David Readman: Medusa (2022)

yyy_92.jpg

Honlapok:
www.davidreadman.com
facebook.com/wannahearyourock

David Readmant (Pink Cream 69, Voodoo Circle, Almanac, Adagio stb.) biztosan nem kell bemutatni a jól informált olvasónak. Bár a nagy példaképére, David Coverdale-re hajazó manírjai (szakmai nyelven: covizmusok) olykor kényelmetlenül közel vannak az eredetihez, nem hiába választotta oly sok színvonalas produkció a frontemberévé, nem beszélve a számtalan oldalági projektről és alkalmi vendégszereplésről. Readman immár saját jogán is legendává nőtte ki magát, épp ezért furcsa is volt, hogy eleddig mindössze egyszer próbálkozott saját szólóanyaggal. A saját néven 2007-ben kiadott szólóalbumot annak idején még Túrisas kolléga recenzálta a Rockinformban.

Úgy tűnik, Readman elérkezettnek látta az időt, hogy végre 15 év után újra saját néven adjon ki lemezt. Enyhén szólva meglepődtem, hogy e mögé nem állt be komoly kiadó, mondjuk éppen a Frontiers, amelynek mostanában még szívességet is tett, amikor a nápolyi cég új üdvöskéje, Aldo Lonobile új projektjének, a Black Eye-nak lemezét fölénekelte. Ehelyett a "Medusa" magánkiadásban jelent meg, Readman egy "go fund me" oldalon keresztül finanszírozta meg a lemez munkálatait.

A 2007-es szólólemez alapvetően inkább AOR-ihletettségű kiadvány volt, noha Readman már ott is meg-megvillantotta keményebb oldalát. A "Medusa" egyértelműen szikárabb fölfogású, metálosabb album; a lemezt nyitó "Madame Medusa" például akár Victor Smolski Almanacjából is származhatna. Readman természetesen nem akarta hanyagolni a Coverdale-hagyományokhoz illő bluesosabb tételeket sem (May Jane, Summer Wine).

Most is több neves vendégmuzsikus szerepel a dalokban; ha jól tudom (nem kaptam promóciós csomagot) a legtöbb dalt Bram Engelen holland gitáros játszotta föl (Readman manapság Hollandiában él), de egy-egy szóló erejéig föltűnik Roland Grapow (Helloween, Masterplan), Laki Razagas (Devil's Train) és Simone Mularoni is (DGM, Empyrios). Annak külön örülök, hogy néhány dalban Julien Spreutels (Epysode, Ethernity, Noveria) billentyűszólói is hangsúlyos szerepet kapnak. Ebből akár többet is el tudtam volna viselni.

A görög mitológiából ismert gorgók közül Medúszának - mint tudjuk - sok-sok kígyó "színesítette" félelmetes ábrázatát, és ez az album is elég változatosra sikeredett: megannyi stílus, fölfogás, attitűd tekereg igézően a 10 szerzeményben, mintha Readman eddigi karrierjének egyfajta összegzését akarta volna elkészíteni. Ha valóban ez volt a célkitűzés, szerintem a mesterterv kivitelezése elég jól sikerült. Nem fog senkit fülhallgatóval a fején a fotelhez szögezni, de igazán kellemes hallgatnivaló.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika