Annak ellenére, hogy sokak szemében irritáló szálka a londoni székhelyű, de "tagilag" multinacionális Dragonforce intenzív, 100% heavy metal muzsikája, köszönik szépen, jól elvannak, nem lehet őket egyáltalán sikertelennek nevezni. Az biztos, hogy nem a zenészértelmiséget célozták meg az új, sorban a negyedik  korongjukkal sem, noha egyáltalán nem nyeretlen, csenevész bazseválás az UB. Sőt nagyon nem.

Nekem a lemez hallgatása közben valamiért többször is a nemrég Svájcban beüzemelt részecskegyorsító jutott eszembe, a leírások alapján ott feltételezem, hogy ilyen mértékben szabadulnak (f)el az energiák.

A nyitó "Heroes Of Our Time" intenzitása alatt kicsit aggódtam is, hiszen az agyahagyott szólópárbajra már annyira összesűrűsödött az anyag, hogy komolyan aggódtam, esetleg fekete lyuk keletkezik és elnyel engem blogostól, mindenestől. Ezt megúsztam, így a továbbiakban már semmi nem gátolt meg abban, hogy az Inhuman Rampage után három évvel ismét megtapasztaljam a fémsárkány nagyívű kórus, ének- és szólótémáiban megmutatkozó erejét.

A Dragonforce esetében már azt is meglepetésként kell elkönyvelni, ha a sebesség nem egy lemezhossznyi ideig présel bele bennünket a székbe, ebben a tekintetben pedig van változás, nem is kevés. A száguldást nemcsak a számok közben oldják itt-ott, hangulatos, lassabb pillanatok, de a lemez közepén két nóta erejéig, (ortodox "sárkányosok" ne sírjatok, - majdnem negyedóráig!) látványosan lassul a tempó. A himnikus "The Last Journey Home" talán éppen ezért a legnagyobb kedvencem, bár a speedelés ellen sem vettem föl az idén a védőoltást, így az sem zavar.

Az összes rokonszenvem mellett azért érteni, sőt megérteni vélem én az ellentábor kritikus hangját is. Ha köteleznének egy Inhuman/Beatdown kúrára, amit egy dózisban, egyszerre, megszakítás nélkül kellene felvennem, a végére szinte biztosan ön- és közveszélyessé válnék. Tömény, hosszútávon megterhelő lehet a nem edzett szervezetnek, a Dragonforce hanghalmozós, gyomrozós, effektezett zenei világa.

Túrisas