A "Believe" egy húszéves Savatage nóta. Minden idők legjobb metal balladái között volt, van és lesz is. Eddig a kutya sem volt rá kíváncsi, most az Egyesült Államok legnagyobb, teltházas sportcsarnokaiban fog felhangzani, nem akármilyen fény- és pirotechnikával megtámogatva. Beért volna a "Believe" az elmúlt években? - Francokat! Megértették végre az emberek a Savatage zsenialitását? - Lószart, Mama! De akkor mi történt?

A Savatage ezerszeres hígításban, bevonva túlcukrozott, fahéjas karácsonyi hangulattal, és mindenki által már legalább egyszer hallott és belül a hippokampuszban elraktározot klasszikus zenei frázisok felidézésével, Trans-Siberian Orchestra néven utat talált az amerikaiakhoz. (Most azt hagyjuk, hogy mennyire felszínesek és bugyuták odaát szegénykék, helyette nézzünk szét a hazai karácsonyi lemez kínálaton, és tartsunk mély önvizsgálatot!)

A banda a délszláv háború embertelenségéről írt rockoperájának (Dead Winter Dead) egyik tétele (Mozart And Madness) nyitotta meg egyébként számukra a kaput a mainstream felé. A – szó se róla - zseniális felismerés lényege az volt, hogy ha a történet egyik marginális zenei momentumát fő csapásiránnyá teszik, akár még be is jöhet a népeknek. Talált, süllyedt. Ehhez persze, mondom, kellett a karácsony jó értelemben vett szentimentalizmusa és a klasszikus zene csontig visszametszett, szájbarágó megjelenítése is (ahogy pl. a lemeznyitó Verdi tétel /Dies Irae/ ki lett herélve, az elszomorító. Úgy aránylik egymáshoz a TSO és az igazi darab, mint egy szilveszteri kis zöld petárda a hirosimai kataklizmához), steril hangzású, a metal-t csak szőrmentén, finoman láttató gitárokkal.

Aztán, mivel mégiscsak szőröstökű, lóhajú rockerekről van szó, ráadásul beindult a szekér, el-elhagyták a karácsonyt (Beethoven's Last Night), mára pedig már lazán előhúznak akár egy-egy Savatage klasszikust is, hogy csőbehúzott jenkik szeme közé vágják: Nesztek, metal, egyétek! Azok meg könnyeikkel küzdve, párás szemmel hallgatják azt, amit eddig is bármikor meghallgathattak volna.  Na, szóval ennyit a "Believe" nótáról, de ne vegyétek ám panasznak, módfelett örülök neki!

A "Night Castle" tehát ismételten nem kimondottan karácsonyi album, noha ugyanúgy műanyag, érzelmekre ható, hatásvadász, dagályos, mint eddig, telis-tele klasszikus zenei adaptációkkal, és neves vendégekkel. Viszont a maga kiszámított, lebutított módján ez is profi, ráadásul mára bármikor jöhet szembe a TSO lemezeken, egy-egy klasszikus, himnikus Savatage dal, vagy dalrészlet. Halleluja!
Az extra hosszúságú anyag ugyan most próbára tette a türelmem, változás érdemben nincs, de nem is indokolja ezt tulajdonképpen semmi az égvilágon. Siker van "coast to coast", zsé szarásig, Oliva mester maga mondta nemrég (miután 50 embernek énekelték a "Believe" nótát a Diesel-ben…), hogy csupán pirotechnikára annyit költenek, amennyit Ő is csak nehezen tud elképzelni. Több szereposztásban turnézzák a produkcióval rommá az Államokat, szóval miért is változnának? Nekem az első két TSO-album bőven elég a közelgő ünnepkörre, de ha lesz végre egy nagyszabású koncert DVD, azt úgy megveszem, hogy Ti olyat még nem láttatok!

Túrisas