgren, egy kiváló hangmérnök, Thomas "Plec" Johansson és egy nagyszerű gitáros/dalszerző, Victor Olsson bábáskodott.

Az első két lemez alapján kialakult véleményemet ez a kicsit hosszabban érlelt harmadik próbálkozás sem változtatta meg. Nincs meglepetés, nyilván a kezdetek kezdetén kitalált recept és előírt technológia szerint készült ez is: a skandinávokra oly jellemző AOR/'80s rock nosztalgiát meglovagoló, hangszeres rádiópop termék, amelyre – valljuk be őszintén! – tökéletesen ráillik a hard rock vendéglátózás kifejezés. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szar, egyáltalán nem! Voltam én már olyan utcabálon vagy lagziban, ahol kimondottan ügyes muzsikusok jól kigyakorolva játszottak nem túl eredeti, de annál szórakoztatóbb, ún. "bútorzati" zenét.

Itt a magas színvonalról olyan énekesek gondoskodnak, mint Rick Altzi (Masterplan, Herman Frank, At Vance), Jonny Lindkvist (Nocturnal Rites), Apollo Papathanasio (Spiritual Beggars, Firewind), Tobias Jansson (Saffire) és Alexander Frisborg (Citadellion), valamint olyan zenészek – csak hogy a gitárosokat említsem –, mint Victor Olsson (Saffire) és Magnus Mild (Air Raid). Ez azért, akárhogy is nézzük, a svéd dallamos rock színtér arisztokráciája – ha talán a királyok emlegetése kicsit túlzónak is tűnik. Arról nem is beszélve, hogy Victor Olsson a Saffire-ral már bizonyította, hogy a múzsák nála rendszeres látogatók. Egy kicsit aggódom is emiatt, mert a Saffire-beli munkásságát sokkal fajsúlyosabbnak, értékesebbnek ítélem, és nem szeretném, ha ez a rockdiszkózás az ott végzett munkáját hátráltatná vagy hátrányosan befolyásolná.

A "Galacticus" című rövid instrumentális bevezetőre kicsit fölcsillant a szemem, hogy talán főszerepbe kerül a Moog, hovatovább a Hammond, de sajnos maradt a '80-as évekre jellemző hangzás a csilingelő szintikkel, tompa dobokkal és olykor szinte hallhatatlan basszussal. A szerzemények továbbra is az AOR és a hard rock között kóvályognak, hozzám nyilván az utóbbi hangvétel áll közelebb. A legszebb pillanatok mindig a hangszeres szólókkal – főleg Olsson gitárszólóival – érkeznek meg, illetve akadnak fifikásabb instrumentális betétek, de sajnos csak elvétve.

A Gathering Of Kings lovait nyugodtan be lehetne kötni Serafino Perugino istállójába is, a Frontiers roszteréről (névjegyzékéről) nem lógnának le egy csöppet sem. Szerintem jó aláfestő zene igényes kivitelezésben maradandó emlékek és komolyabb következmények nélkül…

Tartuffe