Kiadó:
Big3 Records

Honlap:
www.stryper.com
myspace.com/stryper

"Ó, én imádom a Styper-t. Anyám harmadik férje prédikátor volt, akkoriban sokat hallgattam." Larry the Cable Guy aranyköpésének ez a parafrázisa jutott eszembe, amikor neszét vettem, hogy a "Csíkosak" tribute lemezt készülnek megjelentetni, amelyen azok munkássága előtt hajtanak főt, akik anno nagy hatást gyakoroltak rájuk. Azért olyan nagyon nem vártam az albumot, mert egyre inkább fárasztanak a kártékony baktériumok módjára szaporodó ötlettelen, kényszeredett zenei tisztelgések. Nálam mindössze három telitalálatos tribute-ot jegyeznek: a "Working Man" Rush földolgozásait (1996), Yngwie "Inspiration"-jét (1996), és a "Viva Carlos!" Santana tribute-ot (2006).

Már a dalok listája sem hozott lázba, mert gyakorlatilag itt is az unásig ismételt, szinte "kötelező" darabok kerültek kiválasztásra: Kansas "Carry On My Wayward Son", Deep Purple "Highway Star", Led Zeppelin "Immigrant Song", Judas Priest "Breaking The Law", és így tovább. Az egyetlen meglepetés - figyelembe véve a Stryper világnézeti elkötelezettségét - a Black Sabbath "Heaven And Hell" című örökérvényű klasszikusa, ami egyrészt igen furcsán - ugyanakkor elég meggyőzően - hangzik Michael Sweet tolmácsolásában, másrészt azt a régóta hangoztatott véleményemet támasztja alá, hogy aki figyelmesen elolvassa a nóta szövegét, nem gondolhatja komolyan a sajnos széles körben elterjedt "sátánista himnusz" minősítést.

A Stryper-ben csak ragyogó zenészek vannak, így a dalok előadásába persze nem lehet belekötni, legföljebb a kiválasztásra lehet panasz, illetve arra, hogy az égvilágon semmit sem tesznek hozzá az eredeti dalokhoz. Ez így szerintem legföljebb fanatikus "csíkos" rajongóknak értékelhető, akik attól is elalélnak, ha megszereznek egy rossz minőségű diktafonos fölvételt, amelyen Michael Sweet az "Old MacDonald Had A Farm"-ot dúdolja a zuhany alatt. A mélypont alighanem az Iron Maiden "The Trooper"-je, ami majdnem Bruce Dickinson kiherélésével egyenértékű gaztettnek tűnik.

Élőben nyilván meghallgatnám egyik-másik földolgozást, beleágyazva egy kiadós Stryper műsorba, de ez így menthetetlenül a "köszi, de nem, köszi" kategóriába sorolódik. Megy is a levesbe, kivéve a "God" című saját bónusz nótát, ami a tribute-olás azon szimpatikus fölfogását képviseli, mely szerint saját dalokat kell írni, de egy az egyben a kiválasztott előadó stílusában. Lett is belőle egy jó kis Iron Majdnem szám.

Tartuffe