Preambulum

Mindenkinek van valamilyen nyavalyája. Az enyém pl. többek között az, hogy képtelen vagyok beemelni egy megjelenést a top 10-be, ha azt csak köcsög mp3 formátumban birtoklom. Így történt meg az, hogy a legjobb CD-k mellett nyitnom kellett egy legjobb mp3-ak kategóriát is, amely azt jelenti, hogy abban a pillanatban, amikor begyűjtöm a még hiányzó lemezt (csak idő kérdése), akár be is furakodhat utólag a legjobb CD-k közé, hiszen minőségében simán birokra kel egy-két, ott feltüntetett anyaggal. Az első öt helyen viszont semmiképpen nem lesz változás, az kőbe van vésve! (Túrisas)

Ahogy azt már többször is nyíltan hangoztattam, nekem nincsenek – és okkal nincsenek – kifogásaim az mp3-ban levadászott lemezekkel szemben. Az mp3 formátumot leköcsögözni pedig enyhén szólva irracionális. Természetesen egy elkötelezett, becsületes rajongó a kiemelkedő, kedvenc lemezeket úgyis beszerzi eredetiben. Jelentem, a Top 10-es listámon nem szerepel egyetlen olyan album sem, amit ne birtokolnék hivatalos kiadásban, pedig egyiket-másikat nem volt könnyű beszerezni. A Sound of Finland kiadónál megjelent Adamantra debüt-anyagot pl. igyenöst Finnországból kellett megrendelnem arcpirító költségen. Megérte. Szóval nálam a legjobb mp3-ak kategória helyett az "épphogy lemaradók" csapata szerepel, amelyek közül csak kettő nincs meg eredetiben, de az egyik (Wendigo: Audio Leash) csak azért, mert meg sem jelenhetett. Innen üzenem az érintetteknek: nagyon szép gesztus és bizonyos értelemben költői igazságtétel lenne, ha ez a kiváló magyar anyag megjelenne pl. a Rockinform mellékleteként kivágható borítóval (mint pl. a "Mobileum"), legalább az együttes is látna belőle néhány forintot. (Tartuffe)

Nagyon kíváncsi voltam, hogy találok-e a neten olyan kritikai megnyilvánulást, ami komolyan képes beleverni a csúfot ebbe a szinte hibátlan anyagba. A szakmai/gitáros oldalak ugye alapból kiestek, mert ha valaki a szakma felöl képes lenne ezt megtenni, azzal ki is húzná magát és weboldalát/blogját a szakmával köszönőviszonyban lévő site-ok listájáról. Maradt a nép hangja, ezért álruhába bújtam és elmentem Amazóniába (amazon.com).

Itt szokás véleményezni a kiadványokat és olykor, vásárlás előtt nagyon is érdemes elolvasgatni ezeket az olvasói hozzászólásokat és értékeléseket, a fiaskót és felesleges pénzköltést elkerülendő. A DVD-ről ezúttal 28 vásárló osztja meg benyomásait, és csupán azért nem lett egyöntetűen beszínezve az értékelések átlagát mutató öt csillag, mert egy bizonyos Craig D. Anderson egy, azaz 1 csillaggal fizette ki Vai és csapatának fáradozását, filmre vitt koncertteljesítményét.  Hittem is, meg nem is, mindenesetre érdekeltek az érvei.

Aszongya Craig: Just so you know, this does NOT work on my blue ray dvd player "Denon DVD-2500BTCI". BE WARNED. If anyone can help me as to why this is, please, do so - thank you - Craig.

Egyem a szívét, tényleg szopás. Bevásárol ez a Craig, majdnem ezer amerikai dezsőért egy high-tech blue-ray lejátszót, utána leveszi a lemezbolt polcáról a várt DVD-t, rohan hazáig, ahol reményei szerint nemsoká vad dolgok történnek, és lőn, ha nem is egészen elképzelései szerint. Meg se nyekken a cucc, nem olvassa be a lemezt a méregdrága rohadék.

Azért időztem a marginálisnak tűnő szál mellett ilyen sokáig, mert jellemzően és kizárólag ezt az esetet tudom elképzelni, hogy valaki jogos felindulásában lerontsa a DVD általános tetszési indexét. Aztán meg azért is nem tértem rá a "Rögtön az első nóta meggyőz bennünket arról, hogy  itt a létezhető legjobb muzsikusok fognak elvarázsolni bennünket" egyébként teljesen helyénvaló mondatra, mert nem sok értelmét látom a kivesézésnek. Úgyis csak frázisokra futná, azt meg nem szeretem.

A lemezeket és előző DVD-ket már beszerzőknek üzenem, hogy ezúttal alapos átdolgozása, mélyebb kifejtése történik meg egyes daloknak, sokszor  szólamokat átírva, esetleg hegedűkkel szólaltatva meg. Ha valakit taszít annak mégcsak gondolata is, ha pl. a "For The Love Of God" egy csodálatosan szép nő bravúros hegedűjátékával indít, amelyhez később csatlakozik Vai is, az ne fáradjon, nem fog neki tetszeni. Mindenki más viszont szerezze be, mert az év egyik legjobb DVD-je, tökéletes hanggal és tökéletes képpel, vágásokkal. Ha ősrajongóként pedig azt mondom, hogy Sheehan és MacAlpine egyáltalán nem hiányzik, azt vegyétek készpénznek. Apropó készpénz! Induljatok megvenni!

Túrisas

A hafnium egy kémiai elem, a periódus rendszerben a 72-es számot viseli. Ezüstösen csillogó, korrózióálló átmenetifém, a titáncsoport tagja. A mi hafniumunk is fém, de sajnos nem csillogó, az idő is majd gyorsan kikezdi, a titáncsoportnak sem lehet tagja semmiképpen, ha "titánok" alatt ezúttal a stílus legjobbjait értjük.

Átmenetifémnek viszont mondanám, no nem abban az értelemben, hogy atomja hiányos "d" alhéjjal rendelkezik. A SH úgy lesz átmenetifém, hogy a kiadó jóvoltából átmeneti időre beköltözik a lejátszómba, de rövidesen onnan (a kritika megírásával kb. egyidőben) távozni kényszerül, ahogy egy igazi átmenetifémhez illik.

A harmadik lemezét megjelentető amerikai trió a '80-as évek metalját fűszerezi sleaze/glam ízekkel, nem mondom, hogy teljesen reménytelenül, de kevés ihletett pillanattal. Egy kis Mötley itt, egy kis harapósabb, modernebb gitárjáték ott, aztán a végére is értünk. A zenekarvezető és hangszeresen megfelelően felkészült énekes, gitáros, billentyűs, bizonyos Mik Myers korrekt módon vezényelte beosztottjait, de ez arra lett elég, hogy az anyag nem lett mérgező az emberi szervezetre. Akárcsak a hafnium…

Túrisas

Én már azon sem csodálkoznék, ha a Vatikán is ránkszabadítana egy gothic metal csapatot, természetesen női énekessel…

A lichtensteini Vaduzból indult banda persze nem új eresztés, 2003 óta jelentetnek meg lemezeket, és ha másról nem, hát arról a szomorú és tragikus eseményről talán sokan hallottak, hogy 2006-ban előzmények nélkül, hirtelen és tragikusan halt meg a csapat énekese, Sabine Dünser.

Az Elisnek mégsem fejeződött be a pályafutása, a srácoknak volt lelkiereje és Sandra Schleret leigazolásával új anyagon kezdtek dolgozni, ami még 2009 végén meg is jelent. A történtek miatt talán nem véletlen lett Katarzis a lemez címe: jelzi, hogy megtörtént a tragédia utáni lelki újjászületés. Az Elis zeneileg majdnem mindent tud, amit a váratlanul nagy favoritommá előlépett Epica is, sőt lemezborítót tervezni még sokkal jobban. Igaz, az Epica legutóbbi grafikájának túlszárnyalásához nem kellett komoly kreatív erőket megmozgatni.

Mindennel együtt én nem éreztem katarzist, sőt unatkoztam, pontosan úgy, ahogy a nénis-gótos lemezek hallgatása közben szoktam. Hogy mindez az Epica esetében nem történt meg, az elárul valamit a lemezük minőségéről és dalszerzői tehetségükről. Ez az írás most azonban nem róluk, hanem a pályatársról szól, ezért röviden annyit mondok, hogy aki nehezen bír ki egy hetet új hallgatnivaló nélkül a stílusban, az vegye föl velem a kapcsolatot, küldöm a promo CD-t, mert költözés miatt először a szoba-hegyet képező női folk/gothic/epic/stb. lemezektől igyekszem szabadulni. Persze, hogy ingyen!

Túrisas

Kiadó:
Blistering Records

Honlapok:
www.bloodbound.se
myspace.com/bloodboundonline

Mindenekelőtt köszönettel tartozom Kottának, aki a hardrock.hu stáb tagjai közül (Garael mellett) a leghűségesebb látogatónk, kommentezőnk. Ő hívta föl ugyanis a figyelmemet a svéd power metal banda, a Bloodbound legújabb lemezére. Beismerem az általános lemez-dömping, valamint az együttes korábbi albumai és a szigorú/gonoszkodó imázs miatt valószínűleg elsumákoltam volna a Street Talk, Tad Morose, Morgana Lefay tagokból verbuválódott csapat legújabb anyagának lelkiismeretes kiértékelését.

Ahogy azt egy korábbi kommentben elismertem, a Bloodbound harmadik lemeze tényleg nagyon jól sikerült, úgy tűnik végre minden a helyére került a srácoknál. Egyértelmű a finn Thunderstone új, keményebb hangvételű lemezével való stílusazonosság (Dirt Metal; lásd itt), ami nyilván nem az AOR nyomvonalon haladó Street Talk, hanem a Tad Morose és a Morgana Lefay értékeinek átörökítését jelzi. Az új Thunderstone albummal való rokonság olyan komoly, hogy több polcfolyóméterre rugó CD gyűjteményemben - ahogy kell - egymás mellé is kerültek (rend a lelke mindennek). Nem elképzelhetetlen, hogy az idei Top 10-es listán is egymás közvetlen társaságában kerülnek említésre...

Az album dalai szövegszerűen laza összefüggésben vannak egymással és a "tiszta lap" (tabula rasa) filozófiai fogalmát járják körül. A booklet-ben hivatkoznak is Arisztotelészre, Aquinói Szent Tamásra és Rousseau-ra, de a zenének szerencsére vajmi kevés köze van ehhez az elvont témához (a borítónak meg még annál is kevesebb). Zeneileg nehéz lenne fogást találni az anyagon, az egyetlen dolog, ami örök kekecként eszembe jut, hogy a lemez a végére egy csipetnyit elvékonyodik, talán már az elején elsütik az összes nagy ágyút. De ez tényleg csak a csomó keresése a kákán...

Tartuffe

Kiadó:
Escape Music

Honlap:
myspace.com/lastautumnsdream

A "Tavaly őszi álom" valószínűleg az egyik legbénább együttes név, amivel életemben találkoztam, de sohasem hagytam, hogy ilyesmi - név vagy dalszöveg - eltántorítson, ha zenéről volt szó. Alapvetően nem vagyok oda a szinte légies könnyedségű AOR, soft rock muzsikáért, de néha lazításképpen nagyon jól tud esni. Ilyenkor elő is kerül az ügyeletes Journey vagy a Shadow King lemez, illetve, ha az európai vonulatra vagyok kíváncsi, akkor a Snake Charmer vagy a Fair Warning. Az utóbbi banda rendkívül ügyes kezű gitárosa, Andy Malecek 2002-ben állt össze a japán piac ösztönzésére a svéd énekes-billentyűssel, Mikael Erlandsson-nal. Eleinte a Europe ritmusszekciójával dolgoztak, majd a legendás svéd együttes újraalakulása után a Talisman-ból érkezett segítség.

A "Mennyei érintés" a hetedik stúdióalbum, s ez bizonyítja, hogy ami a kezdetek kezdetén projektként indult, életképes zenei és hasznot hajtó gazdasági vállalkozássá nőtte ki magát. Persze előttem nem világos, hogy ezeket a lemezeket ki vásárolja vagy hallgatja, de lehetséges, hogy csak Japánba kellene ellátogatnom sűrűbben (vagy egyáltalán). A hazai közegben nem hiszem, hogy túl nagy piaca lenne ennek a műfajnak, bár kétségkívül szívesebben hallgatnám ezeket a nótákat a rádióban, mint... nos, mint bármi mást, amit mostanában ott hallani lehet.

Az idei év kimondottan kedvez az AOR/soft rock rajongóknak, hiszen a szakma előállt néhány kiváló anyaggal: a sort kezdte a Fair Warning (Aura; kritika itt), folytatta a Frontiers istálló válogatottja W.E.T. néven (itt Jeff Scott Soto rúgja egymás után a nagy gólokat), és most megjelent a Last Autumn's Dream legújabb lemeze: Japánban december 16-án, Európában hivatalosan majd csak 2010. január 21-én. A három album színvonalát tekintve szerintem nyugodtan említhető egy lapon, mint a stílus idei csúcsteljesítményei.

Tartuffe

Kiadó:
One Records

Honlapok:
www.foreverstorm.com
myspace.com/foreverstorm

Földrajzi közelségem okán és szorgalmas koncertlátogatóként személyes tapasztalatból tudom, hogy Szerbiában nagyon népszerű műfajnak számít a "kemény fém". Van is ott egy nagy rakás tribute banda, meg néhány figyelemreméltó, nemzetközileg is simán vállalható kezdeményezés. Ilyen az Alogia, vagy a már ezen az oldalon is népszerűsített - ugyancsak Srdjan Brankovic gitáros nevéhez köthető - Expedition Delta (itt).

A Forever Storm egészen fiatal társaság, akik a klasszikus old-school heavy metal és a thrash stílusjegyeiből táplálkoznak, főleg Iron Maiden, Megadeth és Gamma Ray vonalon. Ahhoz képest, hogy a "Soul Revolution" az együttes legelső vállalkozása, egészen érett produktum, s ez köszönhető a kimondottan jó torokkal megáldott Stefan Kovacevic gitáros-énekesnek és az ügyes kezű szólógitárosnak, Milos Miletic-nek. A független kis kiadó és a meglehetősen alacsony költségvetés ellenére az album egész jól szól.
A lemezen egymás után sorjáznak a szikár, húzós, dögös metál nóták, énekelhető refrénekkel és üresjáratok nélkül. Kedvencem a "Once Again", amit akár egérhangú barátunk, Dave Mustaine is írhatott volna: szerintem egyáltalán nem lógna ki pl. az ugyancsak idén megjelent "Endgame"-ről. Nagyon remélem, hogy déli szomszédaink felénk is ellátogatnak majd, mert irdatlan nagyot bólogatnék egy Forever Storm klub koncerten. Még a gondolatára is megfájdul a nyakam.

Tartuffe

Kiadó:
Marquee/Avalon

Honlapok:
www.cardiant.net
myspace.com/cardiant

A kölyökképű finneket elnézve alig hiszi el az ember, hogy közel 10 éve zenélnek együtt. Nem volt éppen könnyű dolguk, állandó tagcserék és kiadói problémák miatt a "Tomorrow's Daylight" egy küzdelmes évtized alatt csak a második teljes nagylemez. Az egészen nyilvánvaló, hogy nincs bennük sem újító, sem világmegváltó szándék. Minden sallangtól mentes, egész jó dallamérzékkel megkomponált tipikus észak-európai metált játszanak, építve olyan bandák örökségére, mint a Helloween vagy éppen a honfitárs Sonata Arctica.

A baj csak ott van, hogy az album nem csak nem "süti", hanem egyenesen langymeleg. Ez a teljesítmény egy olyan metál zenei szempontból kiemelkedő országban, mint az "ezer tó földje" elégtelen az üdvösséghez, legföljebb a középszer szürke eminenciásai közé vezetheti be a Cardiant tagjait. Ez elsősorban vonatkozik Antti Hänninen gitárosra, aki ugyan nem rossz dalszerző, de hangszerkezelése alapján inkább szerényen meg kellene osztania a színpadot egy nála képzettebb húrnyűvővel. Arrafelé bizonyára nem kívánna különösebb utánajárást egy ügyes gityós fölhajtása.

A kiemelkedő és emlékezetes pillanatokban egyébként sem bővelkedő lemez mélypontja egyértelműen a techno ritmusban fogant "Somehow" rémsége. Úgy látom, igaza van az album címének, a nappali verőfény még odébb van; az a jövő dolga lesz... Ha egyáltalán...

Tartuffe

Áldott Karácsonyt kívánunk valamennyi olvasónknak, akik megtisztelnek bennünket azzal, hogy rendszeresen (vagy rendszertelenül) ellátogatnak blogunkra.

A következő évben is folyamatosan nyitva tartunk, bár kettecskén nehéz, sőt egyre nehezebb felvenni a versenyt az irdatlan zenei kínálattal.

A képen egyébként a szerzők coming out-ja látható, így nézünk ki valójában. Én középen, büszkén, Tartuffe a kislány feje fölött, bárgyú félmosollyal az arcán látható...

Túrisas

Ez persze csak tréfa. Valójában teljesen másképp nézünk ki. Most az ünnepek előtt úgy éreztük, hogy illene végre fölfedni igaz valónkat, és kilépve az írói álnevek mögül, vállalni valódi fizimiskánkat. Szóval itt egy archív kép Túrisas első föllépéséről szólógitárosként. A dolog nem volt sikertelen, hiszen nem volt panasz a megszólalásra és egyetlen hallgató sem sétált ki az előadás alatt (sajnos utána sem):

Ideje, hogy én is föladjam az anonimitás jótékony álarcát. A vallási szemfényvesztés megtestesítőjeként (innen a Tartuffe név) természetesen egy reverendás képemet választottam, amelyik éppen azt a pillanatot örökíti meg, amikor szétcsapok a diszkós patkányok között.

Már nem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött. Ha nem csalódom, tettek valami tiszteletlen megjegyzést Steve Vai gitárjátékára.  Általában békés természetű ember vagyok, de  bizonyos gombokat nem érdemes nálam nyomogatni. Természetesen a pofonokat nem a technós Kraftwerk hasonmásoknak szántam, hanem a bennük lakó gonosz és tudatlan léleknek...

Tartuffe

Kiemelt helye van blogunkon a Máté körüli eseményeknek, hiszen amellett, hogy egy nagyon tehetséges gitáros, példamutatóan szervezi, építi zenei karrierjét. Bízunk abban, hogy lépésről-lépésre küzdve, végig is járja majd azt az utat, amely a maga elé kitűzött cél eléréséhez szükséges. Szerény eszközeinkkel ehhez igyekszünk minden segítséget megadni neki.

Kedves Hazai Muzsikusok! Tessék okulni és követni a példát!

A legutóbbi beszélgetésünk alkalmával még csak készülődtél Angliába, így akkor még egy-két dolog bizonytalan volt. Most már biztosan nagyon konkrét tapasztalataid vannak arról, milyen egy ösztöndíjas diák élete az Institute Of Contemporary Music Performance (I.C.M.P.)-ben? Mesélnél nekünk erről? És most nem csak az órarendedre lennénk kíváncsiak, de az intézményes föltételekről, tanár-diák kapcsolatokról, stb. is szivesen hallanánk.

Köszönöm a lehetőséget az interjú elkészítéséhez! Az ösztöndíjas életem, mint diák nem igazán különbözik a többiekétől, annyiban igen, hogy nem kellett annyi tandíjat fizetnem, mint egy átlagos felvételiző, meg nem volt "normális" felvételim, csak a verseny. Azért úgy látom terjedt a dolog valamennyire a diákok között, mert voltak páran, akik kérdezték, hogy ki a magyar srác. Maga az oktatás kemény, mondjuk, sok olyan dolog van, amit már tanultam, de eddig még csak az első féléven vagyok sikeresen túl, és a neheze most jön majd csak igazán.

A tanár diák kapcsolatok nagyon jók, ahogy látom, és nem is csak a tanárok, hanem az egész iskola mindenben támogatja a diákokat. Például, ha van egy zenekara valakinek, de nincs próbaterem, ki lehet bérelni akármelyik "live room"-ot és lehet próbálni ingyen… És, ha már próbáltál a zenekaroddal és van egy koncertműsor, de nem tudsz szervezni bulikat, az iskolának nagyon jó kapcsolatai vannak és tud intézni koncerteket, előzenekarként esetleg. Szóval, nem csak iskolaként működik az intézmény, hanem megpróbálja dédelgetni minden diák karrierjét, ami nagyon jó dolog, megkönnyíti az ember életét, és tényleg csak magára a zenélésre kell koncentrálni. Persze itt is sok minden múlik a szerencsén, és a kapcsolatokon, de talán egy fokkal könnyebb. Plusz, minden héten szinte kapunk e-maileket, hogy éppen hol vannak meghallgatások zenekarokhoz, ami szintén nagyon előnyös. Illetve, aminek a legjobban örülök, amit a legtöbbet használok, az a "Tech-lab", ahol minden felszerelés bent van, számítógépekkel, és lehet felvételeket készíteni. Általában ha végeztem suliban mondjuk 5 kor, még este 10-ig bent maradok felvenni új dolgokat, demózgatni. Minden körülmény adott, hogy a diákok tanuljanak, gyakoroljanak és alkossanak.

Visszatérve a tanár-diák kapcsolatokra, a rock tanárom Martin Goulding, egyszer hetekig hiányzott, és beküldte a legjobb végzős diákját helyettesíteni, ami szerintem nagyon jó lehetőség volt a diák számára, tapasztalatszerzés és persze pénzkeresés szempontjából is… és korrektül leadta az anyagot, sőt nem is tudom eldönteni melyikük a jobb tanár… :) 

A feszes órarend és a folyamatos gyakorlás mellett van-e időd zenét hallgatni, esetleg koncertekre járni? Sokszor az a benyomásom, hogy a magyar zenészekkel az az egyik gond, hogy nem igénylik a nemzetközi kitekintést, a szélesebb szakmai rálátást. Veled mi a helyzet?

Természetesen van, amikor csak tehetem, meg anyagilag megengedhetem magamnak próbálok eljárkálni koncertekre. Mindig szemmel követem az új zenekarokat, mindig keresgélek friss zenéket, legyen az "divatzene" vagy underground Trance… hagyom, hogy hassanak rám. Őszintén megvallva, mindig is jobban szemmel követem a külföldi zenei történéseket, mint az otthoniakat és ez most még jobban megerősödött. A széles kitekintés a stílusokon belül nagyon fontos a szakmámban, suliból kifolyólag is áramlanak felém új dolgok, ami nagyon jó, mert mindenbe beletanulok és azzal is csak fejlődöm, illetve inspirál új dalok szerzésében. Mellesleg az iskolában majdnem minden héten vannak úgynevezett Masterclassok, amikre mindig elmegyek, legyen az gitár mesterkurzus, vagy énekes. Minden érdekel. Legutóbb például a Sugababes producerének az előadásán voltam.