Honlapok:
www.edufalaschi.com.br
facebook.com/edufalaschiofficialpage

Amikor 2021-ben kezembe vettem Edu Falaschi első szólólemezét, még nem sejtettem, hogy a koncept-album története (Brazília portugál gyarmatosításáról egy Jorge nevű csákó szemszögéből) folytatódni fog. Mi az, hogy folytatódni fog? Az ígéret szerint trilógia lesz belőle, melynek második része most "Eldorado" címen lett kiadva (hogy Brazília kolonizációjához mi köze Eldorádónak és a szövegekben is megjelenő majáknak, nem világos előttem).

Az anyag most először rendes kiadó és terjesztő nélkül, magánkiadványként jelent meg. Hát, nem tudom! Falaschi elég merész, mert ez így vajon hogy fog eljutni a nagyérdeműhöz? Ki fogja promotálni, reklámozni? Mindegy, rajtam ne múljék, én már most a hivatalos megjelenés után 10 nappal kijelentem, hogy ha nem lenne rajta annyi euro-power galopp (amitől sajna gyerekkorom óta ódzkodom), ez bizony rögvest az év lemezei között végezné. Tessék! Még mondja valaki, hogy nem vagyok jó promoter!

Tartok tőle, hogy ez a trilógia-ügy gyakorlatilag elásta legalább hat láb mélyre az Almah-t, Falaschi másik bandáját, ami valójában nem is másik banda, hiszen itt is ugyanazok a muzsikusok játszanak. Ezért igazán kár, hiszen a 2016-os "E.V.O." nálam a mai napig hatalmas kedvenc. Mindenesetre jól látszik, hogy Falaschinak nem hiányzik az Angra, sőr egyre magabiztosabban érzi magát a bőrében, zeneszerzőként is sokkal bátrabban próbálgatja a szárnyait. Ehhez abszolút biztonságérzetet teremt körülötte a brazil metálzenészek krémje, az őt körülvevő csapat ugyanis tényleg sztelláris! A két szólógitáros, Diogo Mafra és Roberto Barros teljesítménye hallatán az ember alig győzi kapkodni a levegőt, de az Aquiles Priester és Raphael Dafras által alkotott ritmusszekció is olyan betonkemény, hogy akár egy nukleáris támadásnak is ellenállna.

A Pablo Greg által formába öntött, erősen szimfonikus ihletésű keretbe foglalt zenei történet igen változatosra sikeredett. Az alaphangulatot nyilván a briliáns hangszeres szólókkal díszített, gyors tempójú euro-speed tételek adják meg, de akadnak lírai szerzemények is: az "Empty Shell" és a Tito Falaschi (igen, Edu tesója) hangszeres játékával kiegészített "Suddenly", illetve van egy eredeti maja nyelven énekelt közjáték is (Q'equ'm), melyet a bennszülött Sara Curruchich énekelt föl. Ha megszakítás nélkül a trappolást kellene hallgatni, biztosan hamar alábbhagyna a figyelmem, de így, lassabb tételekkel megtörve, illetve a hosszú tételekbe ritmusváltásokat iktatva teljesen élvezhető a dolog - még nekem is.

Ezt csak tetézi a címadó, 11 perces tétel epikus zsenialitása. Garantálom, hogy előbb, mint utóbb bekerül az ügyeletes kedvenc rovatba! Ha ilyen szerzeményekkel lenne teli az album, egy pillanatig nem haboznék, hanem azonnal kijelenteném, hogy az év lemezével van dolgunk! Azért így sem vagyok elégedetlen, hiszen - amint mondtam - a változatosság, a káprázatos akusztikus (flamenco-hatású) gitárszólók, a dél-amerikai ritmusok és törzsi hangszerek alkalmazása kellőképpen színesíti a gyorsan monotonná váló kalapálást, az olykor könyörtelen vágtát.

Tartuffe