Nagyhét. Krisztus Urunk a sírban, mi is készül(get)ünk lélekben a feltámadásra, amikoris hív a cimbora;

- "Hali, felszabadult egy jegyem, délután megyek fel kocsival, nincs kedved?"

- 'Húú, de jó lenne, gondoltam is rá, hogy menni kéne, mert a Kamelot eddig kimaradt, de köszi, mégiscsak nagyszombat... pedig...ráadásul Myrath is...nem, kösz, most mégsem... - mit mondtál, mikor indulnánk?'

Nem állítom, hogy tiszta lelkiismerettel, de csak úton vagyunk, ráadásul boldog vagyok, mert jön a lányom is, a Myrath nagyon bejön neki. Kicsit reménykedem, hogy talán majd meg is írja (Spoiler alert! - Meg hát!) Mondom neki, hogy azért ne készüljön telt házra, mint legutóbb, Ehhez képest meglepődtem, mert elég szépen összejöttünk, értő és hálás közönséget képezve. Kipuskáztam azt is, hogy ez a turnétemető buli, így hát rutinos öreg rockerként arra is felhívtam a figyelmét, hogy ne lepődjön meg, ha majd szívatják egymást a zenekarok koncert közben, ez így szokás. Ziccer volt pl. külsősként belejteni egy szál gatyában a Myrath orientális dallamaira és "érzéki" táncba kezdeni a színpadon.

A "Torzító Liga" kimaradt, a név alapján nem is igyekeztem utólag csekkolni őket, egyszerűen nem érdekelt, sorry. Az Eleine viszont már ott ért bennünket. Volt jó kiállásuk, összességében szimpatikusak voltak, de a dalaik eléggé elmentek mellettem. Tízenkettő egy tucat nénis metal, pici hörgéssel, több zsibbasztással. Amúgy szerintem ők szóltak a legarányosabban az este folyamán...

A Myrath tehát nem az enyém, bár egyetlen megjegyzést azért megengedek magamnak. Egy rövid műsorba beletenni három(!!!!) új dalt, az annyit jelent, hogy nagyon-nagyon bíznak az új lemezben, ami persze dicséretes, és igazán azt sem tudom mondani, hogy nem voltak elsőre is "catchy" melódiák. Azért szerettem volna apaként, ha a lányom kedvence (Endure The Silence) is elhangzik, kár, hogy nem láttam az örömét, nagyon élvezte volna. Amúgy meg benne volt a programban, de az utolsó koncerteken helyette már inkább az új "Let It Go" szólt. Na, ezzel át is adom a szót: 

A Myrath ugyan csak előzenekarként lépett színpadra – mivel a Kamelot kísérő együtteseként turnéztak – szerintem abszolút kihozták a maximumot a viszonylag szűkös időkeretből. Az a kb. háromnegyed óra, amennyit játszottak, nekem személy szerint simán felért egy rendes koncertélménnyel, és szerintem nem volt olyan pont, mikor azt éreztem, hogy ez mindössze egy nyitó performansz, a java még csak ezután jön. Sőt, bennem tulajdonképpen az volt, hogy két “fő attrakciója” van az estének, mindkettő egyformán nagy élmény. (A Myrath már majdhogynem élvezhetőbb is volt, mivel elejétől a végéig jól szólt, ellenben a Kamelot számaiból az első 2-3 dal alatt a dobot köszönted szépen, nagyon jól hallottad, mást viszont nagyon nem.) Számomra egyébként az is pozitív volt, hogy turné utolsó állomásáról beszélünk, de ha erről nincs előzetes tudomásom, kizárt dolog, hogy feltűnik, mivel a feltételezhető kimerültség nem jutott fel a színpadig - a produkció alatt legalábbis biztosan nem.

Összességében egy teljesen korrekt műsor volt, játszottak közkedvelt és meg nem jelent számokat is, belefért egy eszméletlen fasza dobszóló, a közönség is elég aktív volt, énekelték a számokat, a hangulatot se lehetett kifogásolni. Remélem, hogy a közeljövőben önálló zenekarként is megint eljönnek hozzánk, szívesen megnéznék egy valóban koncert-hosszúságú koncertet is. (Venkel)

A Kamelot nagy kedvenc, de érdekes módon, csak az elmúlt években kattantam rájuk. Nálam lényeges, hogy a gitáros piszkos jó legyen, de erről Youngblood eddig nem győzött meg. Dalszerzőnek viszont kimagaslóan jó, ezért a Kamelot hangulat simán rabul tudja ejteni az embert. Nem feltétlen hatnak azonnal a dalok, de ha megérintenek, örökre veled maradnak. Így jártam én is velük, pont. 

No, de mit tudnak koncerten? Hát azt, hogy sikerült headlinerként az este legszarabb megszólalását produkálni. De nem is álltak meg félúton, ha lúd, legyen kövér alapon, minden idők legtrágyább hangzásával nyitottak a toplistámon. Nem emlékszem még hasonlóra sem. Brutális hangerővel robbantak be, de Youngblood, Palotai maradhattak volna akár az öltözőben is, ugyanennyi hallatszott volna belőlük akkor is. Egy gyomrodig hatoló intenzív dobolást hallhattunk, megtámogatva egy kis kásásra kevert, csattogó basszussal. Sejteni lehetett, hogy innen csak felfelé vezet az út, bár nem állítom, hogy egy-két dal alatt úrrá lettek a káoszon. Azért folyamatosan javult a hangzás, de annyira nem, hogy kiderüljön, Youngblood jó gitáros-e vagy sem... A dalok viszont már felismerhetőek lettek (A Khan-éra feltűnő mellőzésével...), egyre inkább kezdett fazont kapni a műsor. Szép volt a színpadkép, Karevik lemezminőségben, szenzációsan énekelt, amit a közönség is rendesen megtámogatott, ez pedig a végére azért mégiscsak élménnyé varázsolta az estét. Nem ez volt életem koncertje, de szubjektív okok miatt (először voltunk együtt komoly bulin a gyerekkel) maradandó lesz, remélem, mindkettőnknek. 

Turisas & Venkel