Mint fehér, magas szárú Puma cipős rocker és kezdő gitáros félistenként tekintettem a Maróthy (Ossián) - Fejes (Classica) - Ángyán (Sámán) alkotta gitáros szentháromságra. Azóta persze rengeteg minden átértékelődött bennem, néhány dologról, zeneiről és nem zeneiről alapvetően másként gondolkodom, de azt 20 év elteltével is vállalom, hogy ezt a három muzsikust páratlan zenei tehetséggel áldotta meg a sors. Éppen ezért nem lett volna igazságos, ha nyom nélkül tűnnek el a magyar rocktörténelemből. Maróthy tanár urat ez a veszély ugyan nem fenyegette, ő úgy-ahogy végig képben volt, Fejes Zolinak pedig most szolgáltatott igazságot az előásott és végre megjelentetett első Classica lemez. Ángyán Tamásról viszont legfeljebb csak a szakma tudta, hogy hosszú évek óta külföldön, főállású klasszikus zenészként keresi kenyerét.

A vér nem vált vízzé. Ángyán Tomi egy vaskos, csontszáraz heavy metal albummal tért vissza, egy igazi súlyos egyéniséggel párban. Ő pedig Molics Zsolt énekes, akinek személyét megintcsak nem lehet megkerülni, ha a magyar heavy metalról beszélünk. Aki őt ismeri, tudja róla, hogy a nagyszerű hangi adottságai mellett, azért nem egy könnyű (se így, se úgy) ember. Híján van mindenféle divatos simulékonyságnak, magasról szarik a politikai korrektségre, megy előre az igazságáért, ha kell, fejjel egyenesen a falnak. Pontosan ilyen ez a lemez is, de azért két ember kezének lenyomata van a barlang falán. Molics és Ángyán. A mamut és a bárd. Kompromisszummentes, nyers és arcbamászó, de egyben nagyon is zenei. Ángyán úgy tudja a legegyszerűbbnek tűnő kő-témákat is játszani, hogy abban azért benne van a professzionális (klasszikus) zenész maximalizmusa, a szólókról nem is beszélve.

Az együtténeklésre késztető, arányosan, dinamikusan megszólaló, energiával teli dalok az ősök tiszteletéről, hősi erényekről és a haza szeretetéről szólnak, - kikezdhetetlenül.

A Mamut egy igazi, minőségi Heavy Metal album 2007-ből. Nem több, nem kevesebb.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 154. számában jelent meg.)