TOP 15 (2012) – Kotta

2012 top 15 kép.jpg
Az össznépi betegre zabálás alatt nem volt egyszerű nekiülni az írásnak, végül csak megembereltem magamat. Ráadásul a sorrend összeállítása is mintha nehezebben ment volna, mint eddig bármikor. Ami egyrészt az igazán kiemelkedő alkotások hiányára, másrészt az átlagos színvonal magas voltára utal. Lehet az is, hogy csak elteltem a jóval, és már meg sem lepődöm igazán, de tény, hogy az a másik harminc album, amit a listáról lehagyni kényszerültem, gyakorlatilag éppen olyan színvonalas, mint ez a tizenhat (merthogy megint csaltam egy kicsit...). Mindegy, ma éppen ezek lettek a nyerők.

1. Circus Maximus: Nine

A norvégok tulajdonképpen ficakból megugrották a velük szemben támasztott komoly elvárások lécét. A Tartuffe által említett – jövőbeni GDP biztosítása érdekében – munkaerő-újratermelésre tett erőfeszítések (gy. k. családalapítás, gyereknemzés) közepette csak összedobtak egy nagyon érett, végletekig letisztult albumot. A Circus Maximus átment Rush-ba, és tudod mit? Piszok jól áll nekik.

2. Affector: Harmagedon

Nagyon nagy zenélés folyik ezen a lemezen. Hibátlan, régi-sulis progresszív metal a játék neve, amit ennél magasabb szinten nem igazán lehet tolni. Szerintem.

3. Suspyre: Suspyre

Fix egyes, hogy elfogult vagyok velük szemben, de vállalom. Valószínűleg Barton énekteljesítménye az, ami a hasonszőrű bandák közül éppen őket emeli be nálam a topligába. Intelligens, Symphony X – Dream Theater közeli muzsika, mély és összetett, súlyos, mégis felemelő.

4. Heart Of Cygnus: The Voyage Of Jonas

A másik zenekar, melynek különleges helye van a szívem egyik csücskében. Mit tegyek, ha engem megfog ez a fajta vintage rock? Minden benne van, amin felnőttem, Iron Maidentől a Rush-ig a progresszív rockon át..

5. Blessed By A Broken Heart: Feel The Power

Babie-metal, ja. Ki a francot érdekel, ha kábé az egyetlen csapat, akik valami újat tudtak mutatni 2012-ben? Modernizálták a stadion rockot, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy jó dalokat írnak, nagy refrénekkel és hatalmas gitárszólókkal, amit nagyon lendületesen játszanak. Hibái ellenére is itt a helye.

6. Sacred Dominion: The Inside

Őket is a nosztalgia-faktor repítette fel erre a listára, mert hiányzik nagyon az a melodikus-progos US-power, amit a Queensryche már képtelen prezentálni. Még szerencse, hogy van más, aki betölti ezt az űrt.

7. Galahad: Battle Scars

Az év meglepetése, mert – beismerem – korábban nem hallottam róluk. Pedig nem egy csikó-csapat, mégis nagyon frissen, fiatalosan nyomják a progresszív rockot.

8. Accept: Stalingrad

"Te is öreg iszapszemű vagy? Nekem megfájdult a nyakam a headbangtől, és persze zokogtam a dallamfaragó szólók alatt." Garaelnél jobban magam sem tudnám megfogalmazni, bizony, a "Blood Of The Nations" után újra megcsinálták a tutit. Csuklóból.

9. Van Halen: A Different Kind Of Truth

Azt kaptam, amit vártam. Őszintén szólva lekakilom, hogy mikor íródtak a számok, és hogy a fikázók szerint a "Tattoo" nem sláger (akkor mégis mi?). Az a lényeg, hogy a Van Halen tesók újra bazseválnak, ráadásul Roth-al együtt, és szerencsére nem csinálnak magukból akkora hülyét, mint az agyér-elmeszesedésben szenvedő letűnt kortársak némelyike, lásd Malmsteen, Tate, stb.

10. Overkill: The Electric Age

Blitzék annyival dinamikusabban és izgalmasabban játsszák a thrash-t, mint bárki más a mai mezőnyben, hogy úgy döntöttem, megérdemelnek egy előkelő helyet ezen a listán. Már az "Ironbound" se volt piskóta, de ez még dögösebb, picit modernebb, enyhén groove-os, ugyanakkor eléggé old-school ahhoz, hogy megdobogtasson minden olyan szívet, amely a '80-as években volt fiatal.

11. Maestrick: Unpuzzle

Brazil ujjgyakorlat, fiatalos erőfitogtatás, Dream Theater és minden más, ami belefér. Dzsessz-konzis suttyók mókolása a rockzenével fíling, ami elsőre nagyképűnek tűnhet, sőt, másodikra is. A következő munkájuk full extrás lesz - az az érzésem, ez csak amolyan felvezető ahhoz, de még így is...

12. Arjen A. Lucassen: Lost In The New Real

Most már biztos, hogy zseni a faszi, mert a Tesco gazdaságos zenekar (ő, saját maga, Anthony, Arjen és Lucassen), és az ebből következő egysíkú, jellegtelen ének ellenére is hallgattatja magát ez az anyag. Pink Floyd-os hangulatok, túlcsorduló zeneiség, szép gitárszólók, elektromos kütyük, miegymás. Korántsem átlagos, mégis felettébb kellemes.

13. Diablo Swing Orchestra: Pandora's Pinata

Kijárt már egy életmű díj a világ egyik leghibbantabb zenekarának. Nem csak azért, mert egyedülállóan eredeti, amit csinálnak, hanem azért is, mert ezúttal tényleg ízletes, könnyen befogadható koktélt kevertek nekünk. Nekem bejött a Pinata Colada, nem lehet nem szeretni a könnyed, szórakoztató mivolta ellenére is ütős egyveleget.

14. Standing Ovation: The Antikythera Mechanism

Miért pont ők? Mert el tudtak távolodni a bevált prog. metal sablonoktól. Szemtelen, hatásos egyveleget tartalmaz a fiatal finn brigád bemutatkozó korongja, melyen folk-punk szösszenetek éppúgy megférnek, mint némi kóros (core-os) hörgés-csapkodás. Mintha a Dream Theater egyik fele jammelne a Faith No More másik felével.

15. Teodor Tuff: Soliloquy / Trail Of Murder: Shades Of Art

Úgy tűnik, kialakulóban van egy modern, északi hard rock vonulat, amely a skandináv power irányzatból is merít, de az európai hard rock legszebb hagyományait, nagyívű dallamait sem hagyja feledésbe merülni. Sőt, még némi progos stich is keveredik mindehhez. Ami nekem nagyon is bejön.

Akik a listáról lemaradtak:

A bejglikómában a rosseb se emlékszik már minden fasza lemezre, így a teljesség igénye nélkül sorolom fel azokat a zenekarokat, akik idei produktuma kellemes perceket okozott nekem:

The Flower Kings, Threshold, Neal Morse, Absolute Priority, Southern Cross, The Great Gamble, Bad Salad, Mystery, Jaded Heart, Jettblack, Dynazty, Devil's Train, Lillian Axe, Civilization One, Steve Vai, Kiko Loureiro, Paul Gilbert, Devin Townsend Project, Jose Rubio's Nova Era, Barren Earth, Testament, Nevergreen, Dragonforce, Arthemis, Rygel, Evil Masquerade, Tank, Savage Messiah, Primal Fear, Tygers Of Pan Tang, Sylencer, Speaking To Stones, Texas Hippie Coalition.

Koncert:

1. Accept, Pecsa

Hoffmann birtokában van a tökéletes koncert receptje, és úgy tűnik, nem adja ki senkinek. Náluk valahogy mindig minden stimmel: a hangzás, a számok sorrendje, a kiállás, a muzsika, minden. Ezért öt perc alatt maguk mellé állítják a közönséget, és két órán keresztül ott is tartják.

2. Royal Hunt, Pecsa

D. C. Cooper vitte a hátán a bulit, nem is kellett mellé más, csak egy vérprofi zenekar és 15-20 piszok jó szám :D. Ennyi.

3. Dragonforce, Pecsa

A „ha valamit érdemes csinálni, akkor azt érdemes túlzásba is vinni" elv mentén működő banda sokak szerint már az extrém-sport kategóriába emelte a muzsikát, de ez csak a történet egyik fele. Nem működne a koncepció remek nóták nélkül. Ha ott voltál, akkor tudod, hogy ilyenjeik is vannak. Gitár-fanatikusok számára egy Dragonforce fellépés helyből olyan mint szexfüggőnek egy monstre A2M válogatás, de még ennél is többről van itt szó: ez a csapat a heavy/power metal kvintesszenciáját nyújtja koncerteken. Ergo, még semmit sem hallottál, ha nem hallottad a "Cry Thunder"-t és társait élőben.

Tetszett még a Dream Theater, ahol Mangini a szólójával maga mellé állította a kétkedőket; MacAlpine, aki szanaszét gitározta a fülemet; a Fates Warning, akik egy bensőséges bulival kedveskedtek nekünk; a Mobilmánia, akik megidézték fiatalkorom stadionkoncert élményeit; a G3, úgy ahogy volt, cakpakk; a full underground Helstar - Lillian Axe performansz és igen, még a rock-operettes Therion is.

Csalódás:

Ha lehet idén egyáltalán csalódásról beszélni zenei fronton, akkor az az olyan koncertekhez kapcsolódik, amikre nem jutottam el. A Faith No More és a DAD a két a legnagyobb fájdalom. De sajnálom a Doro/Jorn bulit is, no nem a Királynő és a Herceg miatt, hanem mert a Teodor Tuffra piszkosul kíváncsi lettem volna...

Kotta

Címkék: toplisták