Hitten: While Passion Lasts (2023)

Lehet, a heavy metal mégsem halott, mert a föld alatt (underground) a mai napig fénytől elzárt gomba módjára szaporodnak a fiatal, tehetséges csapatok. Aminek csak akkor van értelme, ha ezeket hallgatja is valaki, ugye? Egyik ilyen a heavy speed érából érkező spanyol Hitten, akik úgy a harmadik lemezük (Twist Of Fate) környékén jöttek rá, hogy tudnak ők aréna-rock slágereket is írni (az "In The Heat Of The Night"-tal a nyolcvanas évek végén multimilliomosok lettek volna, dollárban), ha nagyon akarnak.

A következő két albumon ezért már a Dokken és a Ratt fémjelezte stadion (melodic) metal dominál. Olyan hitelesen tolják, hogy ha random dobja fel a Spoty (ahogy nekem is), simán hiheted azt, hogy egy ígéretesnek indult, ámde elfeledett, egykorongos formáció lehet úgy '92 környékéről. Azért a múltjukat sem tagadják meg teljesen, gyakran megy a zakatolás a dallamok alatt, ebből adódóan legalább annyiszor ugrott be nekem a Leatherwolf vagy a Fifth Angel ezt az albumot hallgatva, ahányszor az Extreme vagy a Mr. Big.

Roadwolf: Unchain The Wolf (2020)

A következő feltörekvő banda a szomszédból való, osztrákok. Ez a bemutatkozó lemezük, és erős a Judas Priest ihletettsége. Száguldó tempók, fogós riffek és metal-himnuszokat megszégyenítő, instant ható énektémák. Van azért itt motörheadesen egyszerű rock 'n' roll is (pl. Turn It Loose), amibe aztán beletolnak egy szájharmonika szólót… zseniális! Nincsenek nagy megfejtések, főleg nincsen újdonság, de amit, és ahogyan játszanak, az maximálisan rendben van.

Frissebb cuccuk is létezik, a "Midnight Lightning" 2023-as. Valamivel dallamosabb, mint a debüt, ezzel együtt kevésbé lendületes. Azt hallgatva a Priest, a Saxon és a Motörhead helyett inkább olyan, jobb sorsra érdemes csapatok jutottak eszembe, mint a Burning Point és/vagy a Grand Magus. Ergo, a saját hang keresése-kialakítása folyamatban van. Egy misét mindenképpen megérnek, akármelyikbe is hallgatsz bele, nagyot csalódni nem fogsz! Nálam hetek óta ez forog és nem tudom megunni.

Wings Of Steel: Gates Of Twilight (2023)

Végül, de korántsem utolsó sorban itt egy amerikai zenekar a Queensryche – Crimson Glory vonalról. Esetleg még ide biggyeszteném a Kingdom Come-ot is, mert időnként belecsapnak egy-egy kemény bluesba is az alapvetően finom, intelligens, mondjuk úgy, hogy némileg epikus heavy metal – mint főcsapás – mellett. Nagy meglepetés eztán nem lehet, hogy egy karakteres énekes köré épül a társulat, aki persze keresett maga mellé egy meglehetősen kompetens gitárost is.

Leo Unnermark és Parker Halub először '22-ben jelentkezett egy kiváló EP-vel, ezt követte egy évvel később az ajánló tárgyát képező nagylemez. Meglehetős önbizalomra vall, hogy tavaly egy nemzetközi turné keretében meg is utaztatták az anyagot, hovatovább "Live In France" néven megörökítették az utókor számára az élő fellépéseik hangulatát. Van ennek a magabiztosságnak alapja vajon? Én azt mondom, hogy igen, mert kétségtelenül megvan bennük az a bizonyos x faktor és láthatóan véresen komolyan is gondolják ezt a metalkodást. Én drukkolok nekik!

Kotta