Lassan a végéhez közeledik a Metallica 2023-as albumának (72 Seasons) két éves turnéja. Tavaly négy, idén öt koncertet hirdettek meg Európában, a többit Amerikában. Minden városban két koncert - "no repeat weekend" - két különböző setlist, két különböző előzenekar. A sajátestés koncertek mellett kisebb-nagyobb fesztiválok is befutottak.

Néztem ma egy felvételt a múlt heti bostoni estéről és elöntöttek az utóbbi évek koncertélményei. Hallottam már vérbeli rajongótól, hogy nem is érti, miért akar mindenki a küzdőtérre menni: nyomorogni, órákat állni, el sem mozdulni a viszonylag elérhető legjobb helyről. Helyette a kényelmes, fix ülőhelyre nem kell sietni, tolongani, szuper a látvány, a hang is (hát ez azért nem igaz teljesen) és az estét kényelmesen sörözve el lehet tölteni a szomszédokkal, akikről nem tudni, csak ülnek vagy tombolnak-e majd melletted . Alacsony, törékeny nőként nekem fel sem merült, hogy valaha állóhelyre menjek.

Hogyan tud ez az együttes 43 év után is megújulni, és még mindig rajongók százezreit magával vinni? Mindig van valami meglepő hír a bandáról, érdekes esemény, film, verseny, ami megmozgatja az embereket. Most már a kamaszok is felismerik a "Master of Puppets" dallamát. Manapság rengeteg videóval van tele a média, a személyzetet (staff) is megismerhetjük. Minden korosztályban a koncerteken csajok tömkelegei visítoznak és sírnak: "I love you, James!" De a férfiak is rendesen rajonganak, harcolnak az első sorokért, a legjobb videókért. James utálja a sok telefont, és tényleg nézzünk már meg egy '94-es felvételt, és hasonlítsuk össze a maival! Hát valóban gáz! Mindenki a telefonnal pózol a mikrofon előtt álló Jamesszel és vigyorogva mutogatja a metálvilláit, ahelyett hogy tombolna. Ez a metál isten manapság már visszafogottabban, de még mindig a középpontban van. Sokak meglátása szerint a rajongókkal való bratyizás visszaszorulása mögött az új barátnő szelleme van.

Az én első Metallica koncertélményem 2017-ben volt Koppenhágában. Akkor az újítás az volt, hogy a stadion közepére építették fel a színpadot és a rajongók körben álltak. A színpad felett led dobozokat lógattak le és azon mentek a zenéhez igazított képek. Ezt 2018-ban Budapesten is láthattuk. Mindkét koncerten ülőhelyünk volt. Az előbbit végigálltuk, mert ahogy bejöttek, mindenki elkezdett kiabálni és ujjongani, aztán pedig végigugrálni az estét. A Budapestin nagyon szolidan szórakoztunk a szomszédokkal, és még kényelmesen lehetett FB élőt is közvetíteni a hang silány minősége mellett. 2019-ben a barátommal kitaláltuk, hogy menjünk együtt Bécsbe. Ő nagyon gyakorlott koncertező, évek óta járja a fesztiválokat, ezért csak kiemelt állóhely jött számításba. Mondta: "Ne aggódj, nem lesz gond, biztonságos. Mindenki nagyon kulturált, nem szokott ebben a szektorban baj lenni." Iszogattunk a büféknél, többször körbejártuk a stadiont, már az előzenekar is rákezdett, de még mindig nem táboroztunk le. Aztán kényelmesen bekerültünk kb. a tizenötödik sorba. Mikor elindult a koncert, én voltam az, aki nem bírt magával, és erőlködtem, hogy menjünk előre, ameddig csak lehet. Minél közelebb. Igaza volt a barátomnak, tényleg nem volt gond, és ez egy életre szóló első igazi koncertélmény lett a hatodik sorból.

A 2022-es prágai buliba már egyedül mentem. Úgy voltam vele, hogy ez nekem voltaképp egy zarándokút lesz. Kiemelt állóhely, buszos utazás. Vettem egy italt, és már 16:00-kor beálltam előre, amennyire csak lehetett a színpad bal oldalán. Baromi meleg volt. Elterveztem, hogy el sem mozdulok, és végigtombolom az estét. Öt előzenekar volt a fesztiválon a Metallica előtt. A FFDP lement, és az színpadrendezés közben sikerült előre törnöm egészen a harmadik sorig. Addigra már a sok ácsorgástól és pácolódástól a tömegben úgy bedagadt a lábam, hogy egyre nehezebben mozogtam. Aztán jött a második sor, és az utolsó számnál szerencsémre bekéredzkedtem az első sorba, így végre megéreztem, milyen az, amikor a korlátot szorongatják a rajongók.

Szóval visszatérve a mostani turnéra. Az új díszlet egy nagy körszínpad. Körülötte 8 baromi magas állvány, rajtuk a kivetítők. A színpad közepén a híres snake pit, ahová a kb. 60.000 ember közül csak a kiváltságosak kerülhetnek be. Na jó, nem. Nem csak nyerni, hanem venni is lehet jegyet. A "vikingek" érdekes módon minden koncerten bekerülnek. Többfajta "fejlesztett tapasztalat" élmény van a koncertekre, ki mit tud megfizetni: a háttérkiállítástól és ajándékposztertől kezdve a bandával való fotózkodásig. Létezik a régi black ticket is, aminek birtokában minden saját estés koncertre early entryvel bemehetsz. Azt hiszed így tuti megvan az első sor, de még mindig lehet izgulni, mert ki tudja, a másik csomagos ajánlatot mennyien vették meg, őket hamarabb engedik be fél órával. Ha sima állójegyed van, mire beérsz a 16:00-os kapunyitással már az első három sor tele van. Masszívan állnak, ülnek a csapatok.

2023-ban is egyedül mentem Amsterdamba, az első este szuperül telt. Összebarátkoztam két holland sráccal akik kedvesek voltak és vigyáztak rám. A második este már zúzósabb volt. Nem volt senki ismerős, próbáltam beljebb kerülni a mikrofon irányába, de nem voltak kedvesek az emberek. Aztán mentem egy kört és megkértem egy srácot, engedjen már előrébb, mert megtudtam, hogy ott vannak a magyar ismerőseim az első sorban (tényleg így volt), de nem. Elkezdett kiabálni: "Órák óta itt állunk, itt vagyunk, együtt a család, és nem engedlek át!". Aztán amikor elkezdődött a koncert, keményen elindult a tömeg és ők vinnyogva elmenekültek, mert az asszony nem bírta a tolongást. Így egy picit előrébb kerülhettem. De aztán a negyedik sorban beragadtam egy 2 méter magas srác mögé. Nem láttam semmit, és alig kaptam levegőt. A "Battery"-nél már nagyon zúzott a tömeg, és a mozgás préselte előre a korlátra az embereket. A srác viszonzásul a hátsójával visszabökdösött. Persze én voltam mögötte és én kaptam folyamatosan. Ekkor már kiabáltam neki, hogy hagyja abba, ennek semmi értelme. Aztán látta, hogy bajban vagyok és eléje engedett. Kicsit fellélegeztem. Volt ott minden mellettem. Láb a fejem fölött, ájulás, esés, kidobás, félelem, hogy én is a földre kerülök. Akkor megfogadtam, hogy nem megyek soha többet állóhelyre, csak biztonságos ülőhelyre.

2024-ben nézegettem az időpontokat, nem utazok sehová. Minden helyszín messze van, drága a szállás és egyéb kifogások. Aztán kiderült, hogy a legközelebbi fesztiválra van buszos szervezés. Csak elmentem. Június 1., Bécs, Golden Circle. De még milyen jó, hogy ezt a jegyet választottam! Botrányos szervezés, parkolás, órákig sorban állás. Mi ebből bent nem érzékeltünk semmit. Szeszélyes időjárással indult a délután és csodával ért véget az este. Már egy ideje a színpad végén a snake pit bejárata mellett ácsorogtam és néztem a kiváltságos fejeket, akik besétálnak oda. Mi kellene nekem ahhoz, hogy én is bejussak? - ezen tanakodtam. Aztán egyszer elindultam én is befelé, mikor láttam, hogy lecserélték az ellenőrt egy látszólag hozzá nem értő - milyen karszalagot is kell nézni? - emberre. De végül berezeltem és visszafordultam. Aztán csak sikerült a csoda. Barátnőm backstage ismeretsége révén egyszer csak ott állt előttem egy másik "isten" és ráragasztotta a kezemre a szép színes snake pit szalagot. Mi van?! Már robogtunk is befelé. A FFDP-ot már bentről néztük. El sem hiszem. Van hely, nincs tolongás, nincs veszély, mindenki mosolyog, a színpad egy karnyújtásnyira. Kár, hogy nem vagyok 15 cm-el magasabb, akkor még pacsizni is tudnék a tagokkal. Pont a színpadi kifutó közepén álltunk a fal mellett. Kiderült, a mellettünk álló srácokkal 30 km-re lakunk egymástól. Jót buliztunk, tele élményekkel, vidáman, pár pengetővel tértünk haza.

Aztán adódott még egy nem tervezett lehetőség. Egy srác árulta a jegyét akciósan a júliusi koppenhágás koncertekre. A csillagok állása is azt mutatta, hogy erre el kell menni. Ajándék áron találtam repjegyet és szállást is 6 perc sétára a stadiontól. Erre a hétvégére mondom azt, hogy ennél már több meglepetés nem is érhet ebben a témában (aztán ki tudja mit hoz a jövő). Bejutottam mindkét alkalommal a pitbe, kaptam pengetőket, pacsiztam kétszer Robbal és még James egyik gitárját is a kezembe vehettem.

Első este nem nyomultam előre. Ez a körszínpados pit sokkal nagyobb mint a fesztiválos. Rengeteg ember van bent, sok a gyerek is. Jó taktika a technikusok pultjai köré helyezkedni, vagy a mikrofonok mellé. Két magyar fickóval töltöttem el az estét, és még megcsodálhattuk James újdonsült barátnőjét is, aki mögöttünk állt. A második estén már kicsit jobban helyezkedtem, a második sorban. Beszédbe elegyedtem egy helyi fickóval, akinek ez a 124. koncertje volt. OMG, ő méltán viseli a legacy member címet, és első körben juthat hozzá a jegyekhez. Aztán szemeztem a biztonsági őrrel, és a még egy félembernyi helyre bepréseltem magam mellé. Összehúzódtak a jobb oldalamon a lengyel srácok is. A színpad az orromig ért, pont James pultjával szemben voltam. Az az érzés! Ott állsz, csak kapkodod a fejed jobbra-balra. Repkednek a lángok meg a kamerák. Egyszer csak az orrod előtt kijön egy dobszerkó a színpad alól és már ott játszanak előtted mind a négyen. Látod a cipőjét, megfogod a kezét, rád csöpög az izzadsága és még a lábát is megsimogathatod. James a "Ktulu"-nál megállt a színpad másik oldalán, pont velem szemben. Megfordult és elindult felém. Éppen kameráztam és lecsúszott a kezem az izgatottságtól. Még rám is nézett, mintha mosolygott is volna, és ahogy ez a metál isten megállt pont felettem, én csak felnéztem rá, s mintha egy örökkévalóságig tartott volna az a pillanat! Szóval ez az élmény felejthetetlen volt. Csak ámuldoztam, és átfutott a fejemben, hogy nekem is kellene egy szelfit lőni, de még csak esélyem sem volt, annyit bénáztam a telefonnal. Aztán elindult, és bevallom, ekkor én is beálltam az "I love you, Jamest"-t visítozók táborába.

Még elcsípheted idén őket az USÁ-ban és Mexikóban. Egy kis ízelítő az említett új, 360 fokos felvétellel.

Ági