Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.jornlande.com
facebook.com/TrondHolterOfficial

Ahogy nézem az eddig megjelent recenziókat, a kritikusok többsége kimondottan  jól fogadta Lande és Holter drakulás rock operáját. Most akkor megint én leszek (kénytelen lenni) a bunkó, kötekedő, örök-elégedetlen, kákán is csomót kereső, szakmailag fogalmatlan, elfogult, epebeteg troll. Már várom a fölháborodott kommenteket... Ide lőjetek!

A projektre vonatkozó első hírek hallatán még reménykedtem, mivel esélyt láttam arra, hogy Jorn végre kimozdul abból a Coverdale-Dio hasonmás szerepből és abból az egyre inkább állott, langyos lábvízként bűzlő hard rock skatulyából, amibe saját magát száműzte az elmúlt években. A "Dracula" részben igazolta is a reményeimet, amennyiben Lande - amint egyébként szokása is - piszkos nagyot énekel, ráadásul nem egykori kedvencei hangján és manírjait villogtatva, hanem úgy, ahogy annak idején az első három szólólemezen és az Ark albumokon.

Ez önmagában még jó hír, de a dalok sem külön, sem összességükben nem különösebben érdekesek. Landénak és Holternek sajnos sikerült egy zeneileg kiszámítható, laposkás és végtelenül sablonos ötlethalmazt rögzíteniük, amiben előfordul - minden általam fölfedezhető logika nélkül - indusztriális hangulatú üllőkalapácsolás (ami eredetileg valószínűleg inkább harangszóra akart hasonlítani - Hands Of Your God), kelta népzenei hatások (Walking On Water), boogie-s bárzongora (Swing Of Death), balalajka-szerű gitárpengetés (Masquerade Ball), körhintás zenedoboz csilingelés (Under The Gun) stb. Minden bevethető zenei közhely szerepet kap: ráadásul bármiféle koncepció, koherencia és konzekvencia nélkül.

A rémesen klisé Drakula történetet még meg tudtam volna emészteni, de - fájdalom! - a "Swing Of Death" zeneileg még ennél is banálisabb. Nem állítom, hogy igénytelen a produkció: a lemez jól szól, Lande kiválón énekel, Holter jól gitározik, Lena Floitmoen Borresen személyében még egy énekes hölgy is igyekszik változatosabbá tenni az összképet, akadnak is jobban sikerült dalok, de a végén mégis azon kapom magam, hogy semmi sem ragadt meg bennem az elmúlt kb. 45 percből. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy sokan fogják kedvelni... Elvégre kedvelni lehet is, rajongani érte már aligha.

Tartuffe