Mohai Tamás Band (Mohaing): A szabadság foka (2022) + lemezbemutató koncert (Bp. Analog Music Hall, 2022. november 10.)

y_306.jpg

Honlap:
facebook.com/mohaitamas

Azon kevés muzsikával foglalkozó internetes felület közé tartozunk, ahol (Túrisas kolléga jóvoltából) már jelent meg mélyinterjú Mohai Tamással, a magyar zenei élet elképesztően termékeny és sokoldalú figurájával. Ezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert ugyanezt sajnos nem sok médiafelület mondhatja el magáról, persze mi nem is tartozunk az ún. fősodrathoz. Olyan formációkból ismer(het)jük őt, mint a Faxni, Török Ádám és a RABB, Háború, KFT, Boom Boom, Almási Enikő és a Zenekar, Berki Tamás Band, Tomistars stb. Ezeken kívül azonban még számtalan más zenekarral (pl. East, Omega), formációval (pl. Dévényi Ádám: Átmeneti Kabát, Muck Ferenc: Muckshow) dolgozott, stúdiózott, koncertezett együtt, de valahogy nem lett állandó szereplője sem a zenei díjkiosztóknak (két eMeRTon-díjat azért begyűjtött: egyet a Faxnival 1990-ben, egyet a Háborúval 2006-ban), sem a Petőfi Rádiónak. Ez utóbbi megjegyzés - úgy gondolom - nem őt minősíti.

Bejegyzésünk apropójául egyrészt egy vadonat új album megjelenése, másrészt ezen album koncertbemutatója szolgál. A két eseményt nem is tudnám szétválasztani a fejemben, hiszen a november 10-i, Analog Music Hallban megtartott koncerten hallottam először a lemez dalait, méghozzá az elsőtől az utolsóig. Azóta persze sokszor lepörgött a helyszínen megvásárolt kis, fényes korong, de a két élmény, azt hiszem, már egymástól elválaszthatatlanul rögzült az emlékezetemben. Merész dolog egy hangversenyen szembesíteni a közönséget az új anyaggal, ráadásul teljes egészében, kihagyások ill. kiemelések nélkül, de ez mutatja, hogy Mohai mennyire bízik a megírt dalok minőségében.

20221110_194232.jpg

A koncertre egyébiránt Mohai Tamás 14 éves fia, Szilárd (Syl Mohai) melegített, és egy szál gitáros, fiatal korához képest bámulatosan érett előadásával, kiemelkedő hangszeres fölkészültségével le is vette lábáról a közönséget. Szerencsére Syl az előadás végén Nagy Ádámmal (Roy & Ádám) együtt újra beszállt a műsorba, így azután volt egy pont, amikor Török Péterrel együtt már négy gitáros állt a színpadon. Ezzel igazi gitárpárbajjá alakult a koncert, ami egyébként sem ál távol Mohaitól (az utóbbi időben többször lépett föl ilyen konstrukcióban). Természetesen a zenekar többi zenésze is megéremli, hogy név szerint megemlítsük őket: Török Péter - gitár (ó, az az első szóló a "Politikusok"-ban!), Jud Harmony - ének/vokál, Kis G László - basszusgitár és Mohai Szabolcs - dob.

A recenzió fő kérdésének természetesen annak kell lennie, hogy indokolt volt-e a szerző, a zenekar rendíthetetlen bizalma a megírt számok minőségében. Ebben a tekintetben egyértelmű igen a válaszom, amihez sietek is hozzátenni, hogy nemcsak a dalok sikerültek nagyszerűen, de az Organic Studióban Kremán Patrick által kikevert sound is egészen meggyőző - a stúdió nevéhez illően szerves, élő és lélegző a hangzás; nyoma sincs az alul-fölül kopaszra nyírt, túlkompresszált hangoskodásnak. Külön meg kell jegyeznem, hogy mennyire tetszik Mohai Fatia Negra gitárjának a korábbiaknál teltebb, "melegebb" tónusa!

20221110_212017.jpg

A lemez egyetlen kivétellel teljesen új szerzeményeket sorakoztat föl; a "Karnevál" című szám még a Faxni első, 1983-as demóján szerepelt, a jellegzetes (kicsit alteros, kicsit punkos) dallam alapján jól beazonosíthatóan Mohai korai korszakába tartozik, de a hangzás sokkal rockosabb, dögösebb az eredetinél. Itt jegyzem meg, hogy egyik abszolút kedvencem, az én fülemnek (legalábbis refrénjében) elég stinges "Mellettem - mögöttem" modern köntösbe öltöztetését is el bírnám viselni panaszszó nélkül. A koncerten is nagyot ütött; még órákkal később is az "ment" a fülemben.

Az "A szabadság foka" olyan, mint Mohai maga, az alkotói szabadságról szól, mivel lehetetlen beskatulyázni, szabad átjárás jellemzi a stílusok, zsánerek között. Mindjárt egy hatalmas, rappelős pop nótával indít (Valami kell még buli előtt/után), amely - már játékos nyelvhasználata alapján is - simán kenterbe veri Zoleeval, Majkával együtt a teljes brigádot. De van itt Cream-állagú kavarás a '60-as évek ízlése szerint (Alagút), keleties hangulatú, halványan az Aghorára hajazó, "real time" rögzített fúzió (Elveszett szavazat), vérbeli blues rock (Hazafelé éppen), sőt olyan funkos hard rockba hajló szerzemény is (Politikusok), amely - akármilyen furcsa is - a magamfajtát az Extreme legendás "III Sides To Every Story" (1992) című lemezére emlékezteti. Ennek nyilván az is oka lehet, hogy az Extreme "Politicalamity" című szerzeménye nemcsak tematikájában (a politikusok iránti idült ellenszenvében) egyívású, de a refrénje is éppúgy a lényegi kérdést beazonosító politika szó származékát ritmizálja (persze másként). E sokszínűségen nyilván nincs mit csodálkozni, mert ahogy a gitáros/zeneszerző maga nyilatkozta: "Számomra ez összefolyik: amikor rockot játszom, akkor is dzsesszt játszom és fordítva, miközben az egész egy bluesos valami lesz."

20221110_220839.jpg

Végül, de nem mellékesen jegyzem meg: Mohai vokálisan is eddigi legjobb teljesítményét nyújtja, valahogy jól áll neki, hogy a korral (és miegyébbel) - hogy is mondjam csak? - rockosabb lett a hangja. Nem kizárt, hogy ez a lemez az év végi Top 15-ös listámon is helyet követel magának - ami egyébként igen jó dolog, mert mindig szomorú vagyok, ha egy hazai előadó sem lépi át azt a bizonyos mágikus küszöböt...

Tartuffe