Kiadó:
Universal/Spinefarm

Honlap:
www.recklesslove.com

Ezek a finnek nem macskáznak, azonnal lemennek kutyába, és egy elcsépelt ó-ózos témával indítják a lemezt. Mondjuk úgy, nem árulnak zsákbamacskát, és rögvest leszögezik, hogy itt a pillanatragasztót megszégyenítő gyorsasággal fülbe cuppanó dallamok környékén van a kutya elásva. Legalább is a mondás eredeti értelmében, amennyiben a kutyával együtt az a bizonyos kincs is be lett hantolva. Mert az ilyen dallamérzék bizony már kincs kategória.

Merthogy ezek a fiatalok be vannak injekciózva dallam-érzék szaporító oltóanyaggal, az tuti. Nagyon érzik a '80-as évek hajmetál fílingjét - vagy csak jól koppintják a korszak zenei fordulatait? Valóban, a banda erénye a legnagyobb hibája is egyben: nem találsz itt egyetlen olyan dallamot sem, amit nemhogy a Def Leppard, a Poison, a Ratt, a Van Halen és a Bon Jovi, de akár saját maguk is el nem játszottak már az előző – amúgy igen jól sikerült - korongjukon.

Amúgy a "Spirit" éppen olyan lett az "Animal Attraction" után, mint a "New Jersey" a "Slippery When Wet", vagy a 'Slip Of The Tongue" az "1987" után. Még dallamosabb, még nyálasabb (politikailag korrekt kifejezéssel élve rádió-barátabb hangzású), letisztultabb is talán, de semmiképpen sem olyan zsigeri, ösztönös. Kimódoltabbnak tűnik, na. Vagy csak a varázs kopik az újdonság-faktor csökkenésével, ki tudja? A maga nemében azonban így is egy tökéletes, bombasztikus stadion-rock album ez, a nem maga neméhez pedig teljesen értelmetlen hasonlítani. Ez még akkor is igaz, ha manapság az "I Love Heavy Metal", vagy a "Metal Ass" dalcímek és ezek szövegei – még ha tudjuk, hogy ők sem veszik magukat teljesen komolyan, bár öniróniában meg sem közelítik a Steel Panthert – eléggé megmosolyogtatóak.

Manapság egy-egy CD-nek amúgy sincs sokkal nagyobb jelentősége, mint megadni a lehetőséget a bandáknak a koncertprogram némi frissítésére, hogy újra becsábíthassanak minket a fagyos téli éjszakákon egy lepukkant, városszéli rockklubba, ahelyett hogy teát szürcsölve izgulnánk egy vastag, puha takaró alá bújva (ideális esetben valakihez), hogy aznap ki kit dug meg az Éjjel-nappal Budapest legújabb művészi csúcsokat döntögető epizódjában. El se hiszem, hogy a Big Brother idején még azt gondoltuk, onnan már nincs lejjebb...

Tárgyra vissza, elkalandoztam. Szóval kutya legyek, ha értem, de úgy tűnik, a glam metalnak 9 élete van, mint a macskának. Legújabb reinkarnációja pedig tökéletesen ölt testet ebben az északi zenekarban. Ha mindeddig kutya-macska barátságban voltál a Reckless Love infantilis rockjával, ez nem most fog megváltozni. De ha nincs bajod némi eredetiség-deficittel, amennyiben a produkció minőségi, akkor addig pörgeted majd a cuccot, amíg a közép-kelet-európai Whisky A Go Go-ba - gyengébbek kedvéért: az A38-ra - nem eszi a fene ezt csapatot, hogy egy fergeteges Sex 'n' Roll bemutatót tartsanak nekünk. Én simán beáldoznám érte még akár a Barátok köztet is.

Kotta