Mit is ír a netes sajtó? "A 'Days of Defiance' egy hajszálnyival gyengébb lett, mint elődei" ... "A Days Of Defiance voltaképp kiváló lemez; egyetlen hibája, hogy a The Premonition után jelent meg, és minden igyekezete ellenére is belesápad az összehasonlításba" ... "Sajnos a The Premonition fényévekkel jobban sikerült."

Ki kellene osztani néhány körmöst a felelőtlen kritikusoknak (Tartuffe!), félrevezetik a tűkön ülő fanokat, akik a netes süketelések okán esetleg nem gyűjtik be a lemezt. A fészkes fekete fenét lett gyengébb! Hosszabb lett, a maga 13 dalával, amely közül ha a "Kill In The Name Of Love" önhibájából kifolyólag be is jelentkezik töltelékstátuszra, marad egy tucat gyilkos, európai stílusú, tradicionális heavy metal nóta, újra egy igazi perzselő Tűzszél-tüzér füzér.

Szerencsére a feldolgozásokat a hosszabb lemez ellenére is a bónuszok közé űzték, most nem rondít bele a "Breaking The Law" a lemez tudatos szerkesztettségébe úgy, mint ahogy legutóbb a Premonition albumon a "mániákus" Flashdance sláger. Ha úgy tetszik, vállaljuk: klisék és panelek továbbra is, de ez úgy variálva és hangszeres felsőbbrendűséggel megerősítve, hogy a végeredmény mégis friss és harapós. Arról nem beszélve, hogy a mezőny messze lemaradva és légszomjjal küzdve, ezúttal is csak öt hátat lát lassan beleveszni a horizontba. 

Karamitroudis főnök úr tudatosan építette fel karrierjét; nem véletlen, hogy oda jutott, ahová minden minden fiatal rockgitáros szeretne: Ozzy mellé. Ez a csúcs, innen nincs tovább, mindez egyben a halhatatlanság záloga. Gus G. immáron akkor is a rocktörténelem része, ha holnaptól a Firewind sramli-feldolgozásokkal haknizik majd bajor sörfesztiválokon (nem sanszos). Éppen ezen tudatosság miatt lehetetlenség azt feltételezni, hogy Gus erőltette volna lemez megjelenését, ha nem érzi a nótákat erősebbnek, de legalábbis egyenértékűnek a "The Premonition" dalaival. Tudta ő, hogy ezúttal olyanok is meghallgatják majd az albumot, akik eddig a klasszikus európai heavy metal környékén sem jártak soha. Ilyen helyzetben, egy tudatosan, fokról-fokra építkező zenész nem követ el olyan hibát, hogy az Ozzy-meló elfoglaltságával indokolva elgáncsolja saját gyermekét a továbbhaladásban.

Most pedig, hogy a DOD minőségi garanciáit kellőképpen, objektív tényeket felsorakoztatva, cáfolhatatlanul alátámasztottam, sőt a lemez kiválóságát reductio ad absurdum, vagyis a lehetetlenre való visszavezetés módszerével tudományosan is bebizonyítottam, uccu, osonás a bótba és meglássátok, beszartok, az új Firewind szétrúgja a seggeteket!

Túrisas