Kiadó:
Frontiers

Honlap:
www.joelynnturner.com

 

Nos, kedves gyerekek, üljetek ide körém! Ma este Linquito bácsi mesél nektek. Hej, bizony sok víz lefolyt a Hudson folyón, mióta én a színpadon állok! Tudjátok, én ott születtem New Jersey-ben, a folyóparthoz közel, 61 évvel ezelőtt. Gyerekként harmonikázni tanultam, később fogtam csak gitárt a kezembe, így aztán nem is lett belőlem igazi gitárhős, de az akkordok mennek! Meg a beállások. Hú, hogy feszítettem az első gitárommal! Aztán később rájöttem, hogy egész jó hangom van, és talán többre vihetem énekesként, mint sokadrangú gitárnyűvőként. Összeálltam hát egy Rick Blakemore nevű bácsival. Persze akkoriban még nem volt bácsi, jó kiállású fiatal gyerek volt, és az én kackiás bajuszomra is buktak a csajok. Buliztunk reggeltől estig, dőlt a pia, dőltek a csajok is, csak a lé nem dőlt úgy, ahogy szerettük volna. Aztán amikor a felszerelésünket is ellopták, feloszlottunk. Lecseréltem hát pár betűt a gitárosomban, és most már Ritchie Blackmore oldalán nyomtam, mint a P. Mobil, hogy: "Sokáig éljen a rock and roll!"

 

Az volt életem legszebb korszaka! De amikor véget ért, nem tudtam mit kezdeni magammal. Szerencsére - a hírnevemnek hála - hívtak mindenhová vokálozni, igazi vokálpatrióta lettem, és többet kerestem háttérénekléssel, mint más szólóban. Megvolt Cher és Michael Bolton egyaránt, Bonnie Tyler és John Waite, Lita Ford és Billy Joel, nem válogattam a felkérések között. Aztán amikor az a Ritchie fiú másodszor is pofára ejtett és Iant vette vissza a helyemre a Bíborszél zenekarba, úgy döntöttem, hogy megmutatom, mit is vesztett. Szólólemezeket készítettem, sikeresek is voltak, de a koncerteken mindenki csak a Szivárványt akarta hallani. Szerencsére nem a szőrös lábú kismacskát (létezett egy Szivárvány együttes nevű mulatósrock zenekar Újvidéken) kérték, hanem a Fényszóró kölyköt, meg a Halálkatlan sofőrjét.

 

Aztán egyszer egy Dennis Ward nevű bácsinak az az ötlete támadt, hogy a korai, ki nem adott felvételeimből (a "Rescue You" utáni időszakból) szedjünk össze párat, írnak hozzá még néhányat és kiadják Napvihar néven. Még ilyen hülye ötletet! Aztán bejött. Sikere lett. Még a Vén Helén is lemásolta, ők is a régi demóikból csináltak új lemezt! Így most Ward bácsi új ötlettel állt elő: vegyük elő a régi Michael Bolton és Cher számokat, amiken háttérvokáloztam, erőszakoljuk meg őket (nem Chert, ahhoz ma már nem lenne gusztusom, csak a dalokat) és csináljunk egy nosztalgiázgató, öreguras lemezt. Mondtam neki: Nézz rám, még most is feszes a seggemen a bőrgatyó, (igaz, két számmal nagyobb), a hangom is a régi, a ráncaimat meg kivasaltattam, ki a pöcsöm akar öreguras lemezt csinálni?

 

Szóval, megint csak összeültek páran, hogy dalokat írjanak nekem, eljöttek a Martin fivérek (Vega, Khymera), Soren Kronkvist (Crash the System), és Daniel Palmqvist (Xorigin, The Murder Of My Sweet), összeütöttünk egy fél lemezre valót, mellé tettünk 4 régi Michael Bolton számot (kettőt saját magának, kettőt pedig Chernek írt) és kész az új lemez. A készítés így valóban öreguras volt, de a végeredmény nem az. Az új dalok igazán sziporkázóak, időnként újra Szivárványszínben úsznak (Never Give Up, The Higher You Rise), vagy csak én érzem annak? Lehet, inkább csak a kék-sárga dominál? Ezek a svéd fiúk annyira uralják manapság a melodikus rockot. De legalább tudnak zenét írni. Meg a Vegák. Én ugyan húsevő vagyok, de a zenében megtaláltuk a közös nevezőt. Csak ne lopnának olyan nyilvánvalóan. A saját lemezükre egy az egyben lekoppintották a Gotthard "Anytime Anywhere"-jét, most meg nekem írtak egy dalt, amiről kb. 10 másodperc után kiderül, hogy a Bon Jovi "She Don't Know Me"-je is sokat forgott a lejátszójukban. A Bolton számok meg olyanok, amilyenek. Az ilyenek miatt ragadt rá annak idején az AOR-ra a NYÁL fordítás. És nem lettek mások a dalok attól sem, hogy a Pink Cream 69 gitárosa, Uwe Reitenauer nyomja alá az icipicit keményebb riffeket.

 

Valami kritikus azt írta, hogy ha a Rage dolgozná fel Chert, az ütős lenne, de az én közvetítésemmel ugyanolyan langyosak ezek a dalok, mint annak idején. Hát igen, a "Michael Bolton, rontom-bontom" nem hangzik olyan keményen, mint ha azt mondom, hogy "az a kib@szott heavy metal". De hát az én számból ilyen csúnyaságokat ne is várjatok! Mára vége a mesének. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket és gyűjtsétek a pénzt a február 24-i megjelenésre!

 

 

CsiGabiGa