Southern Empire: Another World (2023)

yyyyyyyy_5.jpg

Kiadó:
Giant Electric Pea

Honlapok:
www.southernempireband.com
facebook.com/southernempireband

Tegnap volt a költészet napja, így stílusosan egy Ady vers jutott eszembe: "Mi mindig mindenről elkésünk, / Késő az álmunk, a sikerünk, / Révünk, nyugalmunk, ölelésünk, / Mi mindig mindenről elkésünk." (Akik mindig elkésnek) Ha nem is mindenről, de egy csomó dologról elkéstem már életemben, többek között az ausztrál proggerek, a Southern Empire tavalyi lemezét is lekéstem. A szégyen! Történt mindez úgy, hogy nagy rajongójuk vagyok, ráadásul egy kommentben SteveDream olvasónk még említést is tett róla. Valahogy nem jutott el az infó a tudatomig... Akárhogy is, végül csak tudatosult bennem, hogy van új lemez..., persze, ha ez mondjuk tavaly októberben vagy novemberben történik, az album akár kiköthetett volna a 2023-as toplistámon is.

Az "Another World" is a Giant Electric Pea kiadónál jelent meg, ami csak a nevében óriási, valójában törpecég, amelyik kimondottan a progresszív muzsikákra szakosodott - olyan előadók szerepeltek/nek az ún. rosterükön (névjegyzékükön), mint az IQ, Spock's Beard, Threshold és az előzőleg recenzált Big Big Train. Azért ez nem rossz társaság, de ide kívánkozik a rám oly jellemző epés szónoklat: egy igazságosabb valóságsíkon az ilyen világraszóló tehetségeknek nagy kiadónál és stadionkoncerteken a helye.

Az előző, 2018-as albumuk (Civilisation) kitüntetett helyet foglal el a CD gyűjteményemben (nem volt egyszerű és olcsó beszerezni!). Azon mindössze négy tétel szerepelt, melyek közül a legrövidebb is közel tízperces volt. A "Civilisation" elképesztően szerteágazó, végtelenül változatos, már-már csapongó zenefolyam. Ehhez képest az "Another World" fókuszáltabb produktumnak tűnik, ráadásul hét szerzemény kapott rajta helyet, melyek között akadnak 4-6 perces "szösszenetek" is.

Az mindenképpen előremutató fejlemény, hogy a Southern Empire egyre kevésbé "olyan, mint...", azaz egyre kevésbé lenyomozhatóak a hatások, sokkal inkább a saját hangjukon szólnak. Ugyanakkor - de talán ez csak az én véleményem - eltűnt belőlük a korábbi kísérletező kedv, egyneműbb a fogalmazás, a hangzás, sőt kevesebb lett az instrumentális "csavargás", a hangszeres szóló is.

Ha már a hangzásról esett szó... Az előző albummal kapcsolatban megjegyeztem, hogy "egyáltalán nem szól rosszul a lemez, de – mi tagadás? – lehetne tisztább, élesebb, dinamikusabb, főleg, ami a dobokat illeti." Nos, most meg átlendültek a ló túlsó oldalára, bántóan élesen, digitálisan szól minden, különösen a dob és helyenként a gitár, de az alkalmi szimfonikus betétek is nagyon műanyagok. Alighanem én lettem a blogon az a "szerző", aki állandóan nyafog, nyűglődve panaszkodik a hangzásra... Tudom, uncsi...

Mindazonáltal egy Southern Empire megjelenés (még ha csúnyán le is késtem róla) mindig piros betűs ünnep. Ha korábban kapcsolok, minden bizonnyal föl is került volna a tavalyi toplistámra. Talán lehetne ez is "+1", mint Martin Miller lemeze, de az sem kizárt, hogy a 20 perces (!) "White Shadows" egyszer még kiköt az ügyeletes kedvenc rovatban.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika