Megjelenés:
1988

Kiadó:
Shrapnel

Zenészek:

Marty Friedman - gitár
Jason Becker - gitár
Deen Castronovo - dobok
Peter Marrino - ének
Jimmy O’Shea - basszus

Dalcímek:

01. X-Ray Eyes
02. E.S.P.
03. Stranger
04. Go Off!
05. Black Cat
06. Sword of the Warrior
07. Floating World
08. Images

A 80-as években felbukkanó gitárhősök megjelenése a maga idejében forradalomnak számított, csakúgy, mint a 90-es évek elejének nagy rockzenei trendváltozása, ám azzal a jelentős különbséggel, hogy amíg a grunge az őszinteség jegyében mindent megtagadott abból, ami néhány évvel korábban még a rockzene lényegét jelentette, az új gitáros nemzedéknek akkor eszébe sem jutott, hogy az elődök zenei örökségét kiradírozza a zenei köztudatból. Ennek ellenére a "gitárhős" kifejezés a mai napig sokszor szitokszó, a zenei individualizmus és egoizmus szinonímája, a zenében megfogalmazandó érzelmekre leselkedő legnagyobb veszély. –Minimalista világban élünk, úgyhogy kár csodálkozni!

Az évtized legelején elsőként Eddie Van Halen és a fiatalon tragikusan elhunyt Ozzy gitáros, Randy Rhoads demonstrálta gitárjátékában azt, hogy a blues alapú rockgitározás mellett létjogosultsága lehet, egy főleg klasszikus-zenei gyökerekből táplálkozó új játékstílusnak is. Az újfajta megközelítés egyre több gitárost sarkallt a hangszer és zeneelmélet még alaposabb megismerésére. Yngwie Malmsteen szenzációs Rising Force című lemezének megjelenése után (1984) pedig egyértelművé vált, hogy akár énekes nélkül is teljes értékű rockzenei produkciókra lehet számítani a jövőben.

A Jason Becker és Marty Friedman (ex-Megadeth) által 1986-ban megalakított Cacophony ugyan nem instrumentális zenekar, bár mindkét gitáros jelent meg szólóban is a piacon. A csapat tipikus példája annak, hogy egyes zenekarok korukat megelőzve hoznak létre minőségi zenei produktumokat. Ha a két Cacophony lemez évekkel később kerül piacra, biztosan nagyobbat durran. Ezek a dalok jobb megszólalással fejeket tudtak volna leszakítani, amit pedig a két gitáros és Deen Castronovo dobos művel, az trendektől és koroktól függetlenül is lenyűgöző. Akkor, amikor még tilos volt az átjárás egyes stílusok között ez a megközelítés a trash-pártiaknak túl dallamos, a dallampártiaknak túl "karcos" volt, elsősorban az énekes Peter Marrino agresszívre vett rekesztései miatt. Az alapvetően barokk parafrázisokkal operáló neoklasszikus gitározással szemben Jason és Marty dallamvilágában inkább a XIX sz. klasszikusai keverednek egyfajta keleties dallamvilággal. A lemezt záró "Images" pl. Debussy ihlette darab. A gitárjátékon érződik, hogy az elkövetők nem "csak" gitárosok, hanem minden területen képzett, nagybetűs Zenészek. Ilyen felkészültségű páros azóta sem jelent meg a színtéren. Felfogni is nehéz, hol tartanának mára, ha Jason Becker a lemez megjelenését követően két évvel nem bénul le egy ritka betegségben, ami a mai napig tolókocsihoz köti.

A riffelős és megjegyezhető refréndallamokkal rendelkező, nem szájbarágósan ritmizált számok központi helyén mégiscsak a szólószekciók vannak, de így is van ez jól. Ha pedig valaki nem talál érzelmet a két zseni játékában, az magára vessen, vagy hallgassa meg Szigeti Ferenc (Karthago) Jimmy-feldolgozásokat rejtő klasszikus-gitár lemezét.

Túrisas

(A CD ajánló eredetileg a hardrock.hu-n jelent meg.)