Kiadó:
Lion Music

Honlap:
myspace.com/acaciaavenuetheband

Az angolszász kultúrkörben nem ismerős zenehallgatók számára jelzem, hogy az Akácos fasor (Acacia Avenue) elnevezés egy átlagos, középosztálybeliek által lakott tipikus külvárosi utcára utal. Hogy miért éppen ezt a nevet választotta a dán gitárhős, Torben Enevoldsen új projektje számára, nem egészen világos. Torben barátunk az instrumentális gitárzenéket is gyakran fölkaroló Lion Music kiadó egyik üdvöskéje, akinek ezt megelőzően már 3 szólólemeze jelent meg, de neve ismerős lehet olyan progresszív beütésű power metal bandák kapcsán is, mint a Section A vagy a Fatal Force.

Az éppen harmadik lemezzel előrukkolni készülő Section A nálam gyakran pörög (főleg a gyakorlatilag hibátlan első lemez), s ebben nagy szerepe van Andy Engberg énekesnek, aki Nils Patrik Johansson előtt a Lion’s Share-ben ordibált. Sajnos a nem kevésbé tehetséges Mats Levén-nel megjelent Fatal Force már sokkal kevésbé volt meggyőző. Lényeg a lényeg: Torben eddig inkább a keményebb műfajban vitézkedett, s ehhez illik is azonnal fölismerhető, némileg darabos stílusa.

Pont ezért meglepő számomra, hogy az AA-val most idegen vizekre evezett, méghozzá olyan vizekre, ahol a Toto, a Journey, a Fair Warning vagy a TNT az úr. Több énekest is meghívott vendégszereplésre: olyan nevekkel találkozunk a lemezen, mint Tony Mills (TNT, Shy), Geir Rönning (Radioactive, Prisoner), Torben Lysholm (Pangea, Mysterell) és Lars Säfsund (W.O.A.), de két számot a gitáros-zeneszerző maga énekelt föl (Jamie’s In Love, Let Go) – megjegyzem: nem is rosszul.

A lemez hivatalosan csak 2010. január 10-én jelenik meg, így nem érhet az a vád, hogy nem szóltam előre. Az AOR és az inkább soft, mint hard rock határozottan föléledni látszik, s ennek a furcsa folyamatnak nem elhanyagolható jelensége az AA. Simán oda lehet tenni pl. az új Hartmann vagy a nemrég megjelent svéd Constantia mellé. Egy kicsit talán rosszmájúan azért megjegyzem, hogy kísérletezni fontos dolog, de ehhez a stílushoz pl. Andy Malecek (Fair Warning, Last Autumn’s Dream) lényegesen könnyedebb, folyékonyabb játéka illik igazán. Sajnos akármilyen új életerőket is szív mostanában magába ez az alapvetően rádióbarát műfaj, mifelénk továbbra sem fognak ilyen zenék szólni az éterben.

Tartuffe