Még egy írás, amit a hardrock.hu-ról "mentettem ki." Egy nagy "fölfedezettemet", a magyar származású kanadai gitárfenomént, Dave Martone-t sikerült rávennem egy interjúra. Az írás eredetileg technikai okok miatt Túrisas nevén 2006. február 27-én jelent meg.

Íme:

Régóta töröm a fejem, hogy miként is lehetne a magyar rockzene-rajongókkal megismertetni Dave Martone-t, vagy akik már ismerik, azoknak közelebbről is bemutatni ezt a kivételes tehetségű gitárost, zeneszerzőt.

Akkor figyeltem föl rá, amikor meghallottam a a „Warmth in the Wilderness” című Jason Becker Tribute első CD-jén (Lion Music, 2001) a „Higher” című szám földolgozását. Az eredeti, hátborzongatóan szép szám ugyan vokálra íródott, de Martone átírata gitárra egyszerűen zseniális! Akkor már tudtam, hogy erre a zenészre érdemes odafigyelni. Be is gyűjtöttem az összes lemezét, bár nem ment könnyen. Sajnos az ilyen előadók bizony kénytelenek beérni kis kiadókkal és siralmas terjesztéssel. Nagy örömömre nemrégen megjelent egy koncert DVD-je, s ettől úgy föllelkesültem, hogy személyesen is gratuláltam neki e-mail-ben. Még aznap válaszolt és kiderült, hogy nemcsak jó zenész, hanem hihetetlenül közvetlen és készséges arc, aki mentes minden sztárallűrtől. Így született az ötlet, hogy megkérjem egy interjúra.

Ha jól emlékszem az első, „Shut Up ’N’ Listen” című albumodon, ami eredetileg 1995-ben jelent meg, majd extrákkal újra kiadtad 2004-ben, a neved még Marton volt, amit később Martone-ra változtattál. Ez csak elírás volt, vagy jól gondolom, hogy magyar származású vagy?

David Martone: Valóban, édesapám magyar, aki fiatal korában valamilyen oknál fogva Martin-ra, majd később Marton-ra változtatta a nevét. Ezek után én döntöttem a Martone mellett, mivel úgy gondoltam, hogy így jobban hangzik. 1995-ben még mit sem tudtam erről az egészről, ezért a későbbi albumok már a Martone névvel jelentek meg.

A honlapodon olvasható életrajzod szerint (www.davemartone.com) van egy stúdió hangmérnöki diplomád, meg egy zenész és zenetanári diplomád is az igen jóhírű bostoni „Berklee School of Music”-ról. Elsősorban hangmérnöknek vagy zenésznek tartod magad; vagy ez a kettő tökéletesen összeegyeztethető?

David Martone: Ezt már többször is kérdezték tőlem, és erre azt tudom mondani, hogy jelenleg ugyanolyan szeretettel ragaszkodom mind a hangmérnökséghez, mind pedig a zenéléshez. Ez a két dolog nagyon szorosan összefügg, hiszen így föl tudom venni azokat a hangokat, amiket a fejemben hallok; és ráadásul a lehető legnagyobb mértékban meg tudom közelíteni az eredeti hangzást, amit megálmodtam. Nagyon nehéz az ilyesmit valaki másra bízni, mert az lehetetlen, hogy ő is ugyanazt hallja, amit te. Mindkét területen folyamatosan képzem magam. Nagyon szeretek zenéket keverni, a kedvencem pedig a dobok és a basszus hangzásának mixelése és felturbózása. Mostanság ez egy óriási előny, hiszen a közös komponálást meg lehet oldani e-mail-ben, ami az állandóan szorító határidők miatt zseniális dolog. Most is éppen dolgozom egy anyagon a brit Liquid Note Records számára (megj. Az LNR egy brit zenei kiadó, amely a legjobb feltörekvő európai gitárvirtuózok számára kíván lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. www.liquidnoterecords.co.uk) A zenész New York-ban van, de a dobot és a bőgőt itt vesszük föl. A zenei fájlok ide-oda röpködnek mp3 formátumban, amíg össze nem hozzuk a megfelelő zenei elrendezést. Itt fogom mixelni a Brainworks Studio-ban, ami az én saját project stúdióm Vancouver-ben. A következő albumom mixelésén is épp most dolgozom.

Sok igen kiváló zenész került ki a bostoni Berklee School of Music-ból, ahol Te is tanítasz alkalmanként. Mi a titka ennek az intézménynek? Ismerted a Dream Theater vagy az Aghora tagjait?

David Martone: A titok nem az intézményben van, hanem személy szerint benned rejlik. Ha megvan benned az elhatározás és a kitartás, hogy kihozd magadból a legjobbat, akkor ott megkapod hozzá a segítséget. Ha egész nap csak füvet szívsz és nap mint nap kiütöd magad, akkor csak egy helyben fogsz toporogni. Ez ilyen egyszerű. Néhány ember komolyan dolgozik azon, hogy a tehetségét és az eszét kiművelje, és ezek azok, akik viszik valamire. Azok a tapasztalatok, amiket ebben az intézményben szereztem nagyon fontos részét képezik az életemnek, és semmiért sem cserélném el őket. Nem ismertem a srácokat a Dream Theater-ből vagy az Aghorá-ból. Gondolom más időben voltunk ott, én 1991 és 1995 között.



Nagyon nehéz, talán lehetetlen, lenne meghatározni a zenei stílusod. Egy sajátos és meglehetősen sokoldalú keveréke a progresszív rocknak, heavy metalnak, tele jazz, fusion és indusztriális elemekkel. Hogy kategorizálnád a saját zenédet? Kik voltak rád nagy hatással? Kik a nagy kedvencek?

David Martone: Kösz. Szerintem azért nehéz meghatározni a stílusomat, mert rengeteg különböző fajta zenét szeretek, s amikor komponálok, akkor ez mind előjön. Nem szeretem kategorizálni a zenémet, mert szerintem ez egyszerűen lehetetlen. Mindig arra gondolok, hogy milyen lehet majd a jővő zenéje és megpróbálom elérni azt a célt. Ami a kedvenceket, zenei hatásokat illeti, a következőket sorolnám föl így hirtelen: Julian Bream, Los Indios Tabajaras, Strunz and Farah, Patrick Ohearn, Peter Gabriel, Gary Moore, Tony MacAlpine, Eddie van Halen, Steve Vai, Dream Theater, Pantera, Metallica, Allan Holdsworth, Greg Howe, George Winston, Steve Ray Vaughn, Rush, és sokan mások, akik most nem jutnak eszembe.

Eddig három önálló instrumentális lemezed jelent meg, valamint volt egy „Synesthesia” nevű projekted Navid Nikbakht-tal, egy iráni születésű gitárossal. Ez utóbbi egy nagyon érdekes ötvözése a spanyol akusztikus gitárhangzásnak és, többek között, keleti ethno zenei hatásoknak. Úgy tűnik szereted feszegetni a zenei határvonalakat. Kalandos természetű, egy kicsit eklektikus és kísérletező zenésznek tartod magad?

David Martone: Egyszerűen csak útálom azt csinálni, amit már mások csináltak előttem. Nem értem például azokat az embereket, akik azzal vesztegetik az idejüket, hogy állandóan neo-klasszikus dolgokat játszanak. Ez Yngwie területe. Hagyni kell, hogy ő csinálja, hiszen ebben egyértelműen ő a király! Sok ember csak utánoz és nem teremt semmi újat. Ez olcsó dolog! Ha rengeteg féle muzsikát szeretsz, akkor nem fogsz lenyomozhatóan úgy szólni, mint egy adott előadó. Egyébként most is együtt dolgozom Navid-dal a Synesthesia II projekten. Májusban Londonba megyek, hogy befejezzük az új albumot. Sok tekintetben más lesz mint az első, de azért néhány dologban marad a régi.

Mostanában jelent meg egy DVD-d, ami a zenészeknek igazi csemege, de egyértelműen kis költségvetésű produkcióról van szó, mégha nagyot is szól. A koncert után egy mosókonyhából kialakított öltözőben ülve magad jegyzed meg, hogy innen nézve csakis fölfelé ívelhet a pályád. Szerinted miért van az, hogy egy magadfajta kivételes zenei tehetség és az instrumentális gitárzene általában nem jutnak el nagyobb koncert-termekbe és szélesebb közönség elé?

David Martone: Amit játszom, az valljuk be nem populáris műfaj. Az emberek könnyebben tudnak azonosulni énekes-vokálos zenékkel és ez egyszerűen így van, de ezzel nincs is semmi baj. Mostanában én is egyre jobban megkedvelek egy-két énekes zenét. Az lehetetlen, hogy Steve Vai valaha is akkora koncerteket adjon, mint mondjuk a U2. Ilyen nem lesz soha! Bocs Steve, de egyszerűen ilyen a zenei élet! Persze ki tudja, hogy alakulnak majd a dolgok a jővőben!? A DVD egyébként összesen 5000 dollárunkba került, ami egyáltalán nem sok. Meg akartam végre jelenni valamivel a piacon, mert olyan sokan akarták hallani a bandát élőben, de nem tudnak eljutni oda, ahol én lakom. Reméltem, hogy be tudjuk majd tölteni ezt az űrt, s úgy tűnik szépen fogy a DVD a www.guitar9.com honlapján keresztül. A DVD-t magam mixeltem és nagyon sok gondom akadt vele, de tulajdonképpen elégedett vagyok a végeredménnyel. A fönt említett honlapon, ahol rendszeresen jelennek meg cikkeim gitár- és hangtechnikai témákban, olvashattok erről bővebben is.

Közös föllépések és gitárklinikák után olyan zenészekkel mint Yngwie Malmsteen, Steve Morse, Paul Gilbert, Greg Bissonet, Marty Friedman, Mike Portnoy, valamint a „Higher” című szám kiváló feldolgozása után a Jason Becker Tribute albumon, nem kellett volna már egy komoly, nagy kiadóhoz kerülnöd?

David Martone: Nagyon jó kérdés!!! Hát igen, de sajnos a nagy kiadók nem akarnak instrumentális gitárzenékkel kísérletezni, mert a szemükben ez már gyakorlatilag a múltté. A következő lemezemmel majd próbálkozom nagyobb kiadóknál. A Lion Share kiadó, ahol a legutóbbi lemezem megjelent, nagyon jó munkát végzett, de természetesen szeretnék elérni egy szélesebb hallgatóságot. Ezért is próbálok egy kicsit eltérni a hagyományos gitár album sablontól, amin mindig ugyanaz a kínálat szerepel. Valami újat és frisset akarok csinálni, ami remélhetőleg egy egészen új zenei stílust teremt majd.

Tudnál néhány szót szólni a zenészekről, akikkel együtt dolgozol? A DVD-n hallható dobszóló egyenesen elképesztő!

David Martone: Köszönöm. David Spidel a bőgős, akivel már hosszú évek óta dolgozom együtt. Különösen tehetséges zenész és kiváló személyiség. Nagyon alázatos és szórakoztató, de valahogy megvan az a kivételes képessége, hogy maghalljon dolgokat és pillanatok alatt rájuk hangolódjon. Egy csomó bandával játszik együtt, többet megtudhatsz a honlapjáról (www.davidspidel.com) . A dobos pedig Daniel Adair, akivel már majdnem egy évtizede zenélünk együtt. Személyes tanúja voltam, ahogy komoly munkával fejlesztette a stílusát és a technikáját, hogy azzá legyen, aki. Egyszerűen észveszejtő! Daniel egyébként játszik a Nickelback-ben is. További infót a www.daniel-adair.com honlapon találsz róla.



A DVD-n játszol egy „Really Now” című számot a következő albumodról. Hogy állsz a stúdiómunkával? Mikorra várhatjuk az új lemezt?

David Martone: A 12 számból már hármat kikevertem. Az egyik utólsó nótát, ami egyelőre „Hospital” címen fut, még be kell fejeznem. Ez egy igazi „Daniel szám” lesz. A dob- és basszusrészek már megvannak, de még egy kicsit bütykölni kell vele. Épp most küldtem el neki a zenei fájlt e-mail-ben, hogy dolgozhasson rajta, míg a Nickelback-kel turnézik. Áprilisban jön vissza, s akkor befejezzük ezt is a Brainworks Stúdióban. A többi számot is akkor fogom mixelni. Lejátszom az összes mixet Danielnek, aki konstruktív módon elmagyarázza mit kell esetleg rendbetenni, amennyiben valami elkerülné a figyelmemet. Például, hogy a lábdob nem elég hangos, vagy: „Nehogy bekapcsold a kik-et!” Ez a mániája! Ha-ha... (megj. A „kik” egy hangmérnöki technika, aminek segítségével a lábdobokat samplerekkel helyettesítik be, hogy jobban szóljon.) Ez egy könnyű „fix”, de sok dobos nem szereti, mert a hangzás így nem valódi. Ez a mániája! Ha-ha... A lemez kijön még a nyáron, az biztos.

Köszönöm a beszélgetést és minden jót kívánok!

David Martone: Nagyon köszönöm, és légyszíves feltétlen látogass el a honlapomra a www.davemartone.com címen!

Tartuffe