Fair Warning: Pimp Your Past (2016)
Kiadó:
SPV/Steamhammer
Honlapok:
www.fair-warning.de
facebook.com/FairWarningMelodicRock
Ha olyan hosszú kritikát kellene írnom, mint amennyi értelme volt ennek a lemeznek, már rég ki kellett volna tennem a pontot, ugyanis az égvilágon semmi… – írtam ezt a hasonló felfogásban fogant "Ecliptica – Revisited" (Sonata Arctica) kapcsán. Aki figyelemmel kíséri a blogot, az tudja (?), hogy nekem a német Fair Warning nagy kedvencem. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy számomra ők a No. 1 dallamos hard rock banda "ever", akik mindemellett olyan alulértékeltek maradtak, hogy a maga igazságtalanságában ez az égbe kiált. Próbáltam én ennek okait is megfejteni itt is többször, de nem jutottam dűlőre. Nincs igazság a Földön, na!
Pedig ott van velük Helge Engelke gitáros is, aki önmagában az alulértékeltség archetípusa. Minden egyes szólója megkomponált, virtuóz, dal a dalban, a speciális hangszerének köszönhetően néha a hegedű hangjára emlékeztet. És ezzel lettek ők "futottak még" a német másod- vagy harmadosztályban… – röhej. Ha a japán piac nincs, akkor már a FW sem létezne.
No, de térjünk vissza a lemezhez! A japán piac (ki más?) rávette őket, hogy szaladjanak neki újra az első három album definitív nagy slágereinek (a "definitív nagy slágert" itt egy speciális mikroklímában kell elképzelni) és mutassák meg, hogy 20-25 év távlatában miként szólalnak meg. Nagyon nem akarták ők ezt, de ha a japán piac kéri, akkor mégis, merthogy kb. mindent nekik köszönhetnek, így ráálltak. Az eredmény pedig lenyűgöző. Ahogy a Sonata Arctica esetében nagyjából semmi nem történt a revizitáció kapcsán, itt valóban újjászülettek a dalok, pedig alapvetően nem változtattak rajtuk. 11 hibátlan dallamos hard rock himnusz, elmondhatatlanul egyedi és hibátlan gitármunkával (szóló, ritmus). Ebben a stílusban a basszus általában kísérőhangszer, ha nem Billy Sheehan kezeli, de Ule W. Ritgennek sem marad szégyenkeznivalója. Csepp sem. Nincs gyenge, de még átlagos teljesítmény sem, mind a négy tagot beleértve.
Kedves olvasók, akik követnek bennünket, és kedvüket lelik a dallamos rockzenében, hallgassanak rám, adjanak egy esélyt ennek a csapatnak. Ezt a stílust ennél magasabb színvonalon képtelenség játszani.
Túrisas