Kiadó:
Mascot

Honlapok:
www.vinniemoore.com
myspace.com/vinniemoore

Zenészek:

Van Romaine - dobok
John "J.D." DeServio - bőgő
Tim Lehner - billentyűk

Vinnie Moore az első nagy neo-klasszikus shredder generáció (pl. Yngwie Malmsteen, Tony MacAlpine) tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett "Mind's Eye" (1987) és "Time Odyssey" (1988) című lemezeivel. Megfordult már a Vicious Rumours-ban ("Soldiers Of The Night", 1985; ekkor még csak 20 éves volt) és Alice Cooper mellett (a "Hey Stoopid" albumon olyan gitárosokkal, mint Joe Satriani, Steve Vai és Slash), manapság az UFO-ban vitézkedik. Érdemes is a legendás angol öregfiúk 2005-ös koncert DVD-jét megtekinteni (Showtime); kegyetlen nagyot teker pl. a "Lights Out"-ban! (www.youtube.com/watch) Egyébként 2007 óta Dean gitáron játszik, nekem nem túl szimpatikus, kicsit nyers hangzással. Na ennyit az életrajzi adatokról.

Pályatársaihoz képest nem túl termékeny szerző, hiszen közel negyed évszázad alatt a "To The Core" még csak a hetedik stúdió album. Azt kell mondjam, mióta a nagy neo-klasszikus éra befülledt, VM pályája az útkeresés jegyében telt (telik), és a régi stílusnak egyre kevesebb nyoma fedezhető föl. Minden technikai cizelláltsága ellenére, valahogy nem akar sajátos, érdekes arcot ölteni, önfeledtnek mutatkozni ez a játék. Én utoljára a "Maze" kicsit progresszívebb hangvételére, néhány jól sikerült nótájára figyeltem föl.

Az új album már csillagászatilag is jelentős távolságban van az egykori durván tupírozott, neo-klasszikus gitárhőstől. Itt egy lassabb, kevésbé metálos, inkább jazz-be, olykor funky-ba hajló Vinnie Moore-ral találkozunk. Lehet, kérem szépen, megmosolyogni a '80-as évek viccesen öltözött, pufi hajú shredder-jeit, magamutogató hangszeres villongásaikat, de azt nehéz lenne elvitatni, hogy a velük való összehasonlításban a 20 évvel későbbi önmaguk csak szürke eminenciás.

A "To The Core"-nak igen jót tett volna egy löket a '80-as évek életigenlő, vérbő, talán kicsit naiv beállítottságából (pl. ahogy a "Saved By A Miracle" nótából lejön), csakúgy mint mondjuk Tony MacAlpine fergeteges billentyűszólóiból (Tim Lehner közreműködése max. jelzésértékű). A "Fly" kifejezetten ígéretes, dallamos kezdés, ezután jönnek még keleties motívumok, arabos ritmus (Transcendence), jazzes belassulás (Soul Caravan), valamint két kellemes kis ballada (Over My Head, Into The Sunset). De ezzel ki is fújt. Másra többszöri hallgatás után sem emlékszem.

Tartuffe