Kiadó:
Bad Records

Honlapok:
www.bryanadams.com
facebook.com/bryanadamsofficial

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Bryan Adamset, az a "sallangmentes" lenne. Pont úgy néz ki, mint a kertvárosi szomszéd, akivel szombatonként, fűnyírás vagy kocsimosás közben az ember össze szokott integetni. Nincsenek extravagáns kosztümök, általában csak egy farmer és egy póló; nincs pár évenként gondosan újragondolt frizura; nincs sztárallűr, nincs médiabotrány, nincsenek bulvárhírek. Ha belegondolunk, még a népszerűsége abszolút csúcsán is, miközben az "(Everything I Do) I Do It For You" egészen elképesztő módon 16 teljes hetet töltött a listák élén az Egyesült Királyságban és 7 hetet az amerikai Billboard listán, Adams megmaradt "Mr. Nice Guy"-nak, akinek dalszerző képességeit szinte mindenki elismerte, de a 40+-os háziasszonyokon kívül senki nem gondolta, hogy menő csávó (értsd: kúl) lenne.

Ezen az oldalon kizárólag én írtam róla (ITT és ITT), és egyszer sem soralbumról. Ennek oka az, hogy a '90-es második felére, az "18 Til I Die" után én is elvesztettem az érdeklődésemet. Adamset lényegében maga alá gyűrte a mainstrain pop, noha szinte minden lemezén akadt pár jól sikerült nóta, élőben pedig továbbra is az a cicoma- és cafrangmentes rocker maradt, aki mindig is volt. Az utóbbi időben mintha újra fölfedezte volna magának a szikár rock n' roll varázsát (ezt sugallta a 2024-es bazi jól sikerült budapesti koncert is, amit volt szerencsém személyesen megtekinteni és végigénekelni - a mellettem ülők őszinte bánatára).

Éppen a szerencsés koncertélmény miatt gondoltam, hogy eljött az ideje egy Bryan Adams soralbum kiértékelésének. Nos, a cím ellenére (ami kb. azt jelenti: "Ruganyosan álld az ütéseket!", átvitt értelemben: "Rugalmasan alkalmazkodj a kihívásokhoz, birkózz meg a nehézségekkel!") a lemez nem szorított a kötélhez. Jóllehet 10 szerzemény szerepel rajta, valójában elég diétás az élmény, hiszen a játékidő mindössze 37 percet tesz ki. Bár Adams már 66 éves, előadóként ma is lehengerlő (gyakorlatilag hibátlanul énekel), de dalszerzőként már alighanem túl van a csúcson, vagy legalábbis így, a 16. soralbumra - úgy látszik - elhasználta a legjobb ötleteit.

Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy mostanában elég rövidek a lemezek (ez mennyiségi, nem minőségi kérdés), hanem inkább abban, hogy egyre több a rutinból legyártott, sablonos "pilincka" (ó, az a rettenetesen elcsépelt akkordmenet a "Never Ever Let You Go"-ban!), miközben hiányoznak az ütős, toplistákat legyaluló slágerek is. Jó ez, kellemes hallgatnivaló, bár ilyesmivel lenne tele a rádió, de ez az ember ennél sokkal, de sokkal többre képes - illetve volt képes.

Persze azt el kell ismerni, hogy élőben az újabb dalok is meglepően jól működtek, de egyrészt sokkal dögösebben szólaltak meg, másrészt a közönség olyankor hangulatilag is föl van srófolva. A töltelékeket leszámítva azért van itt néhány pofásabb tétel, a címadó pl. a már említett "18 Til I Die" világát idézi meg (ez egyébként több számról is elmondható), tetszik a "Make Up Your Mind" is, érdekes továbbá a "How's That Workin' For Ya" határozottan Rolling Stonesos hangulata, de a "Love Is Stronger Than Hate" Bruce Springsteen és újkori Bon Jovi-ízű stílusgyakorlata is.

Bryan Adamstől, a rock n' roll jófiújától - főleg közel a 70-hez - alighanem irreális újabb áttörést várni, de én jobban örülnék, ha - maradva a box analógiánál - nem kerülné az ütközéseket, nem biztonsági, javarészt védekező taktikát követve állná az ütéseket, hanem átmenne támadásba és egy dinamikusabb, zsigeribb, kockázatokat sem kerülő küzdelmet látnánk tőle.

Tartuffe