Kiadó:
Crom Productions

Honlapok:
www.kiuasband.com
facebook.com/kiuasofficial

Talán akad még olyan olvasónk, aki emlékszik a finn euro-thrash/power formációra, amit anno valamiért (mindenesetre nem minden irónia nélkül) Kiuasnak, azaz szaunakályhának neveztek el. Túrisas kollégával nagy kedvencünk lett egy Firewinddel közös pesti hangverseny után, de ahogy - sajnos a szélesebben és zeneileg értelmezett Skandináviában is - kezdett leáldozni a metál csillaga, bedobták a törülközőt. A szétesés első jele az volt, hogy a 2010-es és egyben utolsó lemezük (Lustdriven) megjelenése után az énekes, Ilja Jalkanen "stílusváltás" miatt kilépett a bandából. Értsd: inkább egy szál akusztikus gitárral előadott blues-estekkel járta a finn kocsmákat. Végül néhány szerencsétlen próbálkozás után a formáció 2013-ban hivatalosan föloszlott.

Nem értem hogyan, de még az én, leginkább Szauron folyton kutató szeméhez hasonló figyelmemet is elkerülte a hír, hogy az együttes 2021-ben újraalakult az eredeti tagokkal. Talán sohasem értesülök erről az örvendetes fejleményről, ha szinte véletlenül nem találom magam szemben ezzel az EP-vel, ami március 1-én jelent meg a streaming szolgáltatók platformjain.

Az együttes gitárosa és legfőbb zeneszerzője, Mikko Salovaara azt nyilatkozta, hogy: „Ez az EP több szempontból is monumentális mérföldkőnek tekinthető, hiszen ez az újjászületett Kiuas első kiadványa és a zenekar első konceptalbuma, amely Samooja epikus mondájába kalauzolja a hallgatókat” A furcsa finn cím tehát senkit se ijesszen el, a mindössze négy dalt tartalmazó EP-n végig angolul énekelnek, kivéve egy rövid részt a "The Pilgrimage" című tételben. Az anyanyelvük használata a címben egyszerűen annak tudható be, hogy az album egy nemzeti mondát dolgoz föl (amiről egyébként mit sem tudok, de nem is érdekel különösebben).

A hangzásért Nino Laurenne (Thunderstone) felelt a Sonic Pump stúdióban, így nem is lehet rá panasz. A hangvétel a témának megfelelően epikus, akad itt "nagyzenekari" fölvezetés (The Mariner's Poem), virtigli thrash-power izmozás (From The Anchorage), kifejezetten az én ízlésemnek megfelelő középtempós himnusz (The Pilgrimage) és végül klasszikus power ballada is (Through Purgatory). Zeneileg a banda nem változott vagy öregedett semmit, Salovaara tanár úr sem felejtett el gitározni. Azt kell mondjam, hogy ez nagyon ígéretes visszatérés, remélem, futja majd egy teljes albumra és egy Finnország határain kívüli, európai turnéra is (bár nem tudom, hogy Túrisason és rajtam kívül, ki lenne rájuk itthon kíváncsi).

Tartuffe